Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-206
206. országos liléi február 7. 1877. 35 közt a legcsekélyebb összefüggés sem tűnik ki. Engedelmet kérek, hogy ne volna össszefüggés, midőn arról van szó, hogy ő választassák meg képviselőnek, vagy nem. Az összeköttetés ott van, hogy ő választatott meg képviselőnek, hogy ő reá szavaztak, hogy tehát ő volt egyik képviselőjelölt és az ő érdekében adatott ki pénz, és pedig világosan a kötelezvényben ugy volt kikötve, hogy a pénz jutalmul adatik: ha Wodiánerre szavaz ; visszafizetendő, ha reá nem szavaz. No már ha itt összefüggés nincs : akkor nem tudom, hogy hol van? Ha vajon bűnös volt-e Wodianer Béla, vagy nem? ez más kérdés; ez a vizsgálatból fog kiderülni. E fölött ítélni a biró dolga. A bizottság jelentése azt mondja, hogy a jelen esetben zaklatást lát. Ugyan kérem ki itt a zaklató? Az a tornai járásbiró? Hisz az elmarasztalta Rubinstein részére azokat, a kik Wodiánerre nem szavaztak. Tehát ez zaklathat? Hiszen ez Wodiánernek a malmára hajtja a vizet, és ugy látszik biró is, résztvevő is, tanú is és mit tudom még mi; szóval igen kétes szerepet játszik ebben az ügyben; ő bizonyosan nem zaklat. Hát a királyi tábla zaklat-e vagy a semmitőszék zaklat? Aztán hol van a zaklatás egy ügyben, mely már is mindenféle nem zaklatás, hanem a zaklatásnak épen ellenkezője által 5 esztendeig húzatott, a mely már 1872-ben követtetett el és csak most jutott a képviselőház elébe. Hisz a zaklatásokat sokkal gyorsabb módon szokták siettetni, hatalmas gőzerőkkel szokták előmozdittatni. Ha valami ezen felolvasott irományokból és ezen bizottsági jelentésekből látszik: épen az látszik ki, hogy minden más volt itt, csak zaklatás nem és minden más forog itt fenn, csak elmarasztalási szándók nem. No már most t. ház, nézzük egyszerűen, hogyan áll ez a dolog. A királyi tábla a hozzáutasitott polgári perben azt állítja, hogy itt bűntény követtetett el és a büntető eljárás elrendeltetett, a kir. ügyész által a büntető eljárás és a tanúvallomás is — megkezdetett — és az nem áll, hogy a tanuk, egyik tanú sem mondja azt, hogy Wodianer adta volna a pénzt: mert az egyik igenis mondja; kérem felolvastatni a 21-ik tanú vallomását, a hol határozottan s világosan bizonyítja, hogy pénzt adott a választóknak. Már uraim, mikor ily tanúvallomások vannak, akkor azt mondani, hogy Wodianer Béla és a cselekmény közt semmi összefüggés nincs: az nevetséges. Mindenesetre áll az. "hogy egyike a legnagyobb bűntényeknek és visszaéléseknek, melyeket a törvény a választásoknál látott, mindenkor a vesztegetés volt. Méltóztassanak a házszabályokat megnézni, és azt fogják látni, hogy 1848-tól fogva minden házszabályokban ez foglaltatott: „Midőn a bizottság — t. i. a verifícáló bizottság tanuknak vagy a választási eljárás folyama alatt elkövetett törvénybe ütköző cselekménynyel, vagy mulasztással vádoltaknak kihallgatását szükségesnek találja, különösen pedig, ha a választók megvesztegetésének, vagy a kormány hivatalnokai, vagy más köztisztviselők hivatalos állásuk felhasználásával történt illetéktelen beavatkozásának okadatolt gyanúja merül fel: a vizsgálat mindig elrendelendő." Tehát a megvesztegetést oly -cselekménynek tartotta a törvényhozás mindenkor, hogy az ellen a vizsgálatot mindég el kell rendelni: ha a vád fenforog, akár be van az bizonyitva, akár nem. Mi kívántatik itt t. ház? A Curia által a bűnvádi eljárás elrendeltetett, melynek teljesítésére szükségesnek látja a királyi ügyész, hogy a vizsgálat Wodianer Bélára kiterjesztessék, s most a ház közbeáll s azt mondja, inkább követtessék el botrány, inkább követtessék el bármennyi erkölcstelenség; de a mi tagunk ellen nem engedjük meg a vizsgálatot. Ha a mentelmi jog ezt is fedi: akkor azután minden szenynyet, minden piszkot elfed. (Felkiáltások: Igaz! Igazi) Én t. ház, nem fogadom el a bizottság véleményét, hanem Wodianer felfüggesztését kérem. (Helyeslés.) Simonfay János: T. ház! Igen kellemetlen azon helyzet, melyben én jelenleg vagyok, midőn barátaimmal kell ellenkező véleményben lennem ; de én azt hiszem, hogy a mentelmi ügy soha sem lett pártügy, hanem tisztán elvi ügy, (Helyeslés.) és én ezen elvi álláspontot akarom megvilágítani a t. ház előtt, a melyet én a mentelmi tárgyalásokban, mint a bizottság egyik tagja elfoglaltam. T, ház! Ha a mentelmi ügyet mint elvi kérdést vesszük bírálat alá és elvi szempontból indulunk ki: akkor nem lehet egyes személyes kérdéseket vagy körülményeket fölemlíteni, annál kevésbé azokra bármi tekintetben súlyt fektetni. Mi a tényállás? Az, hogy bizonyos Rubinstein kötelezvények alapján pénzt adott, ha az illetők arra szavaznak, a ki a kötelezvényben megemlítve volt; ellenkező esetben a pénz visszafizetésére kölelezik magokat. Ők természetesen nem szavazván az illetőre: a visszafizetés miatt bepereltettek. A per alkalmával merült fel a királyi tábla előtt azon körülmény, hogy miután a vesztegetés mind azok ellen, kik a pénzt fölvették, mind pedig az ellen ki a pénzt adta, be van bizonyitva: a bűnvádi eljárást rendelte el. Ez szerintem tökéletesen helyes és correct eljárás volt, mert a vesztegetést én nem olyannak tekintem, mint némelyek felfogják; mert én azt mondom, hogy daczára annak, hogy határozott törvényünk nincsen, én a vesztegetést bűnténynek tartom és azok, a kik elkövették, megérdemlik, hogy megbüntettessenek. De ezen vesztegetésnél, mely már