Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-175
175. országos Illés noTember 28. !?««. 301 folyása alá és 1876. Június 30-án tartatott meg a közgyűlés, melyben Móricz Pál és Bittó István képviselő urak beleválasztattak az igazgatóságba. (Mozgás.) Az igazgatóság legelőször is azzal érvényesítette befolyását, hogy a maga részére 37.000 frtot, a felügyelő tanács részére pedig 4500 frtot, tehát összesen 42,000 frtot megszavazott. Ez egészen correet dolog; mert a tiszai vasút nem élvez állami kamatgarantiát, a mennyiben kilépett ezen vasutak sorából, melyek garantiát igénybe vesznek. Osak arra hozom ezt fel, hogy ebből lehet következtetést vonni arra, hogy más társaságoknál sem épen ingyen-tisztességet képez az igazgató-tanácsosi állás. Végül bátor vagyok felhívni a minister ur figyelmét arra, hogy végre valahára méltóztassék intézkedni az iránt, hogy a vasúti szabadjegyekkel folytatott visszaélések lehetőleg megszüntettessenek. Tudok esetet, hogy 7—8-an ültünk fel egy coupéba és magam, vagy talán másodmagammal voltam, a kik fizettünk. Ez nem felel meg a takarékosság elvének, s ezt talán a t. minister ur is elfogja ismerni. Kicsinyesnek látszó dolgoknak elnézése: alapja legtöbbször a nagyobb hibának. Ajánlom felszólalásomat az igen tisztelt minister ur figyelmébe, és a jó reménység fejében elfogadom a költségvetést. (Helyeslés, a bal középen.) Tomcsányi László: T. képviselőház! Mindenekelőtt szíves feladatomnak tekintem, elismeréssel járulni Lichtenstein t. barátom elé, a miért méltóztatott közlekedési viszonyainkat szakszerű bírálatban részesíteni. Sajnálni legfőlebb azt tudom, hogy nem birom felszólalásának más mint akademicus eredményét reményleni. Nagyban és egészben igenis egyet értek ós igen helyeslem fölszólalását; bár mindjárt bevezetésévél nem vagyok egészen egy értelemben, akkor t. i. midőn a minister ur megtakarításaira hivatkozik. Kétségtelenül ez onnan ered : mert mi ketten a közmunka és közlekedési ministertum szükségességére nézve eltérő véleményben vagyunk. Némileg eltérek tőle a vasúti tarifa politika megitelésében is; jólehet végeredményében nagyban és egészben egyet értek vele. A tariffakórdés t, ház, egy igen vitális kérdés, de bizony sokunkra nézve — valljuk meg őszintén,— nem igen érdekes kérdés, azért különösen a ház mai nyomott hangulatával hosszasabban szembe szállani nem fogok. A tariffa kérdésénél Lichtenstein képviselő ur felszólalásában kiemelte, hogy jogos és méltányos a kereskedelmi kamarák feljajdulása a tariffa felemelásére vonatkozólag. Én e részben némileg praecisirozni kívánom nézetemet. Csak a múltkor küldötsógileg járultak a minister elé és kifogást tettek a tariffák fölemelése ós a differentialis tariffák ellen. Kétségtelen, hogy a differentialis tarifáknak meg van az igen hátrányos oldala, mert hátrányos kétségtelenül az, hogy a porosz-siléziai kőszén, mely 100 mértföldet fut meg 3 / 8 krral, ellenben a belföldi kőszén mely 50 mértföldet fut meg 6 /a krral szállíttatik. Az azonban a termelőre csak közömbös lehet, ha kénytelen Szolnokról Budapestre s onnan Bodenbachra szállítani, vagy közvetlenül Szolnokról Bodenbachra, sőt ez a termelőre egyéni nézetem szerint előny, és legfőlebb a terménytőzsde urainak lehet kényelmetlen. Egyébiránt a tariffa fölemelése két szempontból bírálandó meg, és tekintetbe kell venni: vajon a subventionált vasutak emeltók-e fel a tariffákat, vagy olyanok, melyek a subventiót nem élvezik. Ott, hol a nem subventionált vasutak emelik szerfelett a tariffát: kétségtelenül a kormánynak oda kell hatni, hogy azon vasutak csakis oly tariffát állapítsanak meg, melyek a befektetett üzleti tőke kamataira elégségesek. Ott azonban, a hol subventionált vasutakról van szó : kénytelen vagyok bevallani, hogy a ; fiscalitási szempont sok tekintetben irányadó. Én a kereskedelmi és iparkamarák ellenében azon kifogást teszem, hogy mindeddig a kereskedelmet és ipart tekintik kizárólagosan nemzetgazdasági tényezőnek ; azonban azon tőkét, melyet az állam befektetett a vasutakba: azt teljesen szem elől hagyják. Az ellenvetésüket nem ( indokolja, hogy az nekik móltányos kórelmük. És miért kívánják, hogy e kereskedelem ós ipar forgalma patrimonizáltassék az állam, illetőleg az összes adófizetők által? Én tehát bizonyos tariffa-emelést e téren concedálok; de helyes közlekedési politikának azt nem tartom, hogyha a termények tariffája felemeltetik, hogy az a külföldi piaczok terményeivel concurrálni ne legyen képes. Sajnos ez igy van. Ennek megítélésébe most nem bocsátkozom ; de azt hiszem, hogy e részben a viszonyok inkább kielégítők. A mi azonban a Oartell-kérdésót illeti, erre nézve vele szorosan egy véleményben vagyok. A múlt év deczember havában hozatott be a cartell a magyar állam vasutaknál. Hogy jó volt-e vagy nem volt-e jó ? azt nem kutatom; ha a közlekedési minister ur jónak tartotta a cartelt : akkor azt már egy évvel azelőtt kellett volna elfogadni, midőn a javaslat az egyezmény előtte feküdt, ós akkor sanctionáltatni, hogy igy az állam több jövedelmet nyert volna; ha pedig nem találta jónak: akkor azt most sem kellett volna sanctionáltatni. A cartelből a magyar állam vasutakra származó eredmény az eddigi bevételek szerint mintegy 400,000 frtra tehető. Hogy az osztrák állam-vasut mit nyert a cartel által: arról fájdalom, kimutatásokkal nem birunk ; de azt merem állítani, hogy a cartelből származó jövedelem oroszlánrésze az osztrák vasutakra száll.
