Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-171
171. országos illés november 23. 1876. 225 a hitelviszonyok javitásá által. Ez mind igaz t. ház; de engedelmet kérek, talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy ennek sok részét meg lehet ugyan teremteni, elő lehet mozdítani, és fejleszteni helyes törvényhozási munkálatokkal, helyes közkormányzati irányzattal és politikával; de mindezekhez, t. ház, pénz, pénz és pénz is kell. És t. ház, e kettőt együtt: megszorítani állami kiadásainkat, mert feltétlenül parancsolja a pénzügyi helyzet, megtakarításokat tenni és ezen az imént mondott irányokban is folytonosan előre menni: ezt a kettőt összeegyeztetni oly könnyen nem lehet. (Élénk helyeslés.) És t. képviselő ur, egyszerre haladni mindkét irányban, ezt a jelen költségvetés sem tudta. Követte a középutat e téren, a mint szerencsés leszek erre visszatérni; mert a mint igaz, hogy lankadatlanul és nem csüggedve kell ez irányokban haladnunk : az is igaz, hogy minden idő felállít minden reális politikára nézve bizonyos sorrendet s egyszer az egyik irány, majd a másik lép előtérbe, hogy lehetőleg azzal, a mi az adóképesség fejlesztésére szükséges, a pénzzel takarékosan kell eljárni. Mert tény az, hogy ha pénzügyi rendszabályokkal nem lehet is helyreállítani az egyensúlyt; tény az is, hogy bármily közgazdasági irányzatokra vonatkozó szép frázisokkal egyedül, pénzügyi rendszabályok nélkül semmire sem fogunk menni. S azok, kik vádolnak bennünket, hogy csupán adóemelés és csupán direct adóemelés az, a mit csinálok : elfeledik, hogy kényszerhelyzetet vettünk át. Nem most választjuk az ösvényt, melyen egy magyar pénzügyi politikát inaugurálni akarunk ; hanem adott viszonyokat és körülményeket és ezek által teremtett kényszerhelyzetet kellett elfogadnunk: s azért kellett az adóemeléshez nyúlnunk. A t. képviselő ur azonban maga is azt bizonyítja, hogy mily sok irányúak e téren a felfogások. Mudrony Soma t. képviselő ur nekem szememre veti: hogy miért nem nyúltam indirect adókhoz és csupán a direct adókhoz ? A direct adókhoz fordultunk azért: mert nem lehetett várakoznunk. Vettük tehát a segélyt, a hol találtuk : mert a veszély imminens volt. (Mozgás a szélső balon, élénk helyeslés a középen.) Nagyon természetes, hogy nem vehettük ott: a hol nem találtuk. S ime most, mikor az indirect adókra is kívánunk nehezedni ; most mikor az indirect adókkal is kívánjuk az állam jövedelmeit fokozni: már előre is találkozunk azon váddal, hogy még tovább akarunk menni az adóemeléssel. Igenis, bizonyos határig tovább akarunk menni, mert a pénzügyi helyzet parancsolja ezt; mert ha e téren nem megyünk tovább a jövedelmek fokozásában, ha azokat, miket expozémban megemlítettem, nem vesszük igénybe: nem fogunk a czélhoz közeledni. (Helyeslés a középen.) Mily különbözők azonban a felfogások az KÉPY. NAPLÓ 1875-78. VIII. KÖTBT. iránt, hogy mi egy helyes közgazdasági politika ? arról a lefolyt vitában történt felszólalások igen élénk tanu-bizonyságot tettek. Vannak, kik a helyes közgazdasági politikát csak az önálló vámterületben ós az abból fejlődő előnyökben keresik, s kik azt várják, hogy ennek gyümölcsei helyre fogják állítani az egyensúlyt; mások csak a productionalis erők emeléséről szolnak a nélkül, hogy részleteznék. Azok a t. képviselő urak, a kik ez első irányban szóltak, kik felállították a külön vámterületet ós annak előnyét, mint feltétlen panaceát, azon képviselő urak — és itt Mudrony képviselő úrral foglalkozom, mert ő tett ez irányban bizonyos határozott számításokat: — beszélnek 27 millióról a fogyasztási adóknál: a mit ezután kissé szerényebb adagban mérve, a számokat leszállítják 9 millióra; beszélnek azután 27 millióról a vámoknál, együtt 36 millióról, a melyért csak nyúlni kell, és a mely felvehető kényelmesen, és a melylyel azt a nagy lyukat a költségvetésben, a deficzitet, betömhetni. A t. képviselő ur akkor, a mikor állította, hogy az egyik alapon kijön 27 millió, a másikon 9 millió : — önkénytelenül beismerte, hogy mily ingatag alapokon történnek számításai. Ha én más alapot veszek : akkor nekem más szám fog kijönni ós más szám egy harmadiknak, egy negyediknek. Az ily csillogó ígéretekkel lehet azon tételről, a melyet a t. képviselő urak védelmezték, sokat és szépet beszélni, még szebb dolgokat elképzelni; de azok a számitások, higyjók el a képviselő urak, igen sok irányban homokra vanaak épitve. Én most nem kívánok beszélni azokról a nagy számokról, a melyekre szinte irigykedve néztem s a melyekkel oly könnyen kiteremtik a 36 millió frtot. (Derültség.) Azok a számitások annak idején, ha majd a szóban levő nagy kérdések tüzetesen napirendre kerülnek : meg lesznek világítva más oldalról is, és meg lesz mutatva, hogy sok irányban homokra vannak épitve. Nem tartom ma még jogosultaknak az olyféle felszólalásokat, minőkkel ezen themát egy képviselő ur védelmezte, ki ezen védelem kedveért mint uj ellenzéki szótárát egy pár erős kifejezéssel megtoldotta, beszélvén bécsi parancsszóról, s ámbár nem akar, mint mondja, ítélni a felett, a mit még nem tud, ilyféle kitételeivel már is elitéi. Ez állításoknak majd szemébe fogunk nézni akkor, és ennek a képviselő urnák meg fogjuk mondani, hogy nem a bécsi parancsszó előtt hajoltunk meg; hanem hazánk jól felfogott érdekei előtt; (Zajos helyeslés a középen, élénk ellenmondás a szélsőbal felöl.) meghajoltunk az előtt: mert az igenis általunk is ép oly féltett, mint a képviselő urak által őrzött érdekeket megakartuk óvni azon rázkodásoktól, azon összeütközésektől, melyek a ki nem egyeztetett érdekek és az érdekek ellentétének harczából bennünket épen közgazdasági szempont29