Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-224
224. ors«ág«s Illés máreaiaa 26. 187T. 2! 5 napok ismétlődjenek. A kormány a nemzet feltétlen bizalmával rendelkezett, midőn a közgazdasági és pénzügyi kérdések felett tárgyalt és alkudozott. Azonban a tárgyalások folyamában reményeink mindinkább csökkeni kezdtek és ma már országszerte a kellemetlen kiábrándulásnak, a keserű csalódásnak adtak helyet, (ügy van\ balfelöl.) Azon eredmények, melyeket a kormány a bécsi egyezség alkalmával elért és átalában a kormánynak nagyfontosságú kérdések körül tanúsított nem épen .szerencsés eljárása: legkevésbé sem biztatók arra nézve, hogy az országgyűlés a jelenlegi kormánynak egy oly tágkörü és fontos meghatalmazást adjon, mint a minő a jelen törvényjavaslatban foglaltatik. Én a magam részéről nem látok semminemű garantiát arra nézve, hogy a kormány e hitelmüveietet több szerencsével és nagyobb tapintattal oldja meg, mint a minővel a bécsi egyezséget. (Helyeslés balfelöl.) Az itt szerzett tapasztalatok rám nézve tökéletesen elégségesek voltak, és én nem akarok szavazatommal hozzájárulni ahhoz, hogy a ministerelnök ur Hamlet szerepét folytatva tépelődjék a „lenni" vagy „nem, lenni", „engedni" vagy „nem engedni" felett. Én részemről Tisza Kálmán és ministertársait bianco váltóval, az ország bőrére, újból alkudozni nem küldöm. Nem fogadom el a törvényjavaslatot és ajánlom a t. ház figyelmébe a különvéleményt. (Helyeslés balfelöl) " Bujanovich Sándor: T. ház! A tárgyalás alatt levő törvényjavaslatban a kormány egy, pénzügyeink rendezésére nézve nagyfontosságú, de önmagában véve is igen jelentékeny pénzügyi müvelet keresztülvitelére oly általános és tágkorü meghatalmazást vesz igénybe, melynek megszavazását a t. ház részéről csak kivételes helyzet, sürgős és valóban rendkívüli viszonyok indokolhatnák. E felhatalmazás értelmében a kormány szabad kezet nyerne arra, hogy a törvény szentesítése napjától számitva egy bizonytalan idő tartalma alatt, mely esetleg 1878. deczember haváig is terjedhet, akkor midőn a viszonyokat erre alkalmasaknak ítéli, és oly árfolyammal, a minőt elérnie sikerülend, — a melyről azonban ma még sejtelmünk sem lehet, kibocsáthasson és elárusíthasson 6%-os aranyjáradék-kötvényeket oly összeg erejéig, mely az 1873. évi 33. törvényczikk által kibocsátott 76 1 /, millió arany forintnyi kincstári utalványok beváltására szükségeltetik. Ez a törvényjavaslatban kért felhatalmazás czélja. A törvényjavaslahoz csatolt indokolásban pedig a t. pénzügyminister ur kijelenti, hogy a felhatalmazásra szüksége van azért, hogy az átalános politikai és pénzügyi helyzetben esetleg netán bekövetkezhető javulást a járadék-kölcsön kibocsátására rögtön felhasználhassa, kijelentvén egyébiránt szóbeli indokolásában ugy a házban, mint a pénzügyi bizottságban, hogy ezen fehatalmazás nem tekinthető bizonyos pénzhatalmakkal folytatott alkudozások eredményének, hogy a felhatalmazásnak a viszonyok esetleges javulása reményén kivül egyéb alapja nincs, s hogy vajon az általa s mondhatom általunk is óhajtva várt fordulat be fog-e következni s e szerint a felhatalmazással fog-e élhetni: arra nézve — a mit tőle igen természetesnek tartok — a felelősséget, a jótállást el nem vállalhatja. Ezen törvényjavaslat alapja, a mi tehát a viszonyok esetleges javulásának reménye vajmi ingatag és bizonytalan. És ez lévén egyedül és kizárólag a törvényjavaslat alapja, én az ily tágkörü ós átalános felhatalmazást egyrészt szükségtelennek és fölöslegesnek; másrészt a parlament hozzászólási és ellenőrzési jogának fenntartása és az állam hitele szempontjából károsnak tartom ós azért a magam részéről meg nem szavazhatom. (Helyeslés a jobb és baloldalon.) Nem tagadhatom t. ház, hogy lehetnek kivételes és rendkívül sürgős viszonyok, midőn egy pénzügyi müvelet sikeres keresztülvitelére szükséges, hogy e müvelet keresztülvitelével foglalkozó pénzügyminister rendkívüli felhatalmazással bírjon ; azonban a jelen pillanatban, midőn a törvényjavaslat alapja, — mint már mondám — oly ingatag, a jelen pillanatban a sürgősség indokait oly imminenseknek nem látom, hogy ennek kedvéért a ház elhatározási jogáról előre is lemondjon. (Helyeslés a jobb és bal oldalon.) Az 1873. és 1874-ben kibocsátott 153 milliós kölcsön convertálását, — s ebben teljesen egyetértek a t. előadó úrral, — e házban mindenki az állam pénzügyei rendezésének szempontjából nagyfontosságú műveletnek tartja. Az 1878. és 1879-ben lejáró, jelzálogilag is fedezett kincstári utalványoknak, a mennyire lehetséges, még a lejárat napja előtt beváltását én a magam részéről melegen óhajtom, s hajlandó volnék e czél elérésére áldozatot is hozni; de ezen óhajtásokban nem megyek odáig, hogy egy reális alap nélküli puszta remény kedveért lemondjak a törvényhozásnak a kölcsönök és egyéb állami hitel és pénzügyi müveletekkel szemben gyakorlandó, és ezek részleteire is kiterjedő nagyfontosságú hozzászólási és ellenőrzési jogáról ; s lemondjak akkor, midőn ez óhajtásom teljesülése a t. pénzügyminister ur szavai szerint is, a távol homályban derengő ködfátyol képeinél nem egyéb ; lemondjak akkor, midőn erre kivételes viszonyok és az ügy sürgős volta nem kényszerítenek; és lemondjak akkor, midőn a kért felhatalmazás megtagadása, s a parlament nagyfontosságú jogának fentartásával az általam is óhajtott czélt nem veszélyeztetem, sőt még csaknem is késleltetem. (Helyeslés a jobbfelöl és a baloldalon.) Szükségtelen és fölösleges nézetem szerint e felhatalmazás, mert ha csakugyan bekövetkezik a
