Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-239
4 239. országos ülés májas 5.1877. nyújt az erdők mindennemű pusztításai ellen. (Helyeslés.) Ezen törvény, a mint tudom, a földművelési ministeriumban hat évvel azelőtt el volt készülve s akkor a gazdasági és a természettudományi egyleteknek véleményezés végett kiadatott. Azóta, tudom, hogy az erdőtörvényjavaslat a belügy- és az igazságügyi ministeriumban megfordult és a eodifieationalis bizottság által is revideáltatott. Midőn a mostani kormány két esztendő előtt a kormányra lépett, a törvényjavaslatot uj alapokra kívánta fektettetni és újra átdolgoztatta. Kívánatos lett volna ezen törvényjavaslatot a lefolyt téien, midőn a háznak több izben ideje volt, tárgyalásra előkészítve tartani. De miután ez nem történt, csak azon kérést intézem most a t. kormányhoz, hogyha lehetséges, még a nyári ülésszak alatt, de legkésőbb őszre a ház tárgyalása alá bocsássa, hogy még ez évben törvényerőre emelkedhessek és a jövő évben életbe léphessen. Csak egv szempontból kivánok hozzászólni. (Halljuk!) T. ház! Evek múlva folytonosan uj terhek hárittatnak a birtokos osztályra, a földbirtokra. A jövedelmi pótadó leginkább sújtja a földbirtokot; az uj eataster, mely munkában van, szintén a földbirtokra s igy az erdei birtokra is fog nehezedni; jogos tehát azon követelés, hogyha az erdő-birtokosok terhei folyton szaporittatnak, nekik másrészről a törvény oltalma is nyújtassák, a mi azonban a mostani törvények, - vagy épen azok hiánya miatt kellőképen nincs meg. E tekintetben főleg Magyarország felső vidékén és Erdélyben valóságos ázsiai állapotok uralkodnak. Nem kivánok e tekintetben a t. vallás- és közoktatásügyi minister urnák, ki sok teendői mellett még a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi tárczát is elvállalta, szemrehányást tenni, csak azon kérést intézem hozzá, hogy ezen törvényjavaslatot, mely — a mennyire tudva van — az elkészítés előrehaladt stádiumában van, lehetőleg mielőbb a t. háznak beterjeszteni szíveskedjék. A t. házat pedig arra kérem, hogy e törvényjavaslatot, a tárgy fontosságánál fogva, alkalmas időben, a kiegyezési törvényjavaslatok tárgyalása közti szünetekben, tárgyalás alá venni méltóztassék. Trefort Ágoston vallás- ős közoktatási minister és a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium ideiglenes vezetője: A t. képviselő ur felszólalására van szerencsém a t. háznak tudomására hozni, hogy az erdészeti törvényjavaslat a ministeriumban az előleges tárgyalás minden stádiumán keresztül ment és hogy a legrövidebb idő múlva a ház elé kerülhet. Csak a ház idejétől és akaratától fog függni, hogy e törvényjavaslat törvénynyé váljék. (Helyeslés.) Elnök: E kérvény a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministeriumhoz fog kiadatni. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a 2-ik bezárólag 44. sorszámú kérvények tárgyában a kérvényi bizottság véleményeit, a melyek változatlanul elfogadtatnak; olvassa végre a 45-ik sorszám alatti kérvényt, a melyben Fromm Antal budapesti lakos a természetes borok védelme iránt törvény alkotását kéri.) Végh Aurél előadó: A kérvényi bizottság véleménye az, hogy e kérvény a pénzügyi bizottságnak adassék ki. Szalay Imre: T. ház! Nem szándékom hosszasabban indokolni azon kérvényt, a mely a kérvényi bizottság által tárgyaltatott, hanem csupán csak azt vagyok bátor a t. minister ur figyelmébe ajánlani, miszerint, bár tudva van előttem az, hogy a pénzügyi bizottság már kihallgatta az iparkamarákat és véleményadásra hitta fel az általa beadott törvényjavaslat tárgyában; azonban kihagyta a legfőbb factorokat, a gazdasági egyesületeket, mert eddig csakis egyetlenegy gazdasági egyletet, az országos gazdasági egyesületet hallgatta ki. Bátor vagyok ezt a t minister ur figyelmébe ajánlani és kérni arra, hogy szíveskedjék a többi gazdasági egyletek kihallgatásáról is gondoskodni. Trefort Ágoston mint a közgazdászat! ministerium vezetője : Én ez ügyet nagy figyelemmel kisérem és máris igen bő adatok gyűjtettek, azonban ezek gyarapítása érdekéből ki fognak még hallgattatni a gazdasági egyletek is. (Helyeslés.) Elnök: A kérvény kiadatik a pénzügyi bizottságnak. Következik most t. ház, a napirend további tárgya: az osztrák-magyar banktársulatról és az osztrák nemzeti bankot cselekvőleg illető 80 millió államadósságról egyrészről, — másrészről a vámés kereskedelmi szövetségről és a részvónytársulatokról szóló törvényjavaslatoknak tárgyalására kiküldendő két rendbeli, 15 tagú bizottság megválasztása. ügy gondolom, a szavazás mindkét bizottságra nézve egyszerre történhetik meg. (Helyeslés.) A szavazók névjegyzékét Beőthy Algernon jegyző ur fogja felolvasni; a távollevőket Grulner Gyula jegyző ur jegyzendi. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a névsort; a képviselők beadják szavazataikat.) Gulner Gyula jegyző (olvassa az első szavazás alkalmával távol volt képviselők névjegyzékét.) Elnök: A szavazás e szerint befejeztetvén, annak eredményét a jegyző urak össze fogják