Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.
Ülésnapok - 1875-134
134. országos Illés május 19. 1876. 253 sen azt tartom, hogy az általam indítványozott közép utón maradt javaslat az, mely a viszonyoknak, mely a helyzetnek a legjobban megfelel. Nem most először mondom ezt. Lesznek ezen házban olyanok, kik ezt igen jól tudják, hogy már akkor, midőn a 2l-es bizottság, illetőleg annak 9-es albizottsága működött: három nézet nyilvánult. Egyik volt, ugy mondhatnám, az akkori szélsőjobboldali nézet, hogy Budapest fővárosán kivül a többit mind meg kell szüntetni. A másik nézet az volt, hogy Budapestet és még egynéhány nagyobb várost, körülbelül a 18,000 ezer lakoson felülieket meg kell hagyni. A harmadik nézet az volt, melyet én most is képviselek. És ha valaki azt mondja, hogy túlmegy a szükségen és azért nem fogadja el: ezt még értem; de ha valaki azt mondja, hogy azon irányban megy, melyet jónak tartok, de nem megy elég messze és azért nem fogadom el: — engedelmet kérek, ezt ismét nem értem; épen oly párt részéről, a mely nem a mindenesetre csakis radiealis haladást, hanem a fokonkénti haladást szokta rendszerint, legalább hivatása szerint zászlajára irni. (Derültség. Közbeszólások: Csak rendszerint!) Természetesen nem következik, hogy rendszerint értse is hivatását. (Derültség.) Arról, hogy az egyoldalú kulcs hozatott be : az imént elmondtam nézeteimet, nem ismétlem. Az az érvelés, a melyet hallottam, hogy ha már azok a városok igy elvesztik külön törvényhatósági helyzetüket: méltán belenyugodhatnánk, ha mind elvesztenék; de nem nyugodhatnánk bele ugy. midőn nem mind veszti el: megvallom, előttem nem bir sulylyal; nem pedig azért, mert ez máinem a dolog tárgyilagos felfogására alapított érv; hanem egy, — az igaz, meglehetősen elterjedt, — de nem épen nagy erífölcsi sulylyal biró emberi érzelem, az irigységnek kifolyása. (Ugy v in!) Arra pedig törvényhozási eljárást alapítani, nézetem szerint csakugyan nem lehet és nem szabad. Arról sem beszélek, hogy mi demokratikusabb és mi kevésbbé demokratikus. Hogy lehet-e valamit megváltoztatni a demokratia szempontjából, a mit az 1848-iki törvényhozás megállapított. Ezt a kérdést majd fogom tenni Madarász József t. képviselő úrhoz akkor, midőn akár ezen, akár más helyzetben, de reményiem a törvényhozás kebelében szólni fogunk a főrendiház reformjáról, melyet a 48-iki törvényhozás ép ugy sértetlenül meghagyott, mint a királyi városok privilégiumát. Igen helyesen tette mind a kettőt; nagy politikai hiba lett volna tőle akkor akár az egyiket, akár a másikat bántani; de meg vagyok róla győződve, hogy nem demokratikus szempontból tette ; hanem az általam nagyon átértett és átérzett politikai szempontokból, melyeket akkor figyelmen kívül hagyni nem volt szabad és nem lett volna helyes. (ügy van!) Különben t. ház, nagy sulj r t fektetnek arra, hogy meg kell kérdezni az illetőket: vajon bele egyeznek-e vagy nem? Egy felől mondhatom, hogy nézetét nyilvánitani bőséges módjában volt minden törvényhatóságnak : mert évek óta folynak ezek a dolgok és nem most hirtelenében termettek elő! sőt saját egyéniségem által az irány, melyet e tekintetben követni akarok, a legszélesebb körökben hónapok előtt ki lett mondva. De utoljára is az bizonyos, hogy senki, ha egyenesen megkérdeztetik, (vagy legalább kevés kivétellel senki) nem fogja azt mondani, valamely általa élvezett kiváltságos helyzettel szemben, hogy ezt vegyétek el tőlem, nekem nem kell! Nem szokták ezt mondani: míg ellenben, ha helyesen elvétetik: akkor igenis meg fog benne nyugodni ós át fogja látni, hogy aggálya legnagyobb részben alaptalan volt. Vajon mit mondott volna bárki, ha 1848-ban, midőn a kizárólag a nemesség által választott törvényhozók, ugy hazafiságuk, mint mély belátásuk örökké emlékezetes jelét adva, a nemesi kiváltságot eltörölték, még pedig igazán rögtönözve ; mert még akkor Magyarországon nagyon keveset lehetett erről beszélni, ha e helyett ők azt mondották volna: mégis előbb menjünk haza s kérdezzük meg egyenkint a nemes embereket, akarnak-e jogaikról lemondani? (Élénk tetszés.) Soha, semmi esetben a czélt el nem érték volna és elmulasztották volna tenni azt: a mit az ország érdekében megtenniök kellett. (Helyeslés a középen.) Én t. ház, most is azt látom és igen természetes, hogy mint privilégiumot eltörölték. Madarász József: (közbeszól.) Nem törölték. Tisza Kálmán ministerelnök: Eltörölték és csak a választói jogosultságnál hagytak egy kivételt; de egészben véve eltörölték ; és e városokra nézve az én törvényjavaslatom ugyanezen nyomon halad: mert ez is egészben eltörli a privilégiumot ; de ott, a hol annak elvesztése legérzékenyebb volna, hagy kivételt ép ugy mint az 1848-iki törvények a választói jogra nézve. De t ház, bezárom beszédemet azzal, hogy ismétlem, nem lehet arra számítani, hogy az illetők, kik akár valódi, akár képzelt jogot vesztenek, ha egyenesen megkérdeztetnek, azt mondják, hogy bizony jó lesz, vegyétek el; de igenis el lehet és kell várnunk mindenkinek mind hazafiságától, mind belátásától, hogy az egésznek, a köznek érdekében, kivált midőn az élet meg is mutatja, hogy neki sincs kárára : abba bele fog nyugodni és ép ugy, a mint megtörtént ez másokkal, kiktől a privilégiumok elvétettek, hogy ha roszul esett is az első perczben, de belenyugodtak abba és maradtak azért a hazának teljes tevékenységű hű fiai; épen azért teljes joggal elvárhatjuk — és
