Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-162
162. omá&os ttléi október 7. 1876 51 162. országos ülés 1876. október 7-én G-hyczy Kálmán elnöklete alatt. Tárgyai: A kormány javaslata folytán az ülések felfüggesztése elhatároztatik. Helfy Ignácz a vallás és közoktatásügyi minister ur kezelése alatt álló alapok és alapítványok tárgyában határozati javaslatot: — a sz.-ágothai és bárándi javak bérlete tárgyában indítványt ad be. Csatár Zsigmondnak a csongrádi tanítóképezde iránt teendő interpellátiója bejelentetik. A mentelmi bizottságnak Miletics Szvetozár ügyében tett jelentése tárgyaltatik. A kormány részéről jelen vannak: Bedekovich Kálmán, Péchy Tamás-, Perczel Béla, Tisza Kálmán, b. Wenckheim Béla. (Az illés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: A mai ülés jegyzőkönyvét Grulner Gyula jegyző ur fogja vezetni. Az indítványok mellett szólókat Horváth Gyula, az ellene szólókat Beőthy Algernon jegyző urak fogják jegyezni. Fel fog olvastatni a tegnapi ülés jegyzőkönyve. Gulner Gyula jegyző: (Olvassa az október 6-án tartott illés jegyzökönyvét. Elnök: A jegyzőkönyv ellen észrevétel nem lévén, azt meghitelesitettnek jelentem ki. Bemutatom Temes megyébe kebelezett Gálád, Obád, Petrován, Zsebély, Vojtek, Liebling ós Sipet községeknek Missics János képviselő ur által beadott kórvényét, melyekben az idei silány termés miatt adóelengedést, a hátralékra nézve pedig fizetési halasztást kérnek. Mindezen kérvények ki fognak adatni a kérvényi bizottságnak. Az elnökségnek egyéb előterjesztése nincs. Ministerelnök ur kíván szólani. Tisza Kálmán ministerelnök és beltigyminister: T. képviselőház! A tegnapi napon kértem a t. ház engedelmét az iránt, hogy nyilatkozhassam a kormány véleményéről az ülések jelenlegi tartamára nézve, illetőleg a kormánynak ez iránti javaslatát terjeszszem a t. ház elé. (Halljuk!) A kormány nézete az, hogy a t. ház méltóztassék elhatározni, hogy a mai napirendre már kitűzött tárgynak, t. i. Miletics Szvetozár képviselő ur mentelmi ügyének elintézése után november elejéig nem tart üléseket, az elnökséget megbízván, hogy a jövő ülés napját november hó első felén innen szokott módon kihirdesse. Ezen időre azonban utasíttatnék a pénzügyi bizottság, hogy ugy a költségvetést, mint a hozzáutasitott egyéb tárgyakat vegye tárgyalás alá, hogy azután, ha a t. ház imét összejön: tárgyalásait szakadatlanul folytathassa ; hasonlag utasíttatnék a közlekedésügyi bizottság, hogy azon egy tárgyat, melyet a pénzügyi bizottsággal együtt kellend tárgyalnia — t. i. a keleti vasút ügyét — tárgyalja, valamint a jogügyi bizottság, hogy a hozzáutasitott, előtte fekvő törvényjavaslatokat vegye tárgyalás aiá; illetőleg folytassa azoknak tárgyalását és készítse elő a t. ház előtt leendő tárgyalásukat. Ezek azok,- t. ház, miket jelenleg szükséges volna a kormány nézete szerint elhatározni s én — legalább az eddig szerzett tapasztalatok szerint — azon meggyőződósben vagyok, hogy csak igy lehet reményleni, hogy előbb a bizottságok, azután pedig a t, ház folytonosan sikeresen fog tárgyalni; mert valahányszor még megkísértetett az, hogy midőn a bizottságok ily fontos ügyekkel foglalkoznak, a ház is folytassa tárgyalásait: a végered meny mindig az volt, hogy a bizottságok sem tudtak kellőleg haladni és a t. ház tárgyalásaiban is hézagok állottak be. Ez volna az, mire nézve a t. háznak hozzájárulását, beleegyezését kérném. Egyébiránt megragadom ezen alkalmat arra nézve is, hogy jelezzem a t. ház előtt azon fontosabb kérdéseket, melyekkel nézetem szerint a t. háznak — a budgclen 7* •