Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-107

107. országos Illés inárezius 14. 1876. 253 hamis eskü által okozott károk megtérítésében el­marasztalni. Károm számszerinti összegének felszámítását a végtárgyalás alkalmára tartom fenn, miután annak összege a takarékpénztárnál időnként esedékessé váló részletek szerint folyton változik, illetőleg emelkedik Paks, 1875. Julius 7-én. Kornis Róza s. k. .}• Pesten 1873. január 27. Édes Mariskám! Most este 7 órakor kapom leveledet a küldött nyilatkozattal, mit ezennel vissza küldök, azért, hogy Eoza nénéd két tanú előttemezósével irja alá, s akkor vagy küldjétek az első pesti takarékpénz­tárhoz vevónynyel, vagy hozzám és én beadom. Nem kérném reá, ha javatokra s javamra is nem volna; arra, hogy én eddig törlesztettem 400 frtot — ne feleseljünk — én ebben átvettem tőle a Tóth Jánosnak fizetettekért is vagy 300 frtot s mivel 'j.> évenkint csak 60 frt törlesztést követel­nek : az összeg ezért 2740 frt, miből övé lészen 40 frt, 100 Tóth Jánosé, a többi enyém. Nem is késném! de mivel 2600 frtot igen nagy áldozat nélkül nem teremthetek ; most, mivel legfeljebb september 1-kor 1 óv alatt szentül el akarom Uzdot adni, s akkor kifizetni. Vagy ha tetszik, hogy máshol volna tarto­zástok, nektek fizetni ki; mert ime ez az irásdijjal is csak 7-es *J„-ot tenne; ezért irtani, hogy java­tokra kérem aláírását. Kérem azért is, mert Kanacsá,ra lévén tele­kezve, tehát ha kellő időben aláírva be nem kül­dené : felmondanák, s rajta vennék meg. Nem kívánom ennek kitenni. Én e soraimmal is megismerem és biztosítom, hogy 2600 frtok belőle engem terhelnek, ki is fogom azokat fizetni; de a mig ez megtörténik: addig okvetlenül szükséges az aláirás. Megismerem, hogy ő igen kevéssel, Tóth is csak 100 írttal adós belőle és én tefjesitendem 1874. végéig okvetlen kifizetését is, itt, vagy ha kellend — nála. Egyébiránt ég áldjon, ölellek Jenővel s kér­lek légy szives azt mondani Eóza nénédnek, hogy fönt üresen lehet hagyni az üredékeket; de alól az év után irja be a nap és hó keltét és ugy irja alá. Én hiszem, eléggé biztosítom, hogy a tartozás enyém, hogy 1874. végéig ki is fizetem; de mivel ellene van telekezve, mert most nem fizethetem ki, — ha nekem nem akar hinni, kérdezzen meg ügyvédet, — őtet perelné meg a takarékpénztár, ha alá nem irná: ezt nem akarom, s ezért kérem aláírását. Isten veletek, szerető atyátok Madarász Józsi 1 !' s k. Tekintetes kir. járásbíróság! Madarász József országgyűlési képviselő fel­vett a pesti első takarókpénztártól 4,000 frt kölcsönt az én nevem alatt azon okból, hogy soinogymegyei uzdi birtoka, melyet szabad kézből eladni akart, betáblázással terhelve ne legyen. k törlesztéseket kötelezte magát pontosan teljesíteni, az egész tőkét pedig az év utoljáig ki­fizetni A folyó évi január havában esedékes törlesz­tést azonban nem teljesítette s nehogy én, ki köte­lezettségben állok, bepereltessem: A) szerint teljesítet­tem a törlesztést, lefizetvén 149 frt 60 krt. Miután ezen illetéktelenül fizetett összeget Madarász József ur nekem felszólításom s ígérete daczára is mindekkorig vissza nem íizelte: B) alatt vallott ügyvédem által, ki ügyvédi jogosultságát C) alatti okmánynyal igazolja. Esedezem a tekintetes királyi járásbírósághoz: méltóztassék Madarász József országgyűlési- kép­viselő urat, egy sommás szóbeli tárgyalásra meg­idéztetni s meghallgatása után részemre a 149 frt 00 kr. tőke s ennek kifizetés napja, vagyis 1874. január 19-től járó 6% kamatai ugy okozott és felszámítandó perköltségeim megfizetésében elma­rasztalni. Tisztelettel maradván, alázatos szolgája Kornis Eóza s. k. Én, Madarász József esküszöm a mindentudó és mindenhaló Istenre, hogy én a 4.000 frtnyi kölcsönt nem egy, a pesti hazai takarékpénztár részére felperes nő által szenvedőleg kiállított kö­telezvényre vettem fel és hogy a keresetben köve­telt l-l!) frt 60 krnyi részlet-fizetést nem kötelez­tem magamat a pesti hazai első takarékpénztár­nál felperesnő helyett kifizetni. Isten engem ugy segélyjen. Komjáthy Béla előadó: T. ház! Mielőtt az esküminta felolvastatnék, annak bővebb meg­értésére kérném, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvet és panaszló Kornis Eozának a dologbani járatlan­ságát kimutató több egymással ellenkező vallomá­sait felolvastatni méltóztassék. Elnök: Fel fog olvastatni a tárgyalási jegy­zőkönyv. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a tár­gyaiád jegyzökönyvet és eskümintát.) Alperes tagadja, hogy ő a keresetben érintett 4,000 frtnyi kölcsönt felperesnek 1874. évi de­czember végéig visszafizetni magát kötelezte volna. Tagadja, hogy ő ezen követelést ugyanazon rész­letes törlesztésekben kötelezte volna magát felpe­resnek visszafizetni, mint a milyenekben felperes a 4,000 frtot a pesti hazai takarékpénztárnak le­fizetni magát kötelezte s megjegyzi, hogy ő az uzdi birtok tulajdonosává csak B évvel a 4,000 frt felvétele után lett s igy ezen pénzzel ezen birtok akkoriban nem is volt terhelhető. Kéri fel­perest keresetével elutasítani és 15 frt költségben marasztalni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom