Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.
Ülésnapok - 1875-191
236 191. országos ülés deczember 15. 1876. vényszékeket azon ürügy alatt, hogy ( nagy megtakarításokat fognak eszközölni És mit látunk eredményül ? Fel lett áldozva a birói igazságszolgáltatás alapja : a birói függetlenség. A szabad el vüség terén láttuk az átalános vita alkalmával, hogy a múlthoz képest határozott viszszaesést jelezhetünk. így liquidálna a mi kormányunk ma. * És visszatérve a pénzügyi helyzetre, elfeledtem kiemelni azt, hogy nem az a legnagyobb baj, hogy pénzünk nincsen és hogyha a kormány ma lelépne, senki sem tudná, hogy miből fedezzük a deficzitet, — ezt a kormány maga sem tudná; de igenis e kormány odavitte a dolgot, hogy tönkre van téve hitelünk, hogy a minister ur kölesönt nem is mer már megkísérelni, hanem fedezetül kénytelennek látta magát azon módot is felvétetni, mely a pénzügyi bizottság által ajánltatik. Es itt talán azt fogja mondani a minister ur, hogy ez nem a kormány hibája, hogy az átalános viszonyok olyanok, melyeknél fogva kölcsönre biztosan számítani nem lehet. Engedelmet kérek, tul a Lajthán a viszonyok olyanok, mint minálunk ; de azért ott nem esnek kétségbe egy kölcsönnek megköthetése fölött, mert hisz ott igenis épen tegnap bocsátottak ki egy 4°/ 0-es rente-kölcsönt, akkor: a midőn a mi kormányunknak arra sem lehet kilátása, hogy 6° ; '<;-es rente-kölcsönt helyezzen el. Elismerem, hogy ennek nem oka a mi kormányunk ; csakhogy a különbség ott van, hogy a bécsi kormánynak háta mögött áll egy nagy pénzvilág, mely őt támogatja: mig a mi kormányunkat ugyanezen pénzvilág nemcsak hogy nem támogatja, hanem ellensége. Igen, de ez nem uj dolog. Mi ezt hangoztattuk éveken át és a magyar kormány nagyon jól tudhatta, hogy a veszély perczeiben ott nem barátot, hanem ellenséget fog birni és a magyar kormány mégis a helyett, hogy iparkodott volna ezen ellenség kezeiből kiszabadulni : még inkább karjai közé dobta magát. Áttérve a t. kormányelnök urnák tegnapi nyilatkozatára, mindenekelőtt készséggel beismerem azt, hogy beváltotta azon Ígéretét, a melylyel beszédét kezdte. Ugj^anis azt mondta, hogy mindössze nem sok az, a mit ez alkalommal mondani szándékozik. Ugy is történt. „Nem sok — azt mondja — azért: inert én legalább részemről mindazon nagy fontosságú tárgyakról nem kívánok szólni, a melyek itt az egyik vagy másik képviselő ur által felhozattak." Első perezre engem meglepett ezen nyilatkozatot hallani egy kormányelnök szájából, a kinek épen az volna czélja, hogy ne csekélységekre, ne aprólékos, polemicus megjegyzésekre, hanem nagyfontosságú tételekre, a melyek egyik vagy másik oldalról felhozattak, válaszoljon. Mindazonáltal a t. minister ur beszédének további folyamában, ha nem ment is bele a dolog érdemébe, hanem reflectálva Simonyi képviselőtársam és barátom beszédére, iparkodott feltüntetni azon ellentéteket, melyek ugy indítványában, mint beszédében előfordultak. Legfontosabb érv az volt beszédében, hogy nagyon különös, hogy micsodákat halmoz össze az én t. barátom ; hogy mig egy részről bebizonyítja, hogy a bécsi egyezség oly rendkívül káros Magyarországra, hogy minden csak Austria javára van kötve és hogy ez által sikerült előidézni azon nagy izgatottságot, mely Lajthán-tul uralkodik : másrészről mégis azt kívánja, hogy vegyük el azt is, a mijük van, hogy ily utón fogjuk csitítani a haragot. Ez — szerinte — nem logika. Bocsánatot kérek, ez igenis helyes logika. Simonyi Ernő t. képviselőtársam bebizonyította, mit sokkal ékesebben bebizonyítanak a tények, hogy minden érdekkérdés, melylyel szaporítjuk azon viszonyt, melylyel mi a túlsó állammal vagyunk: nem szolgál egyébbre, mint ujabb és ujabb viszályokra ós hogyha a kormány nem bocsátkozik Austriával alkudozásba a bankkérdés iránt, a mire semmiféle törvény nem utalta: akkor ma a bankkérdés iránt viszály fenn nem forogna. Midőn mi jelen indítványunkat megtesszük: czólunk épen az, hogy távolítsuk el azon okot, a mi a viszályokat előidézi. Oka pedig ezen viszályoknak az, hogy a két állam közt összeütköző érdekek forognak fenn, melyeket összeegyeztetni vajmi nehéz, vagy csaknem lehetetlen. Ezért szükséges, hogy azon érdekeket különválasztva hagyjuk fenállani, kivéve azon egyetlen egyet, melyre nézve senki sem kételkedik, hogy mind a két államra hasznos, tudniillik, hogy tartsuk fenn a jó szomszédságot, a kölcsönös támogást a veszély perezóben ; de a többire nézve mindegyik állam legyen önálló és független. Ugy a minister ur, mint két támogatója egy érvet hozott föl, melynek súlyát nem tagadom s ez: az erősítés kérdése. Azt mondják, hogy lehetnek perczek, midőn nemcsak a kormánypártnak, hanem az ellenzéknek is kötelessége a kormányt támogatni, erősíteni. Beismerem, hogy vannak ily perczek; meglehet, hogy fognak is jönni ilyenek, de eddigelé, én azt merem állítani, hogy Magyarország jelen szerencsétlen helyzete egyenesen a kormány túlságos erejének köszönhető. E tekintetben aat állitom, hogy a felelősségnek nagy része azon sok bajért, mely ma az országot éri, épen a többséget terheli; azon többséget, mely azon elvet követi, a melynek szószólója volt Tóth Vilmos képviselő ur. Ezt fogom röviden bebizonyitani. Sok szó volt itt a fusióról. Mi volt a fusió jelszava? Egy nagy czél elérése. S mi volt ezen nagy czél? Mindnyájan tudjuk: a monarchia túlsó felével való egyezkedés, s hogy akkor erős legyen kormányunk.
