Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.
Ülésnapok - 1875-153
162. országos Ülés június 13. 1876. 267 könyv felolvasása; azután a némely törvényhatóság területének kikerekitéséről szóló törvényjavaslatnak harmadszori felolvasása, valamint az épen most letárgyalt két vasúti törvényjavaslat harmadszori felolvasása. Azután következnék Helfy Ignácz képviselő ur és társai által beadott indítvány indokolása; továbbá az igazságügyi bizottság jelentése a záloglevelek biztosításáról szóló törvényjavaslatban, a főrendiház által tett módosítások iránt: ezután a főrendiház részéről az 1873. évi államzárszámadás és a 30 milliós kölcsön iránt hozott képviselőházi egyik határozatra nézve javaslott módosításnak tárgyalása, mely 242. szám alatt van a t. ház tagjai közt szétosztva; végül következnék a számvizsgáló bizottság jelentése a képviselőház 1875. september 1-től azon évi deczember 31-ig vezetett számadásának megvizsgálásáról, mely 236. szám alatt osztatott ki. Méltóztatnak a napirend sorozatára nézve ezen javaslatot elfogadni ? (Elfogadjuk!) A holnapi napirendre tehát ezen tárgyak tűzetnek ki. A holnapi ülés d. e. 10 órakor kezdődik. (Az ülés végződik d. u. 2 J [ 2 órakor.) 153. országos ülés 1876. június 14-én Grhyezy Kálmán elnöklete alatt. Tárgyai: Az igazságügyi bizottság bemutatja jelentését az uzsora-törvény módosításáról szóló törvényjavaslatról. Szerb György fentartással igazoltatik. Mandel Pál, Szalay Imre interpeliatióik, Mocsáry Lajosnak az összeférhetlenségi törvény módosításáról szóló törvényjavaslata bejelentetnek. Némely törvényhatóság területi rendezéséről, a brassó-tömösi vasút kiépítéséről; — Temesvár-orsovai vasút engedélyokmány módosításáról szóló törvényjavaslatok végleg megszavaztatnak. Helfy Ignácz a vám- és kereskedelmi ügyben tett indítványát indokolván, annak tárgyalása elejtetik. A záloglevelek biztositásáról szóló törvényjavaslaton a főrendiház által tett módosítások tárgyaltatnak és a törvényjavaslat szentesítés alá terjesztetik. Az 1872. évi zárszámadásokról és a 30 milliós kölcsön zárszámadásairól a főrendiház által tett módosításokról szóló jelentés tárgyaltatván és elfogadtatván, a zárszámadások a kormánynak kiadatni határoztatnak. A képviselőház pénztári (sept.—dec.) számadásai tárgy altatnak. A kormány válaszol Irányi Daniéinak a keleti ügyek iránt tett interpellatiójára. Mandel Pál az adó végrehajtás felfüggesztése tárgyában, Szalay Imre a mezei rendőrségi törvényjavaslat tárgyában interpellálják a kormányt. A kormány részéről jelen vannak: Perczel Béla, b. Simonyi Lajos, Tisza Kálmán, Trefort Ágost, utóbb Péchy Tamás, Széll Kálmán, Szende Béla, b. Wenkheim Béla. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Wáchter Frigyes jegyző ur vezeti. A szólni kívánók neveit egyrészről Grulner Gyula, másrészről Orbán Balázs jegyző urak fogják jegyezni. A múlt ülés jegyzőkönyve fog hitelesíttetni. Molnár Aladár jegyző: (olvassa a június 13. ülés jegyzőkönyvét.) Elnök: A jegyzőkönyv ellen nem lévén észrevétel, azt hitelesítettnek jelentem ki. Az elnökségnek ez alkalommal nincs előterjesztése. Schmausz Endre előadó: Van szerencsém az igazságügyi bizottság jelentését benyújtani az uzsora törvény eltörléséről szóló 1868. évi XXXI. t.-ez. pótlása iránt előterjesztett törvényjavaslat tárgyában. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen jelentést kinyomatni, szétosztatni és annak idejében az osztályok mellőzésével való napirendre tűzése iránt intézkedni. Elnök: Az igazságügyi bizottság beadta jelentésót az 1868. XXXI. t.-cz. pótlásáról benyújtott 238. számú törvényjavaslat tárgyában és az előadó kéri a t. házat, hogy e törvényjavaslat az osztályok mellőzésével közvetlenül a házban tárgyaltassék. Mindenek előtt kérdem a házat, hogy méltóztatik-e elfogadni azt, hogv e törvényjavaslat 34*