Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.

Ülésnapok - 1875-143

143. országos ülés májns 31. 1876. 49 előtte többet nyomnak, mint Magyarország érdeke: akkor bizony nehéz magyar ministernek lenni; mert azt elhitetni a magyar emberekkel, hogy az jó, a mi nekik kárukra és a szomszédjuknak ja­vára van : ez nehéz lehet; de mihelyt valaki ugy lép fel, mint egyedül magyar minister, kinek csak az ország érdeke van szeme előtt, az azt fogja találni, hogy nem olyan nehéz magyar minister­nek lenni. Meglehet, hogy nehezebb lesz a mi­nisterséget elérni; meglehet, hogy phasisokon kell keresztülmennünk, de ezeken keresztülmentünk ; ha megmutatjuk, hogy a magyar emberek közt nem találkozik más, mint magyar : akkor meg fog szűnni minden nehézség ós akkor a magyar mi­nister állása ép ugy irigylendő lesz, mint a leg­alkotmányosabb államok ministereinek állása. T. ház! Nem fogom egyenként czáfolni mind­azon mondottakat, melyek itt fölhozattak; mert igen sokat kellene mondanom; hanem némelyeket mégis el kell mondanom azokra, a mik a tár­gyalás folyamában felemiittettek. Például Tóth Vilmos képviselő ur azt mondta, hogy ő be nem látja, miért nem fogadjuk el ezt a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául ? Hogy hiszen ő is, a kormány is kész a részle­tekben engedni. Ha ez elegendő volna: akkor is azt mondom, jó volna erre nézve előre tisztában lenni. Mert én megengedem azt, hogy például a belügyminister ur beleegyezik abba, hogy ne Er­zsébetváros, hanem Dieső-Szt.-Márton legyen a megyének székhelye; hanem hogy ez legyen aztán minden engedély, meglehet, hogy ezt két-három megyénél is megteszi, de hogy ezek legyenek az egyedüli engedélyek: meglehet, hogy ezek egye­seket ki fognak elégíteni; de engem a közérdek szempontjából véve és tekintve a dolgot, egyátalá­ban ki nem elégítenek. Az ily engedélyek engem arra, hogy a törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadjam, birni nem fognak. Én megvallom, szeretem, ha a parlamenti tanácskozások bizonyos higgadtsággal ós kölcsö­nös becsüléssel folytattatnak ós bizonyos udvarias­sággal vitattatnak meg a fenforgó kérdések és azért megvallom azt, hogy engem igen kellemet­lenül érintett az, mikor a ministeri székből azt hallom, hogy azt az érvet, a mit egy képviselő ur felhozott, azt a hét éves gyermek is tudja, azt, hogy a törvényjavaslat és napiparancs nem egy. De a 7 éves gyermek azt is tudhatja, hogy az a lényeges külömbség van a kettő közt, hogy az egyiket indokolni és jól felszerelni kell, a másikat pedig nem; mert a napiparancs meghagy és ren­del valamit, a törvényjavaslat elfogadtatása pedig nem meghagyás és rendelés, hanem az ország­gyűlés többségének személyes capacitatiója utján történik; ez pedig az által, hogy beterjesztünk egy EÉPV. H. NAPLÓ 1875—78. VII. KÖTET. törvényjavaslatot: indokolás nélkül és felszerelés nélkül nem lehet. Nem azt mondta, a t. képviselő ur, hogy mi külömbség van a napiparancs ós törvényjavaslat közt, hanem azt mondta, hogy ez a törvényja­vaslat ép oly kevéssé van indokolva, mintha az napiparancs lenne, mert egyátalában semmi által indokolva nincs. Tökéletesen igaza volt. Azt mondta a ministerelnök ur tegnap, hogy Borlea képviselő ur támogatását egy kormány sem fogja óhajtani. Hát engedelmet kérek, ez nagy hiba a kormány részéről. A kormánynak óhajtania kell, hogyha lehetséges, az ország minden egyes emberét megnyerje és meggyőzze véleményéről; ha nem lehetséges: az baj, de óhajtania kell. Óhajtania kell mindenekfölött azt, hogy azon nem­zetiségi képviselőket nyerje meg, kik eddigelé sok esetben legalább ellenséges állást foglalnak el Magyarországgal szemben ; hogy azokat megnyerje, ez a kormánynak mindenekfölött kötelessége: mert épen ez a hibás politika okozza hazánk legnagyobb baját, ez okozta azt, hogy vannak hazánknak oly polgárai, kik, mert a magyar nyelv nem anya­nyelvek, Magyarország államiságának ellenségei, Magyarország törekvésének akadályul szolgálnak inkább, mintsem azt előmozdítani akarnák. De azokat nagy szavakkal visszautasitni, mert — mint Borlea Zsigmond monda — csak 3—4-en vannak, ahhoz ugyan nem nagy bátorság kell; hanem nagy hiba, ha valaki azt mondja mint minister, hogy nekem bármely képviselő támoga­tása közönyös; vagy azt nem óhajtom. Én óhajtom, hogy az én nézetemet minden ember az országban támogassa, a legcsekélyebb ember támogatását is szívesen fogadom: mert az a törekvésem, hogy mennél több embert moggyőz­zek nézetem helyességéről, és azt óhajtanám, hogy a kormány is ezen politikát kövesse minden eljá­rásában. Még egyre akarok csak reflectálni, a mit Tóth Vilmos képviselő ur mondott beszédében: „hogy a ministereket, mihelyt a ministeri széken ülnek, bármi lett légyen a multjok: mindjárt gya­núsítják." Engedelmet kérek: ez nem áll, ezen állítás absolute ellenkezik a ténynyel. Mi nem gyanúsítunk egy ministert sem; ha­nem mi roszaljuk azon politikát, melyet a minis­terium követ kilencz év óta; nem mondjuk, hogy gyanúsnak tartjuk, hanem azt mondjuk, hogy ha­tározottan rósz. Midőn valaki roszalja a ministe­rium eljárását, engedelmet kérek: az nem gyanú­sítja a ministeriumot; az roszalja a ministeriuin eljárását, de nem gyanúsítja. És ha valami képes a nemzet hitét lerontani : az nem az, hogy a minister politikáját megtámadja; nem az, hogy bármi lett légyen is múltja a ministernek, azt

Next

/
Oldalképek
Tartalom