Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-175
304 176. országos Ülés november 28. 1876. hogy egyik vasút a szükséghez képest az egyik állomásról refactiákat adott, a szomszédállomásról pedig , mint a hol nem volt ooncurrentia , nem adott; de nem veszem figyelembe: mert, mint már előadni szerencsém volt, a refactiák ( erkölcsileg elítélendők ós fönn nem tarthatók. Állithatom , hogy a refactiák nélküli tariffák most kisebbek,* mint voltak a tariffák régebben. Nemzetgazdasági tekintetben, mi a főkérdés? Az, hogy a nemzetközi forgalomban miként áll a dolog, illetőleg hogy a Németország felé irányuló forgalom, mert közvetlen ós legnagyobb piaczunk Németország, hogyan állott, és hogyan áll ma? Azelőtt t. ház, példának okáért Hamburg, Lübeck, Württemberg, egyrészről Stettin, másrészről Berlin voltak azon piaczok, melyek felé legfőkép irányult forgalmunk — ós természetesen Bécs is. A mint mondám — nem kis részletek szállításánál, hanem a nagybani, a kocsi szállítmányoknál, a régi tariffa szerónt egy vámmázsáért fizettetett 2 mark 45 pfennig Budapestről Hamburgba; most pedig fizetnek egy métermázsáért, és ebben van a nagy különbség: mert a métermázsa épen két annyi, mint a régi vámmázsa; Budapestről Hamburgba 4 mark 81 pfennig fizettetik, tehát 9 pfenniggel kevesebb, mint azelőtt. Budapestről Stettinbe fizettek azelőtt vámmázsánként 2 mark 10 pfenniget, tehát métermázsánként 4 mark 20 pfenniget: most fizetnek 4 mark 11 pfenniget, s igy hasonlóképen 9 pfenniggel kevesebbet, mint azelőtt. Szegedről Hamburg, Lübeckbe, Württembergába vámmázsánként fizettek 2 mark 94 pfenniget: most pedig fizetnek métermázsánként 5 mark 72 illetőleg 78 pfenniget, tehát hasonlókép 9 — illetőleg 15 pfeniggel kevesebb. S igy ha méltóztatik megvizsgálni a régi ós uj tételeket, beleszámítva ide még a 2°/ 0-os uj adót is: látni fogják, hogy az uj tételek kisebbek, föltéve, hogy a küldemény nagyobb vagy meszszebbre megy; mert hiába, e tekintetben a vasútnak meg van az a sajátsága, hogy a ki többet szállít: aziránt coulansabb, valamint aziránt is, a ki távolabbra szállít. Nagy különbség ugyanis az, ha valaki 5—10, vagy pedig 30—100 mértföldre szállít. Természetesen a vasútnak az az érdeke, az árút messzebbre vinni; mert akkor kevesebb díjtétel mellett is meg van a nagyobb haszna; sőt most az esetre, ha valaki száz ezer mázsát szállít, — nem ugy, mint hajdan egyeseknek, hanem bárkinek is különös árleszállítás, 2%-ayi visszatérítés engedélyeztetik még azonfelül, a mi itt a hivatalos tariffában foglaltatik. Midőn én odairányoztam figyelmemet, hogy a magyar államnak egyrészt mint vasutakat garantirozónak, másrészt mint tulajdonosnak legyen meg az a jövedelme, a mi a vasutba befektetett tőke folytán az államot megilleti, más részről figyelemmel voltam arra, hogy nemzetgazdászati tekintetekben az egyesek sérelmet ne szenvedjenek; hitem szerint máskép, mint ahogy eljártam: eljárnom nem lehetett. Abból, hogy régebben refactiák folytán egyeseknek nagyobb visszatérítések adattak: a termelőnek haszna nem volt. Magam is szállittottam akkorában; de nekem nem adott senki refactiat s a kereskedő, a ki tőlem megvette az árut, nem számította be a refactiat; hanem azt mondta: ennyi a szállítás, ennyi a pesti ár, tehát fizetek ennyit. Igy volt vele minden termelő. (Igaz!) Már pedig főfigyelemmel kell lenni a termelőre és az állam pénztár érdekeire. (Helyeslés.) Ezt a szempontot tartottam figyelemre méltónak, midőn e dologban eljártam. Méltóztassék elhinni, nem könnyű e kérdés. Azok, a kik a refactiákban részesültek, természetesen igen szerették a versenyt; mert hisz 8—4 millióra ment a pénz, a mit e néven a spediteur urak kaptak, s hogy azt nem szívesen vesztik el: az nagyon természetes; de ez én előttem egészen mellékes dolog s én annál kevésbé \árthattam fel a régi állapotot: mert nemcsak czélszerünek nem tartottam, de lehetetlen lett volna fentartanom; mert például Németország nemcsak, hogy maga refactiat nem enged, sőt oly vasutakkal, melyek refactiat engednek, köteléki összeköttetésbe sem lép, mely köteléki összeköttetést pedig, hogy ha nem létesítjük: akkor ha ingyen, önköltségeink visszatérítése mellett visszük is a magyar állampályán a gabonát, mely külföldre szállítandó s Németország pályáin a köteléki dijt nem veszik tekintetbe, hanem beszedik az egész dijt: a szállítás drágább lesz, mint most, midőn a magyar állampálya a maga részét megkapja. Mig tehát egyrészről azt tettem, a mit az ország ós egyesek érdeke nézetein szerint megkíván, addig más részről figyelemmel kellett lennem arra, hogy el ne fajuljon a létezett állapot oda, hogy azon vasutak, melyek cocurrentiát nem éreznek s a hol nem érzik, ez által mintegy a dolog természeténél fogva oda vezettessenek, hogy túlságosan magasra tegyék a tariffát. Ezért kötöttem ki, hogy nem szabad a valóságos tarifánál magasabbra szabni a cartell folytán létesített forgalom köteléki díjszabást, s ezt el is értem. De méltóztassanak egyébként meghinni, hogy a vasutaknál is van bizonyos korlát abban, hogy nem emelhetik a díjtételeket szerfelett magasra: mert maguk bánnák meg azt. Temérdek forgalmi ezikk van, mely bizonyos, aránylag csekély tariffa mellett mehet, különben nem. Ilyen például a kő, melynek szállítása pedig, hogyha Magyarországon valósággal lábra kap: igen nevezetes czikk lehet, mert országunk nagy része olyan, a hol kő nincs, tehát hogyha a kőnek közvetített forgalmát lehet
