Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-200

344 200. ersaágros ftlés január 23. 1877. Horánszky Nándor pl. attól remél, — mert hiszen vonatkozva ezen törvényjavaslatra és az uzsora megszüntetésére mondotta ezt. — melyet — attól remél, hogy törvény által legyen megállapítva, hogy melyik kir. táblabiróból lesz septemvir. Ez igen szép dolog és igen kívánatos is, hogy Magyarország azon helyzetben legyen, hogy minél elébb, de legyen szabad hozzátennem, egyszersmind minél nagyobb óvatósággal, a birói előléptetés törvény által legyen megállapítva. De a nélkül, hogy ezúttal az igazságügyi programra feletti vagy a budget feletti diseussióba akarnék bocsátkozni: azt ezen kérdésre nézve mégis meg kell jegyeznem, hogy itt vagy a szolgálati időt, vagy az érdemet kell, hogy irányadónak tekintsük. A mi a szolgálati évek szerint való előléptetést illeti, ha ez ugy általános szabályként felállíttatik : alig hiszem, hogy a t. házban valami nagy lelkesedéssel üdvözöltetnék. A mi engem illet, én az uzsora megszüntetésének ezen módjához nem nyúlnék. {Helyeslések.) Tehát át kellene térni, ha nem is az uzsora szempontjából, hanem a helyes justitialis rendszer szempontjából az érdem szerint való előléptetéshez: akkor azután azt a kérést intézem t barátomhoz, legyen szives nekem azon csalhatatlan fokmérőt, — gradmessert — kezembe adni, melyet az igazságügyministernek átnyújtsak, hogy ő mindenkinek érdemét csalhatatlanul megmérje, és hogy akkor, mikor valakit kir. táblai bíróból legfőbb itélőszéki bíróvá ő Felségének kinevezés végett proponál, bizonyosan rámutathasson a gradmesserre, mely ennyi fok képességet, ennyi érdemet mutat ki. Az érdem megállapításánál a minister akkor is utalva volna közegekre és ha bekövetkezik a kir. tábla decentralisatiója, felfogásom szerint helyes közegekre is; mert olyan embert, a ki innen a központból képes volna valamennyi aljárásbiróról, valamennyi járásbiróról bizonyossággal megmondani, hogy ez megérdemli az előléptetést, ez nem érdemli meg: ilyet nem ismerek. Ennélfogva mellőzöm az uzsora-törvénynél ezen általam jelzett nagyon szétágazó és finom kérdésekkel összefüggő kérdést, melyet mint hiszem, a t. ház elintézni amúgy sem akar. Es ugyanazt teszem a többi kérdésekkel is, melyekről csak általánosságban jegyzem meg, hogy nagyon könnyű azokat felvetni, de megoldani és helyesen megoldani rendkívüli nehézségekkel jár. (Helyeslés,) Hogy csak egyet említsek fel és csakis ezen egyet, mert bizonyos hangsulylyal és nyomatókkal hozatott fel, hogy a mi telekkönyveink, — mert hiszen ez közelebb összefüggésben van az uzsorával, — nem érnek semmit, hogy constatált tény, hogy azok 50°/

0-je nem mutatja a valódi birtokállapotot. Ez, t. ház, igy van. De ha módokról gondolkozunk, hogy miképen lehetne ezt megszüntetni : akkor az okokat kell keresnünk, a főok pedig az, hogy a szegény, messze lakó paraszt ember, ki azt tudja, hogy ha ő a birtokváltozást bejelenti a járásbíróságnak ; ha az telekkönyvi hatósággal bir, vagy a törvényszéknek és az átíratást kéri, akkor kimérik rá az illetéket: a maga butaságában, tudatlanságában nem íratja át és igy megy a birtok egyikről a másikra. Ez tény. Magam is a gyakorlati életben forogtam és tapasztaltam e léhaságnak és tudatlanságnak szomorú következméneéit, mely sok esetekben criminálitásokra is adott már alkalmat. De az igazságügyi kormányzattól nem fogja kívánhatni igazságosan, méltányosan senki, hogy menjen faluról falura, és ott tartson éveken át mindég egy közeget, ki megtanítsa a tudatlan népet, hogy akkor, mikor valamit megvesz: azonnal menjen és írassa át, mert ha ezt elmulasztja: abból veszély származik. Igenis, uraim, a baj meg van; de azt hiszem, hogy annak orvoslására, és orvoslási módjainak feltalálására ezen törvényjavaslat feletti vita nem alkalmas. (Helyeslés.) Steinacker képviselő úrhoz volna néhány szóm, (Halljuk!) a ki szintén az igazságügyről szólva azt mondja, hogy a ki a birói kar szellemi és erkölcsi fokozatait ösmeri. az igazolva fogja látni, hogy a külföloi kereskedők a magyarországi igazságszolgáltatás iránt bizalmatlansággal viseltetnek. Én nem vonom kétségbe, hogy vannak országok, melyekben a birói kar képzettsége, tudományos miveltsége magasabb fokon áll, mint Magyarországon ; nem vonom kétségbe, a t. ház emlékezetére vagyok bátor hivatkozni, hogy egyike voltam azoknak, kik a legélesebben és legélénkebben, de igazságosan nyilatkoztam kárhoztatólag is egyes visszaélések, egyes erkölcstelenségek felett, melyek a bírói karban felmerültek ; de tagadom azt, hogy legyen bárkinek joga igazságosan a magyar birói karra az erkölcstelenség bélyegét sütni; (Élénk hly-slés) tagadom, hogy lehessen valakinek joga, — bárki legyen az ós bármi czélból tegye, — a magyar bírói kar infegritását kétségbe vonni (Bí'lyeslés.) Ez nem áll, ez túlzás, ez valótlanság Én magam voltam abban a helyzetben állásomnál fogva, hogy egy külföldi bank igazgatójával, a mely banknak Magyarországon igen sok pénze volt elhelyezve és részben sokat veszített, értekezhettem komolyan a fenforgó ügyekről. Annak nyilatkozatát reproducálom. (Halljuk!) „Uraim! Mi sokat veszítettünk ez országban, de higyje meg az ur — nyíltan kimondom — a bírák becsülethiánya, szorgalom hiánya folytán egy krajczárt sem." Mert nem is lehetett. Engedelmet kérek: nagyon könnyű ócsárlólag nyilatkozni egy tisztes testület ellen; mert azok, a kik nem az apostropha alá tartoznak, a t. képviselő ur állítása szerint csak a kivételt képezik; nagyon könnyű ily apostrophát mondani a kép-