Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-235
346 236. országos ülés május 1, 1877. magam is óhajtom ; de azon gordiusi csomónak megoldási módját ezen törvényjavaslatban felfedezni nem tudom, melyet ő felfedezni kivánt és megvilágosítani akart. Mert mit mond ezen §.? Nem mond egyebet, minthogy a családi tanács azon esetben állítandó fel, ha a végrendelkezők ily tanács felállítását elrendelték, ós ha az ily családi tanács felállítását szükségesnek tartják nagyobb hagyatéknál a rokonok. Ez semmi tekintetben birói hatáskört netn absorbeál s azt távolról sem sérti meg. Semmi tekintetben kárral a hagyatékra és az azt igénylőkre nincs. Ezek elmondása után annak nagyobb igazolására, hogy miért látom ón szükségesnek e törvényjavaslatnak törvénynyó tételét, nem lesz fölösleges, ha megemlítem, hogy igen számos eset fordul elő. T. ház! a községi elöljáróság az 1868-ik évi LIV. törvéuyczikk 560. g-a értelmében csupán arra van felhatalmazva haláleseteknél, hogy a halálesetet felveheti. A mint az ily haláleset a járásbíróságokhoz beterjesztetik, a bíróság az ily halálesetet végzéssel a birói végrehajtó ós a legújabb modern irányzatnak megfelelően közjegyzőnek adja ki. Ezek kimennek a községbe, felveszik a hagyatéki leltárt és ezen hagyatéki leltár felvételével a szegény, lehet — nagykornnak is — 25—30 frt kiadást okoznak, ba akkor azon nap a hagyaték tárgyalása is eszközöltetnék, legalább kétszer nem történnék, hogy megkárosittassanak. De ez másképen van. Ezután a kiküldött közeg újra a bírósághoz teszi át a hagyatéki leltárt azzal, hogy ő hivatalos működésében eljárjon, ós kéri, hogy ennyi ós ennyi összeget neki megállapítson ós erről a feleket értesítse. Újból a járásbíróság által azzal adatik ki a leltár, hogy menjen ki a helyszínére ós tárgyalja le a hagyatékot, és ha a tárgyalásnál csak egy tag hiányzik is, elegendő arra, hogy semmiféle intézkedés ne történjék, tehát az óriási költséges állapot helyre van állítva, mert ezen semmit nem tevő eljárás a boldogtalan szegény családnak 30—iO forintját veszi igénybe. Épen a napokban tapasztaltam egy közeli községben, a hol a közjegyzőnek megjelenése egy szerencsétlen családnak 42 frt 50 krba került s az egész eljárás abból állott, hogy jegyzőkönyv vétetett fel és a hagyatéki tárgyalás elhalasztatott, mert az egyik örökös meg nem jelent, s a tárgyalás elhalasztatott; ez 30 néhány írtba került. A közjegyzői segédnek még több ily teendői is levén, az napon onnan mintegy 140 frtot el emelt. Ez szép napidíj! Ez állapotot feutartani nem lehet, ez állapotot törvénykönyvünkből ki kell törölni és a ( perrendtartásnak 560. §-át cassáíni szükséges. És mert ezen törvényjavaslat a perrendtartásnak ezen, mondom talán nem egészen higgadtan átgondolt és ide beültetett — mert egyesek elszegényitésével kártokozó §-t törölni kívánja — már ennélfogva is elfogadom ezen törvényjavaslatot, és kérem a t. házat, hogy azt szintén elfogadni méltóztassék. En megvallom, hogy azok után, a miket Horvát Boldizsár t. képviselő ur elmondott, nagyon sokat lehetne ellenkezőt mondani; de ha tartózkodom ezúttal minden egyes megjegyzésére való választól : méltóztassék azt annak venni, mert 1-ör az idő rövid ós 2-or nem akarom a t. ház türelmét fárasztani. Azonban vannak egyes dolgok, a melyeket érintetlenül nem hagyhatok. Engem véghetetlenül kellemetlenül érintett Horvát Boldizsár l. képviselő ur igen szép eloquentiával előadott beszédének azon egyik — mondhatom — sarkköve, a hol ő azt igyekszik bebizonyítani, hogy az 1868. 54. törvényczikk és az azt követő törvényczikkek alkotása teljesen az 1847—48-ki időktől folyó szükségletet fedezi. Én az 1848—48-iki törvényczikkben fel nem találhatom, hogy a megyéknek, a törvényhatóságoknak hatásköre összefügg azzal; sőt azt tapasztalom azon törvényekből, hogy a nemzeti régi intézményeknek fentartását, mint a magyar nemzeti létnek biztosítékait, minden áron a maga erejében meghagyta, mert tudta azt, hogy ezek nélkül magyar nemzeti élet nem létezhetik, mert a megyék termei voltak mindenkoron a parlamenti élet előcsarnokai. Én el nem fogadhatom tehát a megyék élete ellen intézett burocratiai intézményt, mert valljuk be őszintén, mi szegény emberek vagyunk. Bármiképen akarjuk elfátyolozni szegénységünket, a? utat tör magának és a maga mezetlenségében jelentkezik. Emlékezhetnek sokan a t. képviselő urak közöl a múltra, mikor még az országban a közigazgatás és törvénykezési ügyek egyöntetűen, azaz a megyék által kezeltettek, ezen két factornak élete nem került csak 6 millió frtba; és ma t. ház, ezzel a franczia formából átültetett igazságszolgáltatási és közigazgatási rendszerrel 18 millióba kerül. Kérdem, ha mi ezen 10—12 millió frt többletet félre tettük volna 10 éven át, nem volna-e helyreállítva ma a magyar nemzeti bank ezen alapja. Midőn tehát e tekintetben a magam nézetének kifejezést adtam, azon kéréssel zárom be beszédemet, hogy a gyárntörvényjavaslatot mint olyat, mely a bíróság jogkörét egyáltalában nem csorbítja, sőt ott, a hol vitássá válik a hagyaték, azt egyenesen kizárólag a bírósághoz utasítja, mint olyat, mely az esetben, ha telekkönyvi tulajdonról van szó, a telekkönyvi hatóságnak jogait fen tartja: méltóztassék annáliukább elfogadni, inert ezen törvényjavaslat elfogadása által, — hitem erős, — hogy a t. ház a magyar nemzet nagy többségének elismerését fogja kiérdemelni, mert a végrehajtók és közjegyzők beavatkozásától meg lesz mentve a nép, és nem
