Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.
Ülésnapok - 1875-100
172 100. országos ülés niárezius 2 1876. most forgalomban levő váltókra határidő tűzessék ki, hogy az illetőknek idejök legyen a váltó kifizetésére. Meg vagyok róla győződve, hogy száz és ezer család áldaná a képviselőházat, mely őtet a váltó pusztításától megmenté. Lehetetlen tagadnom, hogy azon szomorú tényeknek, melyeket most előhoztam : orvoslása rendkívül nehéz s ennek főoka abban rejlik, hogy minálunk a váltó egészen más természetű, mint a többi országokban ; hogy nálunk a váltó nemcsak hiteljegy, de egyszersmind pénzjegy is s minthogy pénzjegyünk nines, legalább nincs annyi, a mire szükségünk van : sokszor az az ember is, a kinek vagyona van. de pénze nincs, nemcsak kénytelen váltót kiállítani pénzjegy helyett, de váltót mint pénzjegyet kénytelen elfogadni; és bizonyos, hogy ez mindaddig ugy lesz : inig Magyarország önálló hitelrendszerrel és pénzrendszerrel nem fog birni, ezen bajon gyökeresen nem fogunk segíteni. Igen, de ezen törvényjavaslat sem segit e bajon; söt ellenkezőleg a kitágítás által mi fog történni? Az kétséget nem szenved, hogy a váltóforgalom 8 nappal azután, a mint megindittatik az uj rendszer: alkalmazkodni fog ahhoz s lesz gondja az uzsorásnak, hogy most azokat, a kik eddig nem voltak képesítve : felkeresse a nőket, hogy éljenek ők is az ujonan nyert joggal és kétséget nem szenved, hogy az uzsora sokkal nagyobb mérvben fog emelkedni, mint eddig. Én ezen aggodalmakat voltam bátor előterjeszteni; nem nyújtok be semmi indítványt, a mennyiben azonban szavaim netalán a t. kormány, vagy a t. többség részérői viszhangra találnának : bátor leszek majd a részleteknél módositványaimat előterjeszteni. Németh Albert: T. ház! Mindenek előtt kijelentem, hogy ezen benyújtott törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom Nem volt szándékom felszólalni ; hanem felszólalásra indított t. barátom Helffy Ignácznak előadása és arra nézve épen azért, mert egy tábor katonái vagyunk, szabadságot veszek magamnak egész barátsággal és tisztelettel néhány megjegyzést tenni. Nem tudom, t. barátom olvasta-e azon kis munkát, melyet a főrendi körök egy igen jeles lángeszű tagja ezelőtt mintegy 15 évvel világra bocsájtott, melyben ő kedvencz eszményképét, a supremae moralitatis príncipumot realisálja. Szép, gyönyörű magasztos egy eszme: tisztelem annak szerzőjét; hanem hát ennek realisálása nagyon messze van. Mi a romlottság korszakát éljük és ha ezen félelemtől indíttatva az előttem szólott t. Helffy barátom megszorítani kívánja a váltó képességet: nem ott keresi az óvszert, a hol a betegség honol. Az épen olyan volna, mint ha egy erdőben ragadozó állatok pusztítanak, hát nem a ragadozó állatok kiirtásáról gondoskodnék az illető hatóság, hanem az erdőt magát vágatná ki. Én szerintem, t, ház, a törvényhozó-tesület nem illetékes és nem jogosult ilynemű kivételek megtételére; nem jogosult, mert hiszen természeti törvényen alapuló juris dogma az, hogy „Quomodo quis se obligát, ita judicium recipiat." A ki a váltót aláírja: az igen is a váltó törvények szerint fogja lelni ítéletét és bíróságát. Ugyan méltóztassék most figyelemre venni, mi történnék, ha Helffy t. barátom okoskodása folytán kimondatnék, hogy magán-ember jövőre nem képes e törvény kihirdetése után váltót aláírni? mi történnék az eddigi váltókkal, melyek ma a világ piaczára vannak bocsájtva? Nagyon természetes, ennek következtében oly clausula volna szükséges, mint a minőt tartalmaz az 1888, IX. törvényczikk 4-ik §-a, hogy olyan földes ur ellen, kinek birtokához e törvény kihirdetése után urbériség volt csatolva, semminemű váltókereset a törvény további rendeletéig be nem hajtható; hanem csak a kamatot tartozik fizetni. Éz igen szép, üdvös humánus providentia volna, kivált azon szegény magyar népre a mely épen azon váltólázban szenved, a mely elpusztította a nem rég múltban a gazdag aristocratia és földbirtokos osztály némely tagját. Hanem ehhez én nem nyúlnék: én megakarom hagyni a váltó törvénynek érvényes hatását ugy, mint eddig volt, minden rétegeire a társadalomnak és ha a nők. eddig be nem voltak vonva ezen keretbe az ellen, hogy ebbe bele vonassanak, nekem semmi kifogásom. Sőt méltóztassék meghinni, í. barátom, hogy ott, hol a férj vagyonát szerencsétlen speculátiók által elpusztítva, halála után özvegye kezére jutott a maradék: az a gondos, okos, számító és óvatos nő, gyakorta restituálta jobban a hátrahagyott zavarban levő tömeget, mint a hogy maga a férj kieviczkólni képes lett volna. Én ugy vagyok meggyőződve, hogy ha a nő váltóképes : családja javára fogja csupán felhasználni az aláírást és nem fog vakon veszedelembe rohanni Azt mondja t. barátom, hogy a férj ráveheti nejét a váltó aláírására. Igaz ; de hiszen egyszerre is magára ruházhatja az minden vagyonát. De vannak kibúvó ajtók, mikor az adósgavallérok íeleségökre átruháznak minden vagyont, azt mondván: búsuljon a ki pénzt adott, a hitelező rimánkodhatik, sirhat: ő pedig felesége vagyonát kormányozza, és ur marad. Én nem akarom, hogy kibúvó ajtók létezzenek. En szeretném, hogyha a törvényhozás provisiót tudna tenni minden csalás és mesterséges fogás ellen, és helyreállitani azon hitelt, mely nem csak a kereskedelem valódi alapja, de az életnek szükséges mindennapi levegője, mely nélkül élni nem lehet.
