Képviselőházi napló, 1875. VI. kötet • 1876. márczius 22–május 29.

Ülésnapok - 1875-129

192 129. országos ülés május 12. 1876 Azonban nem hagyja megjegyzés nélkül azon szabálytalan eljárást, mely az első tervezetének készítése alkalmával a kellő szakértelem hiánya miatt elkövettetett. Valamint nem mentheti fel a közmunka- és közlekedési ministert azon mulasztás alól, hogy a hidépités tulköltségét s jelesül a révjog megvál­tására fordított kiadást a törvényhozásnak annak idejében be nem jelentette. Elnök: Ennek ellenében adatott be Osá­volszky Lajos képviselő ur ellei[indítványa, mely szintén fel fog olvastatni. Molnár Aladár jegyző: (Ismétfelolvassa.) Péchy Tamás közlekedési minister: T. ház! Igaz ugyan, hogy én e kérdéssel mint közlekedési minister nem foglalkoztam és nem is foglalkozhattam, mert régen, mielőtt minister let­tem volna, lett eldöntve; minthogy azonban sok olyat mondott a t, képviselő ur, mit részint hi­vatalomnál, részint képviselői állásomnál fogva ón is tudok és ismerek: kénytelen vagyok azokra mégis némi észrevételt tenni. A t. képviselő ur legelőször is arra alapítja a maga elleninditványát, hogy a minister nevez­vén ki a tisztviselőket, azoknak eljárásáért felelős és másodszor, hogy mindamellett is, hogy a jog­ügyek igazgatóságának e részbeni véleménye alap­ján cselekedett: a minister felelős azért, mert ezen jogi vélemény az ő nézete szerint nem volt helyes. Engedelmet kérek, ez mégsem állhat. Teljes lehetetlenség az, hogy a minister azon tisztviselő­ért, ki műszaki dolgot végez és műszaki dolgot vezet, de talán más tisztviselőért is minden tekin­tetben felelős legyen. Nem áll még az sem, a mit a képviselő ur méltóztatott mondani, hogy a minister nevezi ki a tisztviselőket: mert sem ón, sem elődöm, azon tisztviselői kart; melynek élére állíttatik, nem bo­csátja el egészben, hanem átveszi, a mint azokat állásaikban találta: mert hiszen egyszerre vala­mennyi tisztviselőt elbocsátani és másokat kine­vezni nem lehet; mert a tisztviselőknek az állam irányában jogos követeléseik vannak. Ha valamely minister, midőn hivatalát elfog­lalja, ellenkezőleg járna el s azért, hogy a fele­lősséget mindenben magára vállalhassa, minden ott talált közeget elbocsátana és csak azokat tar­taná meg vagy ujakat nevezne ki, a kikért a fele­lősséget elvállalni képes: akkor az állam pénztára nem annyival járulna a nyugdijalaphoz, a meny­nyivel most járul ; hanem okvetlenül háromszor­négyszer annyival. Ha valamely közlekedési mi­nisteri hivatalnok roszul számította ki egy, híd­nak építési költségét, s azért a minister az illető hivatalnokot elbocsátja, a mint cl is kell bocsáta­nia : ez helyesen van ; de hogy azért, hogy ezen rósz számítás a valóságtól különbözőnek találta­tott, a minister tétessék felelőssé : az teljes lehetet­lenség. Hiszen méltóztassék felvenni, például, én ve­zetem a közlekedési ministeriumot és ugyanezen időben hidat építenek például Hunyad megyében, ott vannak a miiszaki közegek, azok megcsinálják a számítást, a melyet én sohasem láttam és nem is tudhatom, hogy czélszerüen, helyesen csinálták-e meg. Már most, ha az a számítás hibás : vajon azért én legyek-e felelős? Ez a teljes absurdu­inig vezetett felelősség lenne. A mi pedig azt illeti, hogy az előttem volt közlekedési minister urak egyike az előbbi minis­ter határozatát megváltoztatta s a jogügyek igaz­gatóságának véleménye alapján megmásitandónak találta: ez a ministernek mindenesetre egyéni nézete, a mennyiben ón magam szintén csak egyéni nézetet mondok, én azon nézetben vagyok, hogy az meg nem adandó ; mert ón a révjogot meg nem váltanám; de hiszen mondom, hogy mi­dőn azon minister az illető állami szakközeg véle­ményének alapján cselekedett: akkor kisebb fele­lősségnek tette ki magát, mint én tenném ki ma­gamat, ha már egészen egyéni véleményem alapján cselekedném, hogyha tudniillik az ügy nem ugy ütne ki, mint a közvélemény kívánja ; mert neki hasisa van épen azon közegben, mely hivatva van eljárni ; holott nekem nincs egyébb hasisom, mint az én nézetem; azért tehát, mert az a mi­nister azt tette, amit az illető állami szakközeg teendőinek itélt és vélt: nem vonható felelősségre. Ez az én nézetem, mert elvégre nem a köz­munka ministerhez tartozik megítélni, hogy a rév­jog mily jogi természetű. Ha a minister a "jogi közegek véleményét elfogadja : tökéletesen óva van azon szakközeg véleménye folytán. Ezen hidra vonatkozólag, a mennyire tudom, az előirányzat helytelen volt. Távolról sein kívánom azt mondani, hogy az illető e részben eljárt közegek eljái fátyol borittassók ; aki azt a kiszámítást tétette : az nem arra való, hogy ott tovább szolgáljon; de nem arról van szó ; hanem arról, hogy ha a hid épít­tetni kezdetett és ha a hid szükséges volt, sőt a költségvetés megszavazása folytán az építés elren­delendő is volt; az. hogy a hid 30,000 forinttal többe került, nem gátolhatta a ministert abban, hogy végrehajtsa a szükséges müveletet, mert kénytelen volt a megkezdett munkát befejezni, ki azt hiszem, hogy ezen többletben foglaltatik a 16,000 irt is, tehát csak 14,000 frt — a több kiadás, mint a mennyire az illető szakközeg ki­számította. Ezen összegről lehet tehát csak szó. En ezen kiszámítást helytelennek tartom ; de meg kell je­gyeznem, hogy vannak esetek, mikor az ilyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom