Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-162
53 162. országos Hlés október 7. 1876. Legelőször is azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy én semminemű körülmények közt nem volnék hajlandó beleegyezni abba, ha a mentelmi jog törvény által volna szabályozva, hogy a kormánynak bármely körülmények közt megengedtessék, hogy valamely képviselőt elfogathasson. Mert a népképviseleti alkotmány épen a kormánynyal szemben áll, vagyis a mentelmi jog a kormánynyal szemben szükséges; mert. nagyon természetes, hogy ez inkább politikai kérdésekre vonatkozik, a politikai kérdéseknél pedig senkivel mással, mint a kormánynyal szemben van a képviselőnek erre szüksége. De én a létező helyzetből indultam ki, t. i. hogy miután nincs eset rá, hogy a kormány, különösen felelős kormány ily esetet elkövetett volna, ennélfogva kerestem azon indokot, hogy micsoda alkotmányos alapra fektethetem én a kormány eljárását és minő alkotmányos alapból kiindulva Ítélhetek én a kormány eljárása felett. Nagyon természetes dolog, t. ház, hogyha a kormány ilyesmit elkövet: azt csak a szükségjognál fogva teheti. De a szükségjognak olyannak kell lennie, hogy itt a házban minden képviselő annak szükségességéről a kormány által tett felvilágosítás következtében teljesen meggyőződjék; sőt nemcsak a szükségről, de a rendkívüli viszonyokról is, hogy a bajt a, kormány máskép el nem háríthassa, mint az illető képviselő elfogatásával. Továbbá alapul vettem bírálatomnál azt, hogy akkor, midőn a kormány Mifeticset elfogatta, különösen volt-e alapos ok az elfogatásra, még a kormány szempontjából is; másodszor pedig, hogy azon elfogatási minő módon eszközölte! Hogy akkor a kormánynak az elfogatásra alapja nem volt, azt következtetem magukból az irományokból. Ugyanis a királyi tábla ítélete a felségárulás gyanúja miatt a vizsgálatot, midőn helybenhagyja*- kijelenti, hogy a képviselő letartóztatásának erre nézve helyét találja; nem találta e szerint helyét a másik esetnél; — ugy de a felségárulás vádja még csak 20 nappal későbben, a letartóztatás után tételett, tehát még ha a kir. tábla indokolását elfogadjuk is alapul: még akkor is ezen indokolásban a kormány eljárásának kárhoztatása találtatik. Azután azt kérdem, t. ház, hogy a kormány — feltéve, hogy ott csakugyan oly rendkívüli veszedelem forgott fenn: nem lett volna-e képes azt máskép elhárítani, mint az illető képviselő elfogatása által ? Én azt állítom, igenis lett volna módja azt máskép is elhárítani; ezt mutatja azon körülmény, hogy a kormány körülbelül június végén vagy Julius elején, •— biztosan nem tudom megmondani, — adott ki rendeletet, melyben az ottani üzelmekkel szemben megtiltja a kölcsönnek elhelyezését és az önkéntes toborzásokat és már akkor, mikor ez iránt rendeletet adott ki: az előző tények következtében vizsgálafot teljesített. Tehát a kormány mulasztást követett el. Ha látta, hogy veszélyes rendkívüli körül menyek mutatkoznak: akkor nekie rendeletét mindjárt ki kellett volna adnia; és ha annak következtében történtek volna ilyen üzelmek: akkor aztán szerintem talán igazolva lett volna azon eljárás, hogy képviselőt is el kell fogatni, így azonban igazolva nincs. Ezekkel, azt hiszem, röviden előterjesztettem és tisztán előállítottam képét azon helyzetnek, melyből a kormány kiindult s mely szerint bírálandó általunk is a kormány eljárása, ugyanazért a képviselő mentelmi jogának fentartása tekintetében a kormánynyal szemben szükségesnek látom, nehogy a kormány tovább menjen és máskor is megkísértse a képviselő - elfogatását, hogy a ház a kormány eljárását rosszalja. Ennélfogva ajánlom a t. háznak egész tárgyilagosan tartott különvéleményem elfogadását. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Polit Mihály: T. képviselőház! Az állami életnek mindig voltak és lesznek oly pillanatai, midőn az államnak fentartási ösztöne minden más tekintetet háttérbe szorít. Ily pillanatokban ugy az állam, mint az egyén önvédelmi állapotban találtatik és nem ismer más törvényt, mint azon régi római legfelsőbb törvényt, „salus reipublicae suprema lex estol" de ezen legfelsőbb törvény a legveszélyesebb volt ós lesz is mindenkor az egyéni szabadságra nézve. Azért a modern államokban az egyén, az állampolgár (igyekezett biztositni személyi szabadságát az állam omuipotentiája ellen s erre az alaptörvényekben biztosítékot keresett és talált. A mentelmi jognak történelmi fejlődése szoros összeköttetésben áll az egyéni szabadság biztosításával. Ott, a hol az egyéni szabadság tökéletesen biztosítva van: a mentelmi jogra nagy súlyt nem fektetnek. De • épen az alkotmány fejlődésével mutatkozott azon szükség, hogy azoknak egyéni szabadsága, kik az alkotmányoknak oszlopai, biztosítva legyen a kormány zaklatása ellen, nevezetesen azon zaklatás ellen, melylyel a kormány befolyást gyakorolhat magára a bíróságokra is. Ott hol az egyéni szabadság a bíróság által tökéletesen biztosítva van, ugy a kormány, mint a párt és a faj morális befolyása ellen: ott tulajdonkép a mentelmi jog nem is szükséges, mert a bíróság a képviselőt a zaklatás ellen megvédi. Angolországban és Amerikában a mentelmi jogot ugy, mint az európai continensen nem ismerik. De ép azért fejlődött a continensen a mentelmi jog: mert a képviselőtestület félt a kormány által gyakorlott zaklatástól és befolyástól a biróságokra. Magában Angliában is voltak idők, midőn a bíróságok, maga a jury nem állhatott ellen ezen a kormány által gyakorlott befolyásnak és bizonyos közvéleménynek. A múlt század végén, mikor a nagy
