Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-95

95. országos ülés február 21. 1876. 93 hibás eljárást az által, hogy a végrehajtás községi és önkormányzati közegek által teljesittet vén, ennek folytán a nyilvánosság, az ellenőrzés, a felügyelet sokkal szabályosabban és jobban gyakoroltathatik, mint gyakoroltatott eddig, s azon orgánumokról, kik ezután intézik majd a végrehajtást: nem lehet azt mondani, hogy egyoldalúkig fognak eljárni és csak a pénzügyi kormányzat érdekeit fogják első sorban szemük előtt tartani; mert az ellenőrzés az önkormányzatnak elemei által fog gyakoroltatni. Ismétlem — nem arról van most a szó, hogy mi történt itt-ott eddig; hanem arról, hogy helyes-e a mit e törvényjavaslat e részben megállapít, ós ez ellen, eddig senki által nem tétetvén kifogás, azt hiszem a t, ház azt helyeselni méltóztatik. Én t. ház, beismerem azt, hogy az állam, midőn az adóbeli tartozásokat végrehajtás utján behajtja: tartozik nagyobb kímélettel eljárni az illető végrehajtást szenvedők iránt, mint eljárnak a magán hitelezők. Ezt teljesen elismerem, mert az államnak hivatása, érdeke, feladata, kötelessége az adózónak adóképessége iránt lehetőleg figyelemmel lenni ós tönkre nem tenni. Ezen szempontból indulva ki én a végrehajtásnál a végrehajtási tárgyak kivételét szabályozó esetek közé olyanokat vettem föl. a minőket a polgári perrendtartás a magán hitelezők részére megnem állapit. Én tehát itt az adózó félre nézve oly privilégiumot hozok javaslatba, a mely, •—• beismerem nem uj valami, inert már az 1868-iki törvényhozás állapította meg, — a mely őt sokkal jobb helyzetbe teszi az állam iránt, mint a minővel bir magánhitelező irányában. Azt gondolom azonban, hogy midőn ezt teszszük: meg kell azon határokat tartanunk, a melyeken tulmenni egyátalában nem volna indokolt, nem volna jogosult ; mert odáig mennünk csakugyan nem lehet, hogy a végrehajtást szenvedő, mint egy előttem szólott képviselő ur magát kifejezni méltóztatott, kibújhasson adóbeli tartozása lerovásának kötelezettsége alól. Odáig menni, hogy a szegény embernek mindenét kivegyük a végrehajtás alól — s Mocsáry t. képviselő ur intentiója csaknem ide megy ki, — odáig menni, hogy az általa érintett osztálybeli embernek, nemcsak az itt fölsorolt ingóságok, melyek vagyonának nagy részét teszik mind kivétessenek; hanem kivétessék még — nem tudom — mi mindene: ez annyit jelentene, hogy azon osztálybeli emberek adót fizetni nem tartoznak, a mi pedig sem a közteherviselés, sem az oly nagyon hangoztatott demokratia elveivel nem egyezik meg. (Tetszés a középen.) Ezeknek is le kell róni vagyoni erejökhöz képest adótartozásaikat és meg kell és meg lehet elégedniük, midőn a törvényhozás őket azon helyzetbe teszi, hogy ingóságaikat, melyek életök föntartására és keresőtök folytatására nélkülözhetlenül szükségesek: a végrehajtás alól kiveszi. Ezen §-ban pedig mindaz fel van sorolva, mint végrehajtás alá nem eső, a mi az illető adózó keresetképességének folytatására feltétlenül megkívántatik; de tovább menni ennél absolute nem lehet. Én őszintén megvallom, oly törvényhozást, a mely ezen tulment volna, a mely ennél liberálisabb intézkedéseket tett volna, nem ismerek ; de ismerek olyanokat, a melyek ennél sokkal szigorúbbak, a melyek az állam iránti tartozás lerovásának körülírására csaknem azon álláspontot foglalják el, mint a magánhitelezők iránti tartozásának lerovására, Nézzük a módositványokat! Azt mondja az egyik képviselő ur, hogy 15 napra való élelem nem elég; legyen 30 napra való élelem kivéve a végrehajtás alól. Engedelmet kérek, ha 15 nap egy embernek nem elég, hogy ez idő alatt megkeresse élelmét az utána következő időben : annak 30 nap sem lesz erre elég. Nem elég méltányos-e a törvény midőn azon tartozás fejében, a melyet be kellett volna már előbb szolgáltatni, azt mondja, nem foglaljuk le azon tárgyakat, a melyek 15 napi élelemre szükségesek? Egy másik képviselő ur azt mondja, hogy lehetetlen meghagyni e kitételt: „a szükséges öltözék", hanem az adózón levő minden ingóságokat is ki kell venni a végrehajtás alól. Ha 3— 4000 frtot tesz pénztárczájába: ez is rajta levő ingóság; ha ékszerekkel tele rakja magát, ez is rajta lévő ingóság. Ily határozatlan formulázás tehát egyátalában el nem fogadható. Mocsáry képviselő urnák azonban már concrétebb módosításai vannak, a mennyiben azt mondja, hogy először is az ágynemüekről szóló pontból kihagy ássák azon szó „szükséges" és tétessék helyette „használt". Tehát a használt ágynemű kiveendő, a szükséges nem. Én nem vagyok azon nézetben, melyben t. képviselőtársam Mocsáry van, hogy tudniillik ezen kitétel „szükséges ágynemű" teljesen definiálja azon fogalmat, melyet itt definiálni kell. Mocsáry Lajos: Látjuk a gyakorlatban! Széll Kálmán pénzügyminister: Azt méltóztatott a t. képviselő ur mondani, hogy a beteg alól kihúzzák vnemüt és elárverezik. Méltóztassék az ilyen eseteket nekem följelenteni, s biztosithatom, hogy orvoslásról fogok gondoskodni. Ilyen esete!: átalánosságban igen gyakran feljelentettek, de soha semmiféle vizsgálat az ilyen panasz valóságát nem constatálta. Kérdem: azon ágynemű, melyet az ember a szomszéd ágyban is tart magának, melyben azonban soha sem fekszik senki, az ágynemű a szoba fenekétől a padlásig fölgarmadolva, csak nem tekinthető „szükséges" ágyneműnek: azt csak be lehet és be kell fog-