Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-169

186 169. országos ttlés november 21. 1S76. nek tekintsük a hazánkban élő szláv népfajokat sem A kettő közt ez irányban különbséget tenni nem akarok. A különbségtétel csak ott következik, — és sajnos, hogy akkor roszalja a t. képviselő ur, — midőn valaki hazánk szláv ajkú lakói; köziil a haza ellenében követ el vétkes eljárást; mert akkor igen is különbséget kell tenni köztük és azokat, kik hazánk határain belül teszik ezt, a kormánynak nem csak joga, hanem kötelessége a törvény szigorával sújtani. {Élénk helyeslés és tetszés a középen.) Azt azonban, hogyan birja a képviselő ur összeegyeztetni azon három tételt, melyet tegnap felállított: megvallom, felfogni képes nem vagyok. Ezt azért hoztam elő, mert talán a képviselő ur majd képes lesz megmagyarázni. A t. képviselő ur felállítja azt a thesist, — természetesen elfogadva Simonyi Ernő ur határozati javaslatát, hogy Magyarországra nézve a török birodalom integritása életkérdés; ezután felállítja azt a thesist, hogy Oroszország a török birodalomban lakó szlávok kedveért a török birodalmat felakarja bontani; harmadikul felállítja azon thesist, hogy nekünk pedig a török birodalomban lakó népek érdekében concurrálni, vagy is hezitálni kell Oroszországgal. Már most, ha Oroszországnak szándéka a török birodalmat ama népek érdekében fölbontani, s ha mi még Hezitálni kezdünk Oroszországgal azon népek érdekében: akkor hogyan fogjuk azt tenni, a mit Simonyi Ernő képviselő ur kivan, — ezt én., gyenge eszemmel felfogni képes nem vagyok. (Elénk derültség) Arra a mit Helfy képviselő ur felhozott, igen röviden fogok válaszolni. Az egyik az, hogy a közvéleményre figyelmezni kötelessége minden kormánynak, s hogy a közvéleményre még jegyzékek is hivatkoznak. Ez utóbbi már nem kötelesség; de gyakran szokásos és szokás olyankor is, mikor a hivatkozás hamis, hogy az arra való hivatkozással nyomást gyakoroltassák másokra. De mindkettő még absolute nem vonja maga után azt, hogy alkotmányos országokban is lett volna a kormányoknak irányzata, hogy e tekintetben a törvényhozó testületeknek határozatát provocalják. Ne menjünk messze, A t. képviselő urnák is van tudomása, az Angliában nem régen lezajlott mozgalomról. Hangosan követelték, még pedig azon szempontból, a kik tették — a miből a t, képviselő ur kiindult, hogy hivassák össze a parlament, hogy nyilatkozzék. Azon angol kormánynak, melyről nem hiába mondatik, hogy a közvélemény intéseire hallgatni szokott, azon angol kormánynak eszébe sem jutott a parlamentet összehívni. Tudta, hogy ismeri és ismerheti a nélkül is az ország közvéleményét, és érezte azt is, hogy sem magát, sem a törvényhozást az által, hogy határozatokat provocálna, e nehéz viszonyok közt egyelőre lekötött bizonyos irányban: gátokkal körül vennie nem szabad. De mindamellett az angol kormányt nyilatkozataival a német kormány nyilatkozataival a t. képviselő urak meg vannak elégedve. Éh magam is azt hiszem, hogy sem az egyik, sem a másik mást, többet nem mondhatott, mint a mit mondott. De mit mondott az angol ministerelnök, nem a törvényhozó testületbon ugyan, hanem pohár közt? Azt mondatta, hogy mi akarjuk a békét, de a ki Angolország érdekeit sérti: annak ellenében mi hatalmasok, erősek vagyunk s megfogjuk védeni érdekeinket bár ki ellen. A német kormány mit mondott? Akarja a békét és declarálja, hogy németország fiainak egy csepp vére sem fog omlani, ha azt Németország érdeke vagy becsülete nem kívánja. Mindkettő helyesen mondotta, ós a képviselő urak ezt helyesnek és elégségesnek találták. Mit mondtunk mi? Akarjuk a békét; de mindenesetben akarjuk az osztrák-magyar monarchia érdekéit megóvni. Már, hogy kivéve a szavakat, lényegileg ezek közt mi a különbség, azt én részemről belátni nem tudom; ós a mit elég megmondani az angol ós a német kormánynak : annál többet várni a magyar kormányról határozottan nem lehet (Élénk helyeslés.) És t. ház! állithatom még azt is szemben azzal, a mit a t. képviselő ur mondott, hogy határozati javaslatokat hozni ily ügyekben csakugyan nem szokás. Angliában igen nagy fontosságú, nagy horderejű külügyi viták folytak az utolsó évtizedekben is; de azoknak végét nem képezte határozati hozatala. Ha azt tartja az ellenzék a kormányról, vagy ugy érzi a kormány maga, hogy az ily nemű vita helyzetét megingatta, vagy ha a kormány azt hiszi, hogy szüksége van a nehéz viszonyok közt pregnánsul kifejezni, hogy birja az ország bizalmát, egy-két vagy több nappal azután, hogy az ily vita lezajlott és határozat nélkül befejeztetett; — vagy az ellenzék veti fel a bizalmi kérdést, vagy a kormány, teszi ezt, ós ha ezen bizalmi kórdós igenlőleg üt ki a kormányra nézve : marad állásán ós viszi az ügyeket tovább ; ha tagadólag üt ki; átadja helyét azoknak.a kik a háznak bizalmát birják. De miután Angliában a változó kormányok szokták ismerni egy kormánynak ily viszonyok közti teendőit, azon kormány, a mely ennek folytán a réginek helyébe ül: ép oly kevéssé fog idő előtt a bonyodalmakkal szemben követendő eljárásáról nyilatkozni, mint a mely lelépett, csak hogy ezt neki a ház, a mely bizalmával tiszteli meg, elnézi. Ez az, mit szerintem parlamenti módon az ország minden veszélyeztetése nélkül eszközölni lehet, s hogy nálunk könynyebben legyen eszközölhető, ez csak a t. képviselő uraktól függ.