Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.
Ülésnapok - 1875-186
deczember 10. 1876. 156 1*6. országos illés De mit mondjak t. ház! az előirányzott építési, illetőleg tatarozási költségekről, midőn a hivatalos lap odavitele ötletéből csupán 40,000 frt épitési költség számíttatik fel, egy lépcsőzet kiigazítására pedig 11,760 frt. Én nem tudom t. ház, ha e lépcsőzethez a márványt Cararrából vagy Antipárosról hozatták-e? de azt tudom, hogy az ily szabású építészeti számlák nemcsak Byzáuozot, hanem más birodalmakat is tönkre juttattak. Még csak a bevételi részre kívánok egy rövid észrevételt tenni. Tudjuk azt, hogy a nyomdai haszonkiszámitás akként történik, hogy a feldolgozott papir háromszoros értéke adja ki a bruttó jövedelmet, ós ennek harmada a tiszta jövedelmet. A 21. rovat alatt nyomdai papírra elő van irányozva 209,000 frt, a 22. rovat alatt 15,000 frt, összesen tehát 224,000 frt, lenni kellene tehát ennyi tiszta jövedelemnek, elő van irányozva pedig 36,181 frt, bevételi többlet vagy nyeremény, s még ez is csak képzeleti dolog, a mely akként áll elő a türelmes papiroson, hogy az államnyomdában állami czélokra készített nyomtatványok, mint adóivek, calastralis ivek stb. igen nagy árban vannak felvéve, elannyira, hogy ha azokat azon valódi árukra reducálnók, mint a mennyiért más nyomdák ajánlkoztak azokat kiállítani: akkor nem bevételi többlet, hanem deficit állana elő ezen oly sok millió frtot elnyelt intézetnél is. Ezen veszteségnek enyhítése czéljából bátor vagyok a következő módositványt benyújtani s elfogadásra ajánlani. „Az államnyomda kiadási rovatánál előirányzott összegből levonatik 85,190 frt, összesen kiadásra megszavaztatik 352,629 frt." (Helyeslés a szélső baloldalon) Gulner Gyula jegyző: (Olvassa az Orbán Balázs által beadott indítványt.) Széll Kálmán pénzügyniinisíer: Én t. ház, csak azt vagyok bátor a költségvetés indokolásául felhozni, hogy ez is az 1875. évi zárszámadás alapjára van helyezve, a mennyiben méltóztatik látni, hogy itt 438.000 frt kiadás van. 1875-ben volt 422,855 frt. -475,000 frt bevétel van felvéve 1875-ben az államnyomda czimén 487,878 frt jött be. Eként az 1877-iki költségelőirányzat szorosan az 1875-iki zárszámadásokhoz illesztetvén: kérem a t. házat, méltóztassék ezt ugy megszavazni, mint a hogy elő van terjesztve. Azon megtakarításokat, miket a képviselő ur felhozott, nem tartom lehetségeseknek. Itt két rendbeli költségek vannak, az államnyomdánál alkalmazott rendes tisztviselők költségei, ezek csak ugy vannak megszavazva, megállapítva évenként, mint más államtisztviselők költségei: az igazgató, ellenőr, könyvvivő. irodatiszt, hivatalszolga, főművezető, művezető, műszaki tiszt, egy szóval mindenkinek rendszeresített fizetése van. Ezekre szükség van, ezen fizetéseket a ház megállapította. Itt levonás nem lehet, ha az államnyomdát nem akarjuk tökéletesen munkaképtelenné, tenni. Az államnyomda feladata az összes katasteri és cartographicus munkálatokat elkészíteni, kötelessége a bélyegeket, postajegyeket, összes kötvényeket és minden ily műszaki nyomdászat! teendőkbe vágó szükségletét az államnak előállítani, Azonkívül itt készülnek azon nyomtatványok, melyekre a ministeriunmak szüksége van, s melyek az országgyűlés elé terjesztetnek; u. m. a budget, zárszámadások és ilyféle dolgok. Az üzleti költségek tisztán ezen teendők szempontjából vannak megállapítva; ezeket nem lehet tehát leszállítani. Ha ezeket leszállítjuk: méltóztassék a bevételeket is leszállítani; mert azt mondani, hogy az üzleti kiadásokat leszállítjuk 100,000 írttal, de vegyünk be jövedelem gyanánt ugyanannyit : azt nem lehet, hacsak kissé gyakorlatilag vesszük fel a dolgot; a személyes járandóságok pedig — mint mondám — rendszeresen megállapított fizetések, miket itt levonni nem lehet. Ha lehetett volna, megtakarítást tenni, bizonyosan tettem volna. Én egyébiránt kimutattam, hogy az államnyomda nem dolgozik deíiczittel; hanem bizonyos bevételt szolgáltat az államnak, pedig oly munkát teljesít, melyet másutt nem lehetne teljesíttetni. — Nagyon kérem tehát a t. házat, méltóztassék az indítvány mellőzésével az előirányzatot elfogadni. Elnök: T. ház! Az államnyomda kiadási rovata alatt a pénzügyi bizottság 438,419 frtot irányoz elő, melynek ellenében Orbán Balázs képviselő ur 86,190 frt levonással csak 352,629 frtot ajánl megszavazásra. A kik a pénzügyi bizottság javaslatát elfogadják, méltóztassék felállani. (Megtörténik.) E rovat alatt 438,419 frt megszavaztatott. Beőthy Algernon jegyző (olvas:) „Bevétel 475,000 frt. Elnök: Be fog vétetni a költségvetésbe. Beőthy Algernon jegyző (nlvas:) Államép ületek. Kiadás 11,403 irt. Elnök: Megszavaztatik. Beőthy Algernon jegyző (olvas:) Bevétel 32,833 frt. Elnök: A költségvetésbe be fog vétetni. Beőthy Algernon jegyző (olvas:) Az államvasutak, valamint azok gépgyárának tiszta jövedelme 2.625,000 frt. Elnök: T. ház ! Ez összeg már a közlekedési tárczánál elfogadtatott azzal a megjegyezéssel, hogy abból a tárczából ide tétessék át. Ezt ezennel kimondom. Ragályi Nándor: T. ház! Megint engedelmet kell kórnem, hogy ismétlésekbe bocsát-