Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.
Ülésnapok - 1875-184
184. országos ülés deezember 8. J876. «q hagyományok évi kamataiból fedeztetik ; nem lehet tehát mondani, hogy az állami pénztár e ozélra túlságosan vétetnék igénybe Ezek előre bocsátása után, inditványozom, hogy a váczi siketn/ma intézetre előirányzott 35,000 frt helyett legalább 40,000 frt vétessék fel a jövő év költségvetésébe. Beismerem, hogy hazánk sanyarú pénzviszonyai a legszigorúbb takarókosságot parancsolják; de talán önmagunk ellen vétenénk, ha első sorban azok irányában igazságosságot és részvétet nem tanúsítanánk, kik mindenkiben csak könyörületet gerjesztenek, és kik némán tűrik szenvedéseiket. Azon reményben tehát, hogy a t. vallás- és közoktatásügyi minister ur utat és módot találand az általam kért többlet fedezésére: ismételve ajánlom a t. háznak kegyes pártfogásába következő indítványomat: (olvassa.) „Azon czélból, hogy a váczi siketnéma-intézetben az országos alapítványi helyek szaporittassanak, vétessék fel az előirányzatba 35.000 forint helyett legalább 40,000 frtnyi összeg a jövő évi költségvetésbe." Elnök: Fel fog olvastatni a képviselő ur által beadott indítvány. Gulner Gyula jegyző (olvassa Ballegh József indítványát.) Kautz Gyula előadó: T. ház ! Ballegh József t. képviselő ur indítványának humanitárius szempontból indokolt voltát készséggel elismerem; de kötelességemnek tartom jelenteni azt, hogy ezen indítvány — legalább tudtommal — most kerül először a i ház elé, eddig az előirányzott és megállapított összeg, — legalább amemryira előttem ösmeretes — elégségesnek találtatott. Miután az indítvány most az előirányzatnál mégis néhány írttal nagyobb összeget feltételez: igen sajnálom, hogy a pénzügyi bizottság szempontjától az indítvány ellen vagyok kényszerítve szavazni. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi minister: A mi humanitárius intézeteinknek az a főhibája, hogy nem képesek azon szerencsétlenek számát befogadni, kik az országban léteznek, legyenek azok siketnémák vagy vakok. Másképen jól vannak szervezve és az ellátás is elég jó. Természetes, ha a mi viszonyaink fényesek volnának : kívánatos volna nemcsak ezen intézeteken bővíteni, de még külön a vidéken is hasonló intézeteket felállítani; de viszonyaink közt lehetetlen minden nemes czélt egyszerre megvalósítani. Beménylem, hogy meg fog történni a maga idejében, most azonban nem ajánlhatom az ő indítványát elfogadásra és azért kérem a t. házat, méltóztassék azt elejteni. Elnök: Az indítvány még egyszer fel fog olvastatni. Gulner Gyula jegyző (olvassa a Ballegh József által beadott indítványt.) Elnök: Más indítvány nem létezvén, a nagyobb összeget kell előbb szavazás alá bocsátanom. Méltóztassanak felállani azok, kik Ballegh képviselő ur indítványát elfogadják. (Megtörténi) Az indítvány nem fogadtatott el. A siketnémák: váczi intézetére 35,000 frt szavaztatik meg. Gulner Gyula jegyző (olvassa:) 23. rovat a vakok intézete Budapesten 32,000 frt. Kautz Gyula előadó: A pénzügyi bizottság megszavazásra ajánlja, azonban a következő észrevételt teszi: Ez utóbbi tételnél felkéri a bizottság a t. házat arra, utasítsa a ministert, hogy ezen itézetnek a jelenleginél jutányosabb, alkalmasabb s az egészségi tekinteteknek is megfelelőbb helyiségbe való átvitele iránt tanulmányokat tegyen s ez iránt a maga idejében a ház elé javaslatot terjesszen. Elnök: Méltóztatik a pénzügyi bizottság indítványát elfogadni ? (Elfogadjuk!) A pénzügyi bizottság javaslata elfogadtatván, az összeg 32,000 írtban állapittatik meg. Gulner Gyula jegyző (olvas:) „24. rovat. Az egyetemi épületek létesítésére felveendő kölcsön kamat ós törlesztési szükséglete 146,322 frt." Kautz Gyula előadó: A pénzügyi bizottságnak ezen tétel indokolására és bővebb felvilágosítására a következő előterjesztése van: ..Felvilágosítás kéretvén mindenekelőtt a ministertől a jelen czimen előforduló tétel alapján folytatott építkezések mibenléte és költségi öszszegoi iránt, e tekintetben a következő értesítést nyeré: „A jelen építkezésekre vonatkozó collaudationalis és végleges elszámolási munkálatok eddigelé teljesen befejezve nem lévén, részletes előterjesztés ez irányban nem lehetséges: addig is azonban, míg ez megtörténhetni fog, közli a minister átalánosságban ós egy táblázatos összeállítás alapján azt, hogy az építkezések ós azok költségösszegei a törvényhozásilag megállapított keretben mozogtak s az államkincstárra további jelentékenyebb terheltetóst nem okozandnak. A menynyire a számvizsgálati eredmények eddigelé megállapitvák, az ügy állásáról ezek jegyeztethetnek meg: A vallás- és közoktatási ministerium 1875. évi költségelőirányzatában az összes egyetemi épületek építési és felszerelési költségeire (illetőleg az azok fejében az alapokból kölcsönzött tőkék, kamat és törlesztési hányadnak fedezetére) kéretett 146.322 frt, vagyis ' 33,652 írttal több mint 1874-ben. Ezen 33,652 frtnyi többlet törlesztési összeg gét képezte azon 480,734 írtnak, a mely 1875-ben a ministeri indokoló jelentésben (a 12. lapon) kijelölt építkezésekre szükségeltetett; mely a pénzügvi bizottságnak ugyancsak az 1875-iJíi költség13*