Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-170
170. országos ülés november 22. 1876. 20S ványozta, hogy semmi se mondássók. Széll pénzügyminister mindaket kijelentést ellenezvén, annak rövid constatálását sürgette, hogy a mérleg javítására történtek lépések ós ha ezen az utón haladunk : a hiány is évről évre apadni fog. Ezen nézet mellett szóllaltak fel Horváth Lajos, ki azt is monda, hogy igy oda juthatunk, hogy már 1880-ban nem lesz nagyobb deíiczitünk, mint a mennyi adósságot évenként törlesztőnk. Pulszky a jelen budgetben megvalósítva találta a kormány ígéreteit. Hegedűs, Somssich és Csengery hasonlólag járultak a pénzügyminister nézetéhez. Ezek után a pénzügyminister javaslatát szavazás alá bocsátottam, azt szóról szóra ismételvén : akkor azon szavak ellen, ha ezen az utón haladunk Wahrmann felszólalt ; (Nagy derültség) a ministerelnök ur pedig ezen megtámadott szavak helyett azt kívánta tétetni, hogy ha a pénzügyek rendezésére irányult komoly törekvéseinkben el nem lankadunk : az államháztartás egyensúlya nemsokára helyre lesz állítva. Szavazás alá bocsátván az ekép módosított kifejezést, azt a bizottság nagy többsége elfogadta ós én mint végzést kimondottam, minek Simonyi és Helfy tagtársaink jelenlévő tanúi voltak. Négy nap múlva a jelentós hitelesítése végett tartott bizottsági ülésben Simonyi és Helfy tagtársainkhoz nem volt szerencsém; igaz, hogy az első hitelesítési ülésben az átalános jelentós kérdéses passusa az előadó által nem volt ugy összeállítva, mint azt elnökileg kijelentettem volt. Ennek nyomán odanyilatkoztam, hogy bár mint oly bizottsági tagnak, ki eltérő véleményben voltam, jogom nincsen az illető kifejezések érdemleges megbirálásába boesáíkozni: még is elnöki kötelességem arra felügyelni, hogy a bizottság többségének akarata kifejezést nyerjen, melynek az elolvasott passus nem felel meg; miután azonban ez ülésben több tagok hiányoztak, az a felett hozandó határozatot más napon tartandó bizottsági ülésre halasztottam. Ezen ülésben megint nem jelent meg Simonyi és Helfy, a bizottság nagy többsége pedig — élénkebb vita után — azt határozta, hogy a ministerelnök által javasolt ós a bizottság által elfogadott szavak a jelentésbe iktassanak* Ez volt a dologmenete és kik azt állítják, hogy a bizottság jelentésébe oly dolgok jöttek be, a melyekről a bizottság üléseiben szó sem volt: azokat hitelesen• biztosithatom, hogy nagyon tévednek. B. Sennyey Pál: T. ház! A vitának jelen előre haladott stádiumában csak igen rövid időre fogom a t. ház kegyes figyelmét igénybe venni. (Halljuk] Halljak !) T. barátaim gr. Zichy Nándor, Bujanovics Sándor és mai nap Kállay Béni tüzetesen kifejtették álláspontunkat. Állításaik — a mennyire én a tárgyalásokat figyelemmel kísértem — érdemlegesen senki által meg nem czáfoltattak, és ha netalán a vita folytában ezekre visszatérőleg még ellenvetések tétetnének; a budgettárgyalás későbbi folyamában majd lesz alkalmunk a netalán keletkező félreértéseket rectificálni. Én azt hiszem, a t. ház kegyes lesz elismerni azt, hogy azon t. barátaim fejtegetéseik közben bizonyos tartózkodást tanúsítottak s megtartottak a mértéknek azon határát, mely nekünk a veszélyt nyújtható külföldi situatió által indicáltnak látszik. Csak annyit mondtak és épen csak annyit, de ezt természetesen szokott nyíltsággal és őszinteséggel, a mennyit azon álláspontunk jelzésére szükségesnek tartottak, hogy nézetünk a kormány pénzügyi ós átalános politikája iránt meg nem változott, ós hogy föntartjuk azon meggyőződésünket, mely szerint részletes, kisszerű, némelykor az administratió megakasztására ható, nagyban azonban csak áthárításokból ós elodázásokból álló törlésekkel és restricüókkal s más részben és kiváltképen az adóknak felemelésével, a mint az eredmények is mutatják : pénzügyi bajainkat orvosolni nem fogjuk. (Helyeslés a szélső jobboldalon.') S ezen álláspontunk jelzése kettősen vált szükségessé a t. pénzügyi bizottságnak azon kijelentésével szemben, melynél fogva a kormány által az egyensúly helyreállítására választott utat helyesnek mondja, s azon reményét fejezi ki, hogy ezen utón haladva kevés, — tehát ha a dolognak értelme van, — rövid évek múlva az egyensúly helyre fog állani. Azon subjectiv előadások után, melyeket épen most hallottunk, némileg korlátozva érzem magamat abban, hogy a t. pénzügyi bizottság e merész jóslatára véleményemet egész nyíltsággal kimondjam. Általában én a pénzügyi bizottság által a jelentés tekintetében követett eljárás correctsógóre nézve, tekintve az egyéneket: kételyt nem támasztottam soha, és bátor is vagyok a t. házat figyelmeztetni, hogy mi lesz a bizottsági tárgyalásokból; megegyezik-e azok természetével, ha az azokban történt minden egyes fölszólalás napló formában ily subjectiv alakban a ház elé kerül V (Elénk helyeslés.) De ennek kimondása után megengedi a t. ház nyilvánítanom, hogy én a pénzügyi bizottságnak előbb idézett merész állítását nem tudom : csodáljain-e inkább, vagy bámuljam? Azt monda egyik t. képviselőtársunk, hogy mai nap a jövőre kiható jövendölés nincs indicálva, és ezt elfogadom. De ha korlátozva érezzük magunkat abban, hogy ma a követendő utat illetőleg a jövendő titkait részleteikig megfejtsük: azon eredményre nézve, a mely már magában is annyi nehézséggel jár, kijelenteni, hogy az rövid idő alatt el lesz érhető: ez az én véleményem szerint ez optimismusnak lehető legnagyobb foka. De ha a t. pénzügyi bizottság jónak látta ama remény kifejezését : akkor őszintén megvallom, azon véleményben vagyok, hogy a t. pénzügyi bizottságnak kö26*