Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-141
386 141. országos ülés május 29. 1876. egyes városok közé való csoportosítást illeti, a Besztereze, Fogaras, Szeben, Brassó, Zaránd, Déva központok alkotása, nézetem szerint, nem egyéb, mint a magyar nemzeti érzületnek megsértése. Végre még csupán egy végmegjegyzésre szorítkozom, egy megjegyzésre, — mely e törvényjavaslatnak egy flagrans hiányára utal. A ki, t. ház, ismeri Erdélyt, az tudni fogja, hogy mily véghetetlen nagyfontosságú momentumot képez ott épen államiságunk szempontjából a képviselő-választókerületek számának megállapítása és azok mikénti kikerekitésének kérdése. En ezen kérdést a javaslatba felvett kérdéssel szorosan egybefüggőnek tartom. Ez uj területi felosztás folytán tehát ujabb választási kerületek kikerekitésére lesz szükség. Mert nem hihetem azt, hogy a kormány intentiója legyen oly kirivó annomáliák fentartása, mint például az: hogy míg Hunyad megye, mely majdnem 300.000 lakossal bír, hét országgyűlési képviselőt küld: addig a 160.000—170.000 lakosból álló Nagyküküllő megye 8—9 képviselőt küldjön. Itt tehát önkénytelenül felmerül azon kérdés, hogy hol lesznek ezen választókerületek, milyenek lesznek azok és hány lesz? Mind e kérdésre ezen törvényjavaslatban felvilágosítást nem nyerünk. Es itt meg fogja nekem engedni a t. ház, hogy itt idézzem ez igen nagyfontosságú kérdésre vonatkozólag mélyen t. elnökünknek a 2l-es bizottságban az előbbi t. belügyministernek a megyék kikerekítésére vonatkozó törvényjavaslatára mondott bölcs megjegyzésének végszavait, melyeket én teljes mértékben alkalmazhatónak hiszek ezen törvényjavaslatra. (Halljuk! Halljuk!) Az előbbeni t. belügyminister ur által, a megyék kikerekitésére vonatkozó törvényjavaslatáról tett bölcs megjegyzésének végszavait: „Magyarországon — igy szólott t. elnökünk, ha van fontos kérdés : ugy ez az ; ezt indokolják azon sajátságos viszonyok, melyek hazánkban léteznek. Mindezeknél fogva én t. bizottság bekötött szemmel nem akarok belemenni oly rendezésnek megkezdésébe, melynek egész horderejét előre felfogni képes nem vagyok." Annak kijelentésével, hogy ón ezen törvényjavaslatot az átalanos tárgyalás alapjául el nem fogadom: végzem előterjesztésemet azzal, hogy meggyőződésem szerint ezen törvényjavaslatban letett kérdés is csupán akkor lesz véglegesen, czólszerüen és helyesen megoldva, ha más alapokon építjük fel a kor igényei és a nemzet érdekének megfelelő magyar közigazgatás épületét. (Élénk helyeslések.) Makray Aladár: T. képviselőház! A napirenden lévő belügyministeri törvényjavaslat, egyike azon reformoknak,. melyeknek szükséges volta és jogosultsága, átalánosan él van ismerve; mely ugy szólván kényszerű következménye a közigazgatási Jürályföld és város-rendezési törvénynek. Hazánk ezredéves önkormányzatának jelen szükségei és fejlődése szerinti átalakítását czólzó terület-rendezési törvényjavaslat nem az egyes területek elavult előjogait, de magát az egész ország földkomplexumát, nem osztályok és nemzetiségek, de a nép összesógónek javát és életérdekeit, nem a particularismust, de a legnagyobb állami és közkormányzati érdekek előmozdítását czólozza. En t. ház ! a fenforgó törvényjavaslatot főleg magyar állampolitikai, közigazgatási, igazságszolgáltatási és takarókossági szempontból kívánnám bírálat alá vétetni; de egészen eltávolítva látni óhajtanám a magán- és családi érdeket, a miknek védelme törvényhozói hitelünket compromitálná. Az állampolitikai szempontra nézve ón — lássék bár pard osonnak — a magyar királyság történelmi jogát látom a legerősebb támasznak. A törvényhatóságok alakulása t. képviselőház! ép ugy, mint az angol grófságoké, hasznos és különböző stádiumokon átment történelmi fejlődés műve. Szent-István a vár-rendszerre , honvédelmi alapgondolattal és rendeltetéssel fejtette azokat; Zsigmond király pedig a polgári elemre. A teritoriálitás eszméje ekkor kezd határozott alakot ölteni, kivált az uj betelepülőknek adott jogok ós kedvezmények által. A jász-, hajdú-, kun-, székely-, szász- ós szepességi területek igy lettek képesek, alig fűződve a köztörvónyek néhány gyönge kötelékével az anya-országhoz, csaknem ugyanannyi államot alkotva az államban. A két országnak 1848. és 1867-ben való egyesülése e helyzet tarthatatlanságát kimutatta, csak az idők és párt-viszonyok kedvezőtlensége volt oka, hogy annak megszüntetése alkotmányos utón nem eszközöltetett. A teritoriálitás elavult jogának a magyar államiság előtt meg kell hátrálni; (Helyeslés.) törvényhatóságai területének ugy kell átalakulni, hogy azok az alkotmánynak továbbra is őrbástyái, a társadalmi rend és polgári jólét biztos menhelyei legyenek. (Helyeslés.) Magyarország, csak mint részeiben szorosan összefüggő, egyenlő intézményekkel ellátott s jól kormányzott ország lesz képes a lajthántuli országokkal szemben politikai súlyát, polgárainak érdekeit és a magyar királyság állami jogait érvényesíteni. (Ugy van!) A közigazgatás szempontjából szintén ily fontosnak látom nem választva el attól a katonai, adó-ügyi, közgazdasági, közoktatási és közegószségi kormányzat ügyeit sem. Az eddigi széttagolt cantonszerü igazgatási rendszerrel, sem az állami magasb czólok, sem a