Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.

Ülésnapok - 1875-237

370 '237. országos illés május 3. 1877. ból neveztetnek ki, ha tehát szakértelmet nyertek, ezt esak a gyakorlatban nyerhették, ezen szakértelmet pedig gyakorlat által épen ugy megnyerheti a szolgabíró, mint a járásbiró, vagy a közjegyző. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondja ezenkívül és igen hatásosan adta elő, hogy annyira el van foglalva ezen szolgabíró, hogy nem képes annak eleget tenni. No hát a t. ház el fogja nekem' hinni, hogyha ugy, mint ő teve, a szolgabíró teendőivel, részletesen elősorolni akarnám mi teendője van törvény szerint egy járásbirónak, méltán kérdezhetném, hogy kívánja, hogy még ezt is végezze. Ha a gyakorlatot tekintjük, azt mondhatjuk, hogy egy kissé jóravaló szolgabíró elég időt talál mindeniknek elintézésére és még elég ideje marad a társadalmi téren mozogni és mulatni; mig ellenben alig van járásbiró az országban, a ki hátramaradásban ne lenne. Jgy lévén a dolog, azt kérdem, melyiknek teendőjét lehet inkább szaporítani, a nélkül, hogy ugy tulhalmozzuk őket, liogy annak eleget tenni képesek ne legyenek. Én azt hiszem, hogy túlozni valamit lehet, de azt állítani valóban nem lehet, hogy a szolgabíró annyira tul lenne terhelve, mert azon ügyeket, a melyek utjokba esnek, és azt kell tekintetbe venni, — hogy annak a szolgabírónak meg kell időről-időre fordulni a helységben — és ott, a hol a járásbirónak külön tárgyalást kell kitűzni, — ő ezt útjában, mintegy „en passent

1elvégezheti. Én azt hiszem, hogy a szolgabíró kezében hátramaradást szenvedni e miatt nem fog. Meglehet, megengedem, hogy egyik, másik szolgabíró mikor azzá neveztetik, nem szakértő sem hagyatéki tárgyalásokra, sem egyebekre nézve; igy van a járásbiróval is, mikor kineveztetik, nem szakértő ; a kinevezési okmány még nem teszi azzá, hanem ha bír egy kis józan észszel s helyes felfogással, a gyakorlatból nagyon hamar beletanul, megtanulja, az ügyet; azok, a kiken tanul, mig experimentál: szenvedni fognak ugy az egyik, mint a másik esetben; de a kezdeményezésnek hibáitól sem az egyiket, sem a másikat megóvni nem lehet. Igaza van tökéletesen Horvát Boldizsár képviselő urnák, midőn kikelt az ellen, hogy a jelenlegi ministeriumnál nagyon szokásba jött az, hogy a ministerek igen sokat bíráskodnak. Ezt én mindig kifogásoltam. Én mindig hibának és alkotmányellenes cselekménynek tekintettem azt, midőn a minister bíráskodik. Én megvallom, hogy e részben tökéletesen osztozom az ő nézetében; de nem tehetek róla, hogy ha kénytelen vagyok felemlíteni, hogy a mi az igazságügyi ministeriumban azóta, annak előtte és mindig gyakorolt beavatkozásokat illeti, azok különösen az ő nxinistersége alatt jöttek létre. Különösen az ő ministersége alatt léptettetett életbe azon praxis, hogy fölkérték a pereket a ministeriumhoz. Hogy mi végett, mit csináltak vele, utasitották-e a bíróságot, vagy utasították az ügyvédet ? nem tudom; de elég az hozzá, hogy felkérték a pert a ministeriumhoz; már pedig a pert fölkérni a ministeriumhoz nem volna szabad, mert nem helyes, hogy azon pert, mely a bíróság előtt van, ítélethozatal előtt a. ministerium felkérhesse. Hogy pedig ez történt, történt pedig már az ő ministersóge alatt, mert akkor léptetett életbe tulajdonképen azon praxis : az bizonyos. Az is bizonyos, hogy ministersége elején ő nem igy vélekedett, mert én' igen jól emlékszem, hogy ő a hírlapokban közhírré tétette, hogy a cRncellaria megszűnt és az ítéletek ellen a eancellariához intéztetni szokott felfolyamodásoknak a ministeriumhoz való áttétele nem helyes eljárás, mert a ministeriumnak nincs azon joga, hogy felfüggeszsze az Ítélet végrehajtását. Igy vélekedett ő ministersóge elején ós igy is tett; de nálunk a jogi államban a tónust adó ügyvédek szeretnek a ministerhez folyamodni és a bíróságokat mellőzik. Inkább fordulnak tízszer a ministérhez, mint egyszer a bírósághoz. Ezek tehát mindig oda jöttek és kérték az ő beavatkozását, és ő utoljára hajolván kívánságukra, beavatkozott ós pedig sokkal mélyebben, mint az a ministeri állást megilletné és a mint az az alkotmányossággal és az alkotmányosság által garantirozott egyéni szabadsággal megférne. Még csak egy megjegyzést akarok tenni arra nézve, a mit Paczolay képviselő ur mondott. Nem bocsátkozom az ő beszédének taglalásába és czáfolatába, mert ez nem az én feladatom ; hanem kiemelem azt, a mire ő hivatkozott, és a miben tökéletesen igaza van, hogy hiszen azon törvényhozási intézkedések, melyek ezen törvényjavaslatban foglaltatnak, a legnagyobb részben benne foglaltatnak már a Corpus Jurisban. Én azt hiszem, hogy a codifikatiónak legegyszerűbb és legtökéletesebb módja, hogy a már létező törvények gyűjtessenek egybe, állíttassanak egybe és igyekezzenek azokon javítani, ha a javításra szükség van: de nem az, hogy elő vegyünk egy külföldi codexet és abból egy pár 100 §-t összefaragjunk; mert abból, hogy ez Németországnak egyik vagy másik államban igy van: még nem következik az, hogy az jó lesz Magyarországon is, mert ritka eset az, hogy egy ország törvénye ráillik más országra. Azért ha a Corpus Jurisban benne van azon intézkedés, mely intézkedések legnagyobb részét magában foglalja ezen törvényjavaslat is, az nézetem szerint nem hibája, hanem érdeme ezen törvényjavaslatnak, mert tekintetbe veszi a hazai előző törvényhozást; pedig semmi más törvényhozás az országban üdvös ha-