Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-199

324 199 országos ülés január 22. 1877. nálunk a perekkel járó terhek és költségök körülbelől az uzsora másik kiadásával felérnek, (Felkiáltások : Ugy van!) és ennek eredménye tökéletesen oda fog vezetni, hová az uzsora vezetett volna. De azon felül, méltóztassék megengedni, én nem is tartom megengedhetőnek, hogy a törvényhozás oly törvényt alkosson, a mely mintegy ujjal mutasson a perlekedésre: mert ezt megtűrni, megengedni magának az igazságszolgáltatás reputatiójának érdekében sem szabad. Nem fog tehát segíteni senkin, sőt merem állitani, hogy még nagyobb lesz az uzsora: mert mindenki a megengedett tőkeuzsorában fogja kifejezni az erkölcstelen kamatokat, azoknál is, a kik talán fizettek volna. Egyébiránt az elv sincs keresztül vive a törvényjavaslatban: mert a tőkeuzsora megengedtetik korlátlan mérvben. Ugyan kérdem a t. igazságügyminister urat, hiszi-e, hogyha ezen törvényjavaslat megalkottatik: legyen Magyarországon olyan együgyű és bárgyú uzsorás, a ki az uzsorát ezentúl kamatokban fogja kifejezni. Bn nem hiszem, mert kétségtelen, hogy mindenik a sokkal vészé' yesebb tőkeuzsorához fog fordulni. A végeredmény tehát az, hogy semmiképen és senkin segitve nem lesz. És azért ón csatlakozom, — e tekintetben teljesen igazat adván nekik — azokhoz, a kik azon véleményben vannak, hogy e törvényjavaslat kitűzött czéljának meg nem felel. (Helyeslések.) De tovább megyek és kifejezem azon meggyőződésemet, hogy* felfogásom szerint még egy másik és olynemü uzsoratörvény sem fog segíteni, mely az uzsorát minden alakban és minden irányban tiltja, ós ezen tilalmat büntető szabványokkal is sanctionálja; nem fog segíteni sem a czól érdekében, sem közgazdasági tekintetben. Azon időben, midőn az uzsora-törvény életben volt: alkalmam volt tapasztalni több esetet, s azok közül különösen egyet. Egy hírhedett uzsorás ellen, kinek 600 uzsora pere volt, kiről mindenki tudta, hogy uzsorás, és kinek 15—20 ügyvéd foglalkozott uzsorapereivel: egyetlen egy esetet sem lehetett felmutatni, melyben az uzsora ellene bebizonyíttatott volna. És ez természetes, mert a ki a törvény által tiltott cselekvényrc vállalkozik: az maga ellen bizonyítékot szolgáltatni nem fog. Ezen kivül ott van a váltóuzsora, mely szabadon fog űzetni, és ha a váltó bepereltetik, nem gondolom, hogy lenne a házban valaki, a ki váltónál megengedhetőnek tartaná a „nou nunieratae pecuniae" kifogását. A dolog természetében fekszik, hogy nem fognak a törvények respectálására vezetni az oly törvények, melyek meghozatnak ugyan, de folyton kijátszatnak : inert nem végrehajthatók. Ezenfelül meggyőződésein az is, hogy ha az uzsoratörvóny behozatik: igazságügyi bajaink még súlyosabbak és számosabbak lesznek; mert ez semmi egyébre, mint kifogásokra fog alkalmat szolgáltatni, és szenvedni fog a becsületes tőke, mely a piaczról el fog vonulni. Én t. ház, ily körülmények között azon véleményben vagyok, hogy a törvényhozásnak nem ily felületes, de alaposan segitő intézkedéseket kell tennie ; be kell várnia azon időt, midőn közgazdasági állapotainkra vonatkozólag az előttünk álló kérdések megoldatnak ; midőn az administratió terén helyes alkotások létesíttetnek, egyszóval reformáltatnak mindazok, melyekben az uzsora alap-okai rejlenek; ugyanazért én részemről ezen indítványhoz csatlatkozom, mely tétetett arra nézve, hogy a törvényjavaslat nem ugyan a bankkérdés megoldásáig, — és e tekintetben módosítani kívánom az indítványt — hanem további intézkedésig felfüggesztessék. Rónay István: Tisztelt képviselőház! Elnézést kérek a t. háztól, midőn ily sok tapasztalást igénylő, s látszólag nem az én ismeretkörömbe tartozó kérdésben fölszólalni bátorkodom. A pénzes uzsorakérdésnek nem jogi és nemzetgazdászati, hanem socialis oldala az, mi engem jelen alkalommal szólásra ösztönöz. De miután ez a kérdésnek talán nem gyakorlati része: igen félek, hogy azon nehéz helyzetbe jutok, miszerint elvi ós elméleti nézetekkel leszek kénytelen indokolni álláspontomat a törvényjavaslat irányában. T. ház! Nekem az a megingathatlan mély meggyőződésem, hogy a kapitális pénz- és kamat kérdés a társadalomnak legnagyobb anyagi kérdése. Ösztön volt-e, vagy öntudatos ítélet ? Nem tudom, de a törvényhozók minden időben figyelmet fordítottak a pénz hatására s nem jó szemmel nézték az azzal való szabad üzérkedést. A legnagyobb elmék érezték, sőt nyíltan bevallották, hogy az uzsorában társadalom elleni bűn rejlik. E felfogás alapja azon körülmény felismerésében keresendő, miszerint a kapitális korlátlan uralma végzetessé válhatik az egész társadalomra nézve. Nem csoda tehát, ha itt a szélsőségek találkoznak. A jelenkor radikális socialistái, más szempontból, más czélból, ugyanazt vallják a pénzkérdésben mint az ó- és középkor vallásos törvényhozói, sőt tovább mennek és minden társadalmi nyomot a pénzzel való kereskedésnek tulajdonítanak: halált kiáltván a kapitálisra. De ezzel, mint mondani szokás, „túlhaladott" állásponttal szakított az ujabb nemzetgazdászati iskola, mely azt állítja, hogy a pénz is portéka, olyan mint minden egyéb portéka, s az azzal való szabad kereskedést meggátolni ellenkezik a tulajdonjoggal, ellenkezik az egyéni szabadsággal, ellenkezik a közjólét előhaladásával. Mi engem illet: én meghajtom a tudomány előtt; de a modern állaingazdászat idézett elvét sem belátni, sem elfogadni nem bírom A kérdés lényege mindenesetre abban sarkalik, ki milyen természetet tulajdonit a pénz-