Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.

Ülésnapok - 1875-144

04 144. országos ülés junius>- 1. 1876. várvidékének jeleidegi terjedelmében is, és haza­fias múltjánál fogva is inunieipalis autonómiájá­nak megtartásához respectáltatáshoz, nemcsak mél­tán}? os igénye, de törvényes joga is van. vagy lehetne, annál is inkább: mert a modern módszer szerint épített és több száz ezrekbe került uj me­gyeházánál nemcsak a hivatalok minden ágának befogadására alkalmas és czélszerü és az állam­nak semmibe sem kerülő helyiségekkel rendelke­zik, de még a macadani rendszer szerint épített kőutjaival az egész kereskedelemnek e határszélen gyúpontját képezi. Azonban eltekintek ettől és hódolok a ki­sebb megyék kikerekitési *ezélzatának s miután pénzügyi rendezésünk egyik postulatuma a me­gyék rendezését, szabályozását is körzetébe vonja s miután a házi pénztár behozatalával a népre terhesülő ujabb adózási rendszer könyité­sének módozataihoz hozzájárulni, nemcsak nem igenkedem, hanem azt tiszta szivemből óhajtom, ós így a nagyobb idomtalan megyék szabályozá­sát, a kisebb megyék kikerekitésót pedig elkerül ­hetlennek látom; én Kővárvidékének is, mint ez utóbbiakhoz tartozónak szabályozását, de csakis szabályozását és nem feldarabolását nem elle­nezhetem ; annál is inkább; inert én minden me­gye önállósága és történelmi múltja iránt kegye­lettel viseltetve, szabályozásukat csakis olyképen óhajtom keresztül vinni, hogy ez ezen elveknek megfelelő legyen s más megyéknek praejudicu­mára ne váljék. És ezen elvekből indulva ki s mivel nagy megyéket kell teremtenünk, bátor vagyok a t. háznak becses ügyeimébe ajánlani .Kővár vidéke közönségének 3 óv alatt több rendben megújí­tott s a magas kormányhoz felterjesztett kikere­kitési javallatait ; ugy nem különben Kővár vi­vidéke összes községeinek a közelebb napokban az országgyűléshez beterjesztett, — és végül Nagy­bánya város közönségének hasonlóul e végből az országgyűléshez beterjesztett és megújított kér­vényét, mely kérelmek szerint az uj Kővár vidéke állana, Kővárnak eddigi egész területéből, to­vábbá Közép-Szolnok megyétől a Szamos folyó által elválasztott és természetűeg Kővárhoz utalt 9 helységből u. ni. Kelencze, Kord, Kis-Debre­czen, Róva, Naprád, Kis-Goroszló, Szamos-Goroszló, Turbucza és Hostia községekből, mely köz­ségek önmaguk is Kővárvidékéhez leendő csatol­tatásukat önmaguk többszörösen kérelmezték, amely községek elvesztése által Közép-Szolnok­megye a hozzája csatolandó Kraszna megyével eléggé kártalanitatik; továbbá az aránytalan és idomtalan 22 mértföldnyi hosszaságu és 4 mért­földnyi szélességű Szathmár megyéből a Szamos folyó és hegylánezolata által Kővárhoz utalt 45 községgel u. m. Arany mező, Bajfalu, Busák, Fe­ketefalu, AIsó-Fernezely, Felső-Fernezely, Girőd­tótfalu, Gyürkefalu, Hidegkút, Kapnikbánya, Ma­gyar-Békes, Oláh-Békes, Lovafalu, Láposbánya, Lénárdfalu, Misztbánya, Misztmogyoros, Misztót­falu, Monostor, Dombrovicza, Nyegrefalu, Orosz­falu, Pusztatelek, Sándorfalu. Kis- és Nagy-Si­karló, Huba, Turgyefalu , Tőkés, Alsó-Ujfalu, Felső-Ujfalu, Közbánya. Remetemező, Barbafalu, Balatafalu, Erdőszáda, Farkasaszó v. és Uj-Huta­Magyaros, Papbikó, Oláhfalu, Válaszút, Tomoja községekkel. Nagybánya és Felsőbánya váro­sokkal bővítve és Nagybánya székhelylyel, mely székhelynek főfontosságát, ipar és culturai viszo­nyait történelmi múltját egy természeti fekvése által kikerekített, két szabad királyi várossal, 5 mezővárossal, 142 községgel, 180 ezer la­kossal. 250 ezer államadóval, 46 négyszög mértföldnyi területre terjedő fogja a gyors, olcsó és könnyen hozzáférhető adminisírationak alapját megvetni, s most, a mit Szathmárme­gye keleti idomtalan hosszúságából elveszít, ezt könnyen megnyeri derekában Ugocsa megyének hozzácsatolása által, s mert sehol a törvény­javaslat rendén kimondva nincs, hogy a majd­nem egy országot képező megyéhez hozzányúlni, s abból más megyéket kikerekíteni nem lehetne, nem kellene. * S meri az előttünk fekvő törvényjavaslat épen ez utóbbi állításaim igazságát győzik le, midőn a Kővár vidékénél kisebb Ugocsa és Torna megyék a törvényjavaslatban érintve nincsenek, s midőn a jelenben szervezendő megyék sorozatában a 8, 9, 13, 10 és 18 pont alattiak ezen tervezetnél kisebbek, s most az 1, 7, 8 és 13 pont alattiak néptelenebbek: egy hasonló nagy még kisebb uj Fogaras megyét, Kis- és Nagy-Küküílő megyét, Udvarhelyszék és Osikszóket fedezünk fel. Nem akarom és nincs szándékomban ezek­nek felemlítése vei lét vagy létezendő jogosultsá­gokat kétségbe vonni, csakis egyszerűen consta­tálni óhajtottam azt, hogy quod uni justum, alteri aequum. Mindezeknél fogva pedig szerény vélemé­nyemmel párosult meggyőződésem az, hogy a me­gyék szervezési-feladatuknak csak ugy felelhet­nek meg, ha a közigazgatási kormányzat, szabadon és függetlenül mozoghat mindazon ügyek elinté­zésében, melyek a megyei és községi ügyekből eredve hozzája utalva vannak, s végül ha a megye különböző alkatelemei és részei sajátszerüségöknek megfelelnek, s ha nem különleteket, külön érde­keket akar egybeforrasztani; hanem az egésznek kormányzata egy pontosan összevágó egészet képez. Midőn pedig Kővár vidéke a törvényjavaslat szerinti beosztással a kormányzati központ felke­resésére a 15 mértföldnyi távolságra levő Nagy­Károlyba, másik része a 9 mértföldnyi távolságú

Next

/
Oldalképek
Tartalom