Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-251

851 országos ülés június 15. 187?113 azt mondja lord Derby, hogy az angol kormány már küldött hajókat a keresztények, s különösen az angoloknak netalán szükséges védelmére. Kül döttek más hatalmasságok is; uj intézkedésre pedig, miután a szultán kormánya már erélyesen fellépett, nincsen szükség. A mi végre a formát illeti, lord Derby neheztelőleg emliti meg azt, hogy a berlini memorandum is ugy készült, mint gróf Andrássy első jegyzéke, t. i. hogy az a három hatalmasság nevében közöltetett a hatalmasságokkal, a helyett, hogy az osztrák-magyar külügyi hivatal egyenkint szólította volna fel a hatalmasságokat a hozzájárulásra. Es itt van helye t. ház. hogy azon szövetségről szóljak, melyet hármas császár-szövetségnek neveznek. (Halljuk]) Én azt óhajtottam ós óhajtom mindig, hogy az osztrák-magyar kormány békében, barátságban éljen valamennyi hatalmassággal, különösen pedig a szomszéd államok kormányával; de azt, hogy külön szövetséget kössön akármelyikével is a hatalmasságoknak, sem kívánatosnak, sem tanácsosnak nem tartottam soha, és azt hiszem, hogy a tapasztalás bebizonyította, hogy előrelátásom nem volt hibás. Legkevésbé tartottam azonban helyesnek azt, hogy olyan kérdésre nézve is fen tartassák ezen hármas császár-szövetség, mint a keleti kérdés, melyben Oroszország érdekei homlokegyenest ellenkeznek Magyarország érdekeivel; és nem helyeseltem azért, mert előre láttam, hogy ez által a többi államok kormányait elidegenitjük és bizonyos hidegséget idézünk elő azokban, mely bizonyosan érdekünkben nem fekszik. Lord Derby jegyzékében — mint mondám — foglaltatik is neheztelés, mely arra magyarázható. hogy ő mintegy pressiónak tekintette azt, hogy a három hatalmasság együttesen lépett fel. Nem fogadván el tehát az angol kormány a berlini memorandumot, a többi hatalmasságok is gondolkodóba estek és egyelőre elhalasztották azon iratnak a portával való közlését; később pedig, miután Konstantinápolyban a trónváltozás is közbejött, egészen elhagyták. A török kormány mindamellett értesütvén magán utón, a memorandum tartalmáról, külügyminstere által ez ellen formális tiltakozást jelentett ki, mint oly határozat ellen, mely nélküle, róla és a fenálló szerződések ellenére jött létre. Azt lehetett tehát remélni, hogy miután az angol kormány felvilágosította a hatalmasságokat, hogy a török porta souverenitását és integritását fenyegetik, miután Törökország igen erélyesen utasította vissza ezen beavatkozást, a három császári kormány s a többi vele járó államok kormányai meg fognak állapodni az eddig követett utón. Azonban ez nem így történt. Bulgáriában, nem tudom, ösztönszerűleg-e vagy pedig idegen izgatás KtífY. & NAPLÓ 187$-78. XI. KÖIUJV és segítség mellett, fölkelés tört ki. Szerbia háborút izent a suzerainnak és Montenegró is megkezdte az ellenségeskedést. A bolgár lázadást a török kormány csakhamar elfojtotta. Sajnálom, ha igazak a hírek, hogy kegyetlenségek követtettek el a basibozukok és cserkeszek által; kegyetlenségek, melyeket civilizált ember csak undorral és iszonynyal hallhat. Szerbiát a török szultán hadserege több véres csatában megverte és kényszeritette, hogy eleinte fegyverszünetet, később pedig békét kössön. Montenegró hasonlóképen — nem tapasztalván többé Szerbia részéről azon támogatást, a melyben addig részesült, —- hajlandó volt fegyverszünet- és talán békekötésre is. A hatalmasságok megállították a győzelmesen előnyomuló török hadsereget és meghagyták a török hadvezéreknek, illetőleg a török kormánynak, hogy fegyverszünetet kössön, mielőtt Kragujevátzba vagy Belgrádba bevonult volna. Azonban mielőtt még a béke Szerbiával megköttetett és az alkudozások Montenegróval ezélra vezethettek volna, az egyik hatalmasság, a mely gyanús szemmel nézte azt. hogy Törökország a maga ellenségeit legyőzi: nem akarta megengedni, hogy győzedelmeskedvén a felkelőkön, a reformokat, melyeket a hatalmasságoknak megígért, valósíthassa is. Azon hatalmasság tehát uj acíióra serkentette a diplomatiát ós a bolgár mészárlások benyomása alatt csakugyan sikerült is oly értekezletet hozni létre Konstantinápolyban, mely az eddigi követeléseket még ujabbakkal és sokkal súlyosabbakkal fokozta. A konstantinápolyi értekezlet iratait szószerinti szövegben nem olvashattam. Nem az én hibám, én bátor voltam a ministerelnök urat kérni, hogy azon iratokat a ház asztalára tenni méltóztassék. A ministerelnök ur ezt megtagadta és igy minden igyekezetem mellett is a rendelkezésemre álló folyóiratokban és gyűjteményekben sem találtam meg a konstantinápolyi értekezletjegyzőkönyvét, minélfogva azt, a mit itt-ott az egyes hírlapokból gyűjthettem össze, használhattam csak fel anyagul. A konstantinápolyi értekezlet eleinte igen szigorú követelésekkel lépett fel; követelte különösen azt, hogy Szerbiának és Montenegrónak határigazitás engedtessék bizonyos erődökkel; Bulgária ketté osztassák idegen kormányzókkal; követelt Bosznia és Herczegovina részére autonómiát keresztény kormányzókkal és a török csapatok cantonirozását. Azután az igért reformok végrehajtását ezen és más tartományokban, s mind ehhez biztosítékul : a kormányzók kinevezését, illetőleg megérősitését a hatalmasságok által, a birodalomnak idegen csapatok általi megszállását s végre európai felügyelő bizottságot. Tapasztalván azonban, hogy a porta nem hajlandó ezen fenyegető követelésekre hajolni, a 15