Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-137
302 137. országos illés május 28. 1876. lasztást eszközölje. A mit felhozni méltóztatott, hogy az helytelen, hogy ugyanazon testület, tudniillik a törvényhatósági közgyűlés, mely véleményt akar hallani ezen bizottságtól, válassza annak tagjait; ez nem lehet akadály, mert ezen bizottság többi tagjait s igy azok nagyobb részét is ugyanaz a testület választja, azon czélból, hogy véleményt halljon tőle. És hogy ez nem rósz : bizonyítja minden enquéte természete. Hiszen ezen bizottság állandó enquéte véleményező testület s az ilyen testületeket rendesen azok szokták összehíni, kik véleményt akarnak hallani, még akkor is, hogy ha az illető, ki véleményt kór, kormányhatóság vagy egyén. Annyival inkább egy megye vagy város törvényhatóságának közgyűlése, mely a maga kebeléből az ügygyei foglalkozókat megbízza azzal, hogy neki ezen ügyről véleményt adjanak. Ezt nem látom sem helytelennek, sem nehézségnek, hanem az életben mindennap előforduló természetszerű eljárásnak, mely által kikerüljük azon nehézséget, melybe bonyolódnánk, ha akár a felekezeti főhatóságok által kineveztetnének a tanítók, akár a tanítótestületek által választatnának az illetők, Ennélfog Vet et közoktatási bizottság által ajánlott szöveget ajánlom elfogadásra. {Helyeslés?) . Gróf Zichy Nándor: T. ház! Én pártolom Kállay t. képviselőtársam módositványát; mert azon módositvány, melyet a bizottság ajánl : nem az illetékes körök képviseletét, hanem azon képviseletnek ismétlését állítja fel. melyet ugyís bírunk. De különben is az inkább bizalmi férfiak meghívásának, mint képviseletnek jellegét fogja magán hordani. Mert a megye közgyűlése nem a tanügygyei foglalkozó köröknek, nem az iskola hatóságoknak és nem a tanítóknak képviselete és lehet abban egészen más irány, más érdek képviselve , és semmi esetre sem birhat tüzetes competentiával ezen ügyre nézve. Ha pedig valamely testületnek választási jogot adunk, választási kötelességet ruházunk rá oly ügyben, a mely nem tüzetcsen az ő köréhez tartozik : akkor épen csak a választásoknak úgyis gyakran sajnosán felmerülő káros következményeit sokasítjuk; mert a megyei gyűlés némely esetben egészen más szempontból és nem a felekezeti vagy állami oktatás érdekének megfelelőleg fogna ily választásoknál intézkedni. Én tehát ismételve ajánlom Kállay képviselő ur módositványát. Papp Gábor: T. ház ! Én ezen törvényjavaslatnak legelső tárgyalása alkalmával már jeleztem álláspontomat. Akkor határozottan kijelentettem, hogy azon határvonalig, melyen belől maradva, a magasabb államérdek veszélyeztetve nincs: barátja vagyok a felekezeti iskola autonómiájának. De ezen szempontból egyáltalában nem látom szükségességét annak, hogy ezen bizottságban, mely sajátlag csak véleményező testület, de határozati joggal nem bir, akár a felekezetek, mint olyanok, akár a tanítók képviselve legyenek. Miután azonban, mint látom, a t. ház elfogadta azt, hogy ugy a felekezetek mint a tanítók képviselve legyenek: ezen elfogadás után igen természetesnek tartom, hogy ha valamely testület képviselve van, olyanok által képviseltessék, kik azon felekezetek választottai. A mit Molnár Aladár képviselőtársam mondott, hogy nem tartja keresztülvihetőnek azt, a mit Kállay képviselőtársam indítványoz, mert egy területen több felekezeti főhatóság van: én ebben nem látok nehézséget; mert illetékes főhatóságaik utján felhívatnak a tanitók, kik beadják szavazataikat, melyek felbontatván, a többség választottja lesz tagja a bizottságnak. E szerint tanitók által lesz megválasztva azon egyén, ki hivatva lesz véleményt adni. Én részemről ajánlom Kállay képviselőtársam indítványának elfogadását. Trefort Ágoston közoktatási minister: A szóban lévő bizottság nem administrativ testület; hatásköre csekély lesz, mert csak bizonyos esetekben ad véleményt. Kincs itten a tanítóknak vagy bizonyos érdekeknek képviselésóről szó : csupán az szükséges, hogy minden felfogásnak és nézetnek tér adassék. Tehát nagyon helyes, hogy a tanitók is képviselve lesznek. Hogy ki választja őket, az tökéletesen közönbös. Én nagyon tisztelem a tanítókat, ők a társadalomnak hasznos és jeles tagjai, de minél többet tanítanak, annál hasznosabbak, annál több szolgálatot tesznek az országnak ; és épen azért folyvást választatni a tanitók által, nem lenne helyes. Én tehát kérem, méltóztassanak a bizottság szerkezetét elfogadni. (Helyeslés?) Molnár Aladár előadó: Csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy előttem szóló t. barátom Papp Gábor járult ugyan Kállay Béni t. képviselőtársam indítványához; de maga mást indítványoz. Kállay t. képviselőtársam azt indítványozta, hogy az illető egyházi főhatóságok nevezzék ki azon íauitókat, a kik a bizottság tagjai legyenek: Papp Gábor t. képviselő ur pedig előadásában azt kiváltja, hogy a tanitók válasszák maguk közül a bizottság tagjait. Ez két külömböző dolog és a szavazásra való tekintetből voltam bátor a t. házat erre figyelmeztetni. Gyakorlati nehézség mind a kettőnél felforog és tisztán a kivitel nehézségei azok, a mik mindkét módtól való eltérésre birták a közoktatási bizottságot. Elnök: Méltóztatik a t. ház ezen módositvány ellenében a közoktatási bizottság által a S-ik §-ra nézve tett javaslatot elfogadni? (Felkiáltások: E/fogadjuk.) Azok, a kik a közoktatási bizottságnak a 8-ik §-ra nézve tett javaslatát elfogadják, kérem méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház elfogadja a közoktatási bizottság javaslatát; a módosítás mellőzve van.