Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-169
169. országos ttlé* november 21. 1876 177 a pénzügyminister ur a különvélemény világos adataival szemközt határozottan és ismételve azt állította, miszerint lehetetlen, hogy az 1876-iki deficzit 8 milliót felülmúljon. Ebből később 16—21 millió lett és jelenleg a minister ur szerint 24 milliót tesz; holott az, a mint a tények is bizonyítják, 30 milliót is jóval meghaladja. Ha a minister ur álláspontját veszem irányadóul, a mely szerint 8 millióból 24 lett: akkor a 18 milliót hárommal sokszorozva, csakugyan sokkal nagyobbnak láthatjuk az 1877-iki deficzitet. Miután uj érveket nem hallottam és miután azok, a mik itten felhozattak, végre miután azon futó pillantás, a melyet ma nyújtottam, oly világosan szól, nekem megjegyzéseim nincsenek; azonban nem tehetem, hogy ne rectifikáljam azt, a mi egyik-másik oldalról elmondatott, magára a pénzügyi bizottság átalános jelentésére vonatkozólag, mert tagadhatatlan, hogy nagy fontosságú azon kérdés, — hogy — miután felhozatott, miszerint nem a kormány eredeti budgetje, hanem a pénzügyi bizottság szövegezése van a szőnyegen — az, a mi a pénzügyi bizottság átalános jelentésében foglaltatik: nem képezi a pénzügyi bizottság tagjainak véleményét. Ez fontos kérdés, mert azon vád. a mi ez ellen emeltetett, bizonyosan tekintetben engem is ér, amennyiben a t. ház bizalmából a pénzügyi bizottságnak egyúttal tagja vagyok, és igy kénytelen vagyok erről, a tiszta igazság szerint, némelyeket elmondani. Midőn a pénzügyi bizottság munkálatait megkezdte, annak elnöke, nem tudom mi okból, talán valami jós szellemtől áthatva, mindjárt az alakuló ülésben azzal bocsátott minket szét, hogy ajánlotta az előadó uraknak és különösen a pénzügyi tárcza előadójának, hogy a ministerektől tegyék magukat függetlenekké. Mosolyogtunk; nem sejtettük volna, hogy ő mintegy érezte, hogy erre szükség van. Keresztülmentünk a munkálaton; eljutottunk az átalános elvek megvitatására. Hosszú volt e vita és a kormánypártnak kiváló tagjai, azon tagok, kik a pénzügyi bizottságban, tudomásommal rendesen döntő befolyással bírnak: azon véleménynek ad r tak kifejezést, hogy azon eredmények után, melyekre a pénzügyi bizottság tanácskozásai folyamán jutott, legczélszerűbbnek tartaná a háznak semmit sem mondani az átalános helyzetről. Ez volt azon, mondom — kiválóbb és döntő befolyással biró tagok véleménye, sőt indítvány alakjában is beterjesztették. A t. pénzügyminister ur ellenkező nézetben volt, azt monda, hogy a hallgatás ominosus volna és maga részéről egy igen szép indítványt tett, körülbelül olyat, mint a minőnek sokkal lelkesebb és poétikusabb szavakban ád az átalános jelentés kifejezést. Meg kell vallanom, hogy a t. ministerelnök ur részéről nem tapasztaltam oly lelkesedést. Igaz, KÉPV. H. NAPLÓ 1875-78 VIII. KÖTET. ő is tett indítványt: de az ő indítványa sokkal mérsékeltebb volt, mint a pénzügyminister uré. Az ő indítványa egészen másként szólott, mint a mi az általános jelentésben foglaltatik. Ő ugy kezdte indítványát, hogy ámbár nem lehet tagadni, hogy az egyensúly helyreállításától, fájdalom, még nagyon is távol állunk, mindazáltal, — ha folytatják ezen törekvéseket — és egy másik képviselő társunk javítása szerint: ha lankadatlan törekvéssel haladunk a megtakarítások utján, és mit tudom én mit, szóval, ha mindezen sok „ha" meg lesz: akkor helyre lesz állítva az egyensúly. Ezen indítvány mellett tudtommal egyetlenegy képviselő szólalt fel; de nem a pénzügyministeré mellett. És mit látunk ez után? azt, hogy az átalános jelentés elkészülvén, abból a fájdalom szó, mit a ministerelnök ur hangoztat: elenyészett és a fájdalom helyébe jött egy átalános határtalan öröm, mely kifejezi, hogy pompásan haladunk, s csak ezen az utón kell haladnunk ós meglesz minden. Engedelmet kérek, de ez már csakugyan egyenes meghamisítása annak, a miben a pénzügyi bizottság megállapodott (Igazi Ugy van! a szélső balfelöl). Megjegyzem még mellesleg, hogy én már akkor akartam ellene tiltakozni ; hanem a mint t. tagtársaim talán méltóztatnak emlékezni, én azon ülésre betegségből fölkelve jöttem, s késő is volt már, 2 / 4 3-kor keltünk fel a tanácskozástól: akkor akartam tiltakozni ezen fogalmazvány ellen, a mint Mocsáry barátom is érintette, hogy * csakugyan nem correct eljárás az, melynélfogva azon bizottságban, mely a ház által azért küldetett ki, hogy a kormány által készített budgetet megvizsgálván és ellenőrizvén, azzal szembe]i mondja el a bizottság véleményét, hogy ott a ministerek megjelennek és indítványt tegyenek, hogy a pénzügyi bizottság, mely felettök ítélni hivatott: milyen véleményt mondjon ; — mondom, ha már meg nem tétetett volna az indítvány: megtettem volna s nagyon örülök, hogy egy t. barátom felhozta. De erre a ministerelnök ur azt jegyezte meg tegnapelőtt, hogy ez komoly dolog, mert ez nem egyéb mint kétségbe vonni a pénzügyi bizottság jóhiszeműségét. Engedelmet kérek, nem a pénzügyi bizottságot vádolta Simonyi t. barátom, mert előre kimondotta, hogy a hitelesítésre, — a mi megvallom rósz szokás — nem igen szoktak megjelenni. Ha van valaki, a kit a vád leginkább érhetne, valljuk be: az, sajnálattal mondom, az előadó képviselő urat egyszersmind jegyző urat éri; de azimeg kénytelen vagyok védelmem alá venni a minister ur ellen. (Felkiáltások a középen : Nem szükséges.) Ismerem a mi előadónkat, ismerem végtelen jólelküsógét, az isten őt oppositiónak nem teremtette, (Derültség) nem veszem rósz néven tőle, hogy ő a pénzügyminister úrral nem tudott megbirkózni, (Derültség) és midőn a tollat kezébe 23
