Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-176
326 176. országos ülés november 2Í). 1S76. is, megvallom, egészen készen van és a legközelebbi időben be fogom azt a t. háznak terjeszteni. Hanem ezzel kapcsolatban t. ház felhozatott azon kérdés, hogy mindazon állani-utak, melyek vasutakkal paralel futnak: ne vétessenek állami kezelés alá, hanem egyes törvényhatóságok kezelése alá bocsáttassanak. Erre vonatkozólag megjegyzem azt, hogy én is azon nézetben vagyok, hogy igenis nagy része ezen állam-utaknak a megyék, illetőleg törvényhatóságok kezelése alá lesz ugyan átboesátandó ; de méltóztassék elhinni, hogy ugy egész általánosságban nem lehetne azt kimondani, hogy minden a vasutakkal paralel futó államut adassék át a megyéknek. Majd ha annak ideje el fog jönni: a ház határozand e tekintetben, En részemről mindaddig, a inig teljesen biztosítva nem leszek az iránt, hogy ezen utak elpusztíttatni nem fognak, biztosítva nem leszek az iránt, hogy a kellő felvigyázat gyakorolható lesz: azon utak átadását a törvényhatóságok kezelése alá nem merném tanácsolni. Most alakultak meg a megyei bizottságok, most fognak a mérnöki berendezések megtörténni: a mig azokkal a kellő rend behozva nem lesz : addig, megvallom, azzal a bizalommal nem lehetek, hogy azokat a sok milliókat képviselő utakat csak ugy könnyedén a megyék kezelése alá bocsássam. Majd a t. ház fog e tekintetben határozni akkor, mikor tisztában lesz azon elvek iránt, melyek szerint a jövőben ezen utak fentartását gyakoroltatni kívánja. Tehát méltóztassék a t. képviselő ur megbocsátani ; de e tekintetben nézetem szerint, helyes ujabb indítványt nem is tehetne. Meg kell még jegyeznem, hogy mikor ezen utak az állami kezelésbe átvétettek, körülbelől 5 millióba került azoknak fentartása; ma pedig, amint méltóztatnak tudni, felényibe sem került; ezzel szemben tehát, azt, hogy most az állam által oly aránytalanul nagy költséggel tartatnának fen ezen utak: elfogadni képes nem vagyok. Méltóztassanak elhinni, hogy ha ezen utak a megyék által néhol tán olcsóbban fentarthatók volnának is, de vannak ismét olyanok, melyeket a, megyék még annyival sem lesznek képesek fentartani, mint az állam, ós azon teher, mely most az államot terheli: akkor a megyékre fog nehezedni. A mi azon visszaélést illeti, melyet Lükő Géza képviselő ur érintett, ha az ugy áll, mint ő emlité: méltóztassék elhinni, hogy elhallgattatni nem fog. Nekem ugyan nincs részletes tudomásom a*dologról: de a mit tudok, a szerint nem egészen ugy áll a dolog; egyébiránt annak idejében e kérdésre nézve is megteendőin a kellő intézkedést, {Helyedé* a középen,) Mocsáry Lajos: A mint Antalfy t. képiselőtársam felemlité, már évek óta volt említve itt a házban, de országszerte is, hogy' az oly utaknak, melyek párhuzamban vonulnak el a vasutakkal, a drága állami kezelés alatt tartása valóságos képtelenség. Nagyon sajnálom, hogy a t. minister ur hivataloskodása alatt szintén nem tett semmit e tekintetben s nagyon sajnálom, hogy még jelenleg sincs kilátásunk arra, hogy valamit tegyen, hogy e képtelenséget megszüntesse; nincs pedig azután, a mit épen most hallani szerencsém volt. Azt monda ugyanis a t. minister ur, hogy a mig nincs biztosítva az iránt, hogy ezen* utak a megyék által fen fognak tartatni: addig nem ajánlhatja a törvényhozásnak, hogy" a kezelés tekintetében változás történjék, s annál kevésbé fog ma e tekintetben intézkedni. Már méltóztassék megbocsátani a t. minister ur, hogy nincs semmi könnyebb a világon annál, hogy biztosítékot szerezzen, magának az iránt, hogy ezen utak elhanyagoltaim nem fognak. Méltóztatott volna, vagy méltóztassék a minister ur jelenleg egy rövid törvényjavaslatot benyújtani, melyben kimondatik, hogy kötelességévé tétetik a megyének az utak fentartása; vagy ha ezt sem: méltóztassék egy egyszerű • ministeri rendeletet kibocsátani, hogy a megyék kötelességüknek tartsák ezen utakat felvenni, és kötelességöknek tartsák azokat conserválni. Eövid utón lehet ezen segíteni. Eddig is és jövőre, inig a közmunka-törvény következésében ezek rendeztetni fognak, nevezetes összegeket lehetett volna itt megtakarítani. íme itt van a budapest-duklai államut, mely elejétől fogva Pestről a galicziai határszélig párhuzamosan megy a vasúttal, és ezen ut fentartása, a mint a költségvetésben van 171,000 frtba kerül ; igaz, hogy az ujabb kimutatásban, a melyet benyújtani méltóztatott, csak 118,000 frt van felvéve, de ez a fedanyagra: de én megvallom, nem érteni, hogy a többi kiadás 50,000 írtra megy, s tán még e 171,000 frtba sincs minden kiadás belefoglalva, mert az államépitószeti hivatalok költségeinek quótája is ide számítandó; de ha nem is kerül többe: méltóztassanak meggyőződni arról, hogy ha a megyék kezelése alatt állott volna ezen ut, mely fontosságát ma már elvesztette, talán a felével is fentartható lett volna. Ott van egy szakasza Hevesinegyóben. melyet igen jól ismerek. 12,920 írtban van felvéve a kavicsolása: az egész vonal hossza 6 — 7 mértfold; már pedig hogy erre 13,000 frt kelljen kavicsolásra, azt a ki a gyakorlatból ismeri egy kevéssé frequentált ut kavics-szükségletét, ezt kénytelen túlságosnak mondani. Egyébiránt ón, fájdalom, csak azt jelenthetem ki, a mit Antalfy Károly képviselő ur mondott, hogy az erre vonatkozó indítványoknak és határozati javaslatoknak eddig foganatja nem volt és ezért, megvallom, hogy külön határozati javasla-