Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-169
180 169. orsiágos ülés november 21. 1876. Ha tehát mi közöttünk, Ausztria ós Magyarország közt oly kérdés merült volna fel, a mely jog és kötelesség kérdése, miután a két állam nem bir megegyezni, mintsem hogy háborúra kerüljön a dolog — mint a ministerelnök ur monda: — igen helyes volna az az ut, hogy választó bíróság ítéljen a kérdés felett; de engedelmet kérek: itt nem ugy áll, mi nem engedhetjük meg azt, törvény alapján nem engedhetjük meg, hogy akár Ausztria részéről jog, akár Magyarország részéről kötelesség foroghasson fenn. Méltóztassék átolvasni a kiegyezés alaptörvényeit, az miként történt? Magyarország részéről ki lett jelentve mindenekelőtt, hogy Magyarország Ausztriának nem tartozik semmivel és csakis méltányosság szempontjából ós politikai tekintetekből hajlandó hozzájárulni, hogy a monarchia pénzügyileg össze ne roskadjon. Ez van kimondva az 1867. évi XII. törvényczikk 53, 54. §§-ban. Es épen azon két §-ra vonatkozik az 1867. évi XV. t. ez. amely az államadóssági járulékot megállapítja. Tehát hivatkozik arra, hogy egy ilyen adósságot elvállalunk és Austria reáállott arra. hogy Magyarország nem tartozik. Nem másról van szó, hanem egyedül méltányosság és politikai tekintetből vállalja el. Már most azt kérdem, hogy volt-e arra példa a világon, vagy van-e oly jogi fogalom a világon, amely azt megengedje, hogy mikor constatálva van, hogy mi ajándékot csináltunk és Ausztria elfogadta azt ajándékul: hogy akkor választott bíróságra engedjük hozni azt, hogy vajon tartozunk-e azon ajándékon felül más ajándékkal is, vagy nem ? Választott bíróságra lehet bízni olyas valamit, a mi jog és kötelesség kérdése; de mi méltányosság és politikai tekintetekből ajándékoztunk, nagylelkűséget követtünk el; ezt ón bizony nem bízom semmiféle arbitragera. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mondtam beszédem elején, hogy kissé megtudtam volna bocsájtani a t. kormánynak, ha egyrészről nem bírván könynyiteni a nép terhein: beváltotta volna azon ígéretét, hogy az adóképességet emelni fogja; de nem tett c téren semmit és itt röviden akarom érinteni, hogy nemcsak, hogy a maga részéről kezdeményezőleg nem tett semmit, hanem a mint azt ma már egy t. képviselő ur felemlítette, még csak annyit sem tett, hogy a mit a társadalom kezdeményezett, iparkodott volna előmozdítani. Fel lett hozva a kisbirtokosok hitelintézete. Magam is foglalkoztam ezen kérdéssel, magam is részt vettem azon tanácskozásokban, melyek e tekintetben a t. kormánynyal tartattak és lehetetlenség nem csodálkozni azon, hogy daczára annak, hogy már több mint esztendeje, hogy ezen kérdés szőnyegen forog, a mai napig egyetlen lépést sem tett annak érvényesítésére, nem csak, hanem az igazat megmondva : én ugy tapasztaltam, az alkudozás folyamából, hogy a kormány mintegy azt akarja, hogy annak létrejötte minél későbbre haíasztassék, hogy ne mondjam megakadályoztassák Bocsánatot kérek, ha az 1848-diki kormány, akkor, mikor annyi ós oly fontos teendője volt: szükségesnek tartotta hamarjában gondoskodni arról, hogy az akkori földbirtokos osztály számára íöldhitelintézet állittassek, ós hogy maga az állam is az alapitók sorába lépjen egy tél millióval, azt akkor azon kormány végre nem hajthatván, később egy absolut kormány, a mely bizonyára nem viseltetett nagy tisztelettel a 1848. törvények iránt, mégis annyira meg volt győződve annak szüksége felül, hogy végrehajtotta az 1848-ki törvény erre vonatkozó intézkedését és megadja azon intézetnek az 500 ezer frtot: nem lehet meglepőnek nem mondani, hogy a t. kormány nem akar ugyanannyival hozzájárulni, hogy egy szerintem sokkal fontosabb, a jelen viszonyok között sokkal szükségesebb intézet létrejöjjön. 1848. év előtt más birtokos osztály létezett, mint az, a melynek számára ezen intézet felállítása czóloztatik. 1848. óta egy uj birtokos osztály fejlődött, a mely természetesen sokkal számosabb, nagyobb amannál, a melynek viszonyaink között sokkal inkább szüksége van hitelre és sokkal nehezebben találja meg azt, mint a nagybirtokos, mely osztály körülbelől 16 — 18 millióval járul évenkint az összes adóhoz, mely osztályról elmondhatjuk, hogy a magyar fajnak egyik főfentartója s képviselője. Hogy ez meg ne érdemeljen annyit, a mennyit annyi évvel ezelőtt már egy sokkal kisebb osztály támogatására tettünk: e meglepő rám nézve már azért is, mert igen jól emlékszem rá, — én rendkívüli ügyelemmel kísértem mindig a t. ministerelnök ur működését, akkor is, mikor még nem volt minister, — mondom igen jól emlékszem rá, hogy mikor a volt pénzügyminister t. Grhyczy Kálmán képviselőtársunk a 153 milliós kölcsön második felére vonatkozólag egy átalános felhatalmazást kért: a t. ministerelnök ur azon feltétel alatt volt hajlandó azon felhatalmazást megadni, ha a pénzügyminister ur arra kötelezi magát, hogy a felveendő kölcsönből 5 milliót a kisbirtokosok felsegitésére fordit. Tehát akkor, két évvel ezelőtt, a t. ministerelnök ur nem talált soknak e czélra 5 milliót; most pedig nem bírja magát elhatározni arra, hogy 500 ezerrel járuljon hozzá. Azt mondják: a kincstárnak nincs pénze. Én nem hiszem, hogy akkor nagyon gazdag lett volna a kincstár, mikor a nagy földhitelintézet megállapittatott. Pedig ezen földhitelintézet más kedvezményekben is részesittetett. Nem szólok arról,