Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.
Ülésnapok - 1875-70
30 70. országos ülés január 15. 1876. azon kérdés lesz megoldandó, lehet-e törvényhatósági rendszerünk mellett sikerrel kormányozni vagy nem. T. ház! Habár közvetlenül nem, de közvetve ma is ez azon sarkpont, a mely körül a kérdés megfordul és épen itt ágaznak el a megoldásnak is különböző nézetei. Én elismerem, hogy azon közigazgatási ezélok, a melyeket a t. minister ur indokolásában kiemelt, igen fontosak: de midőn ezt elismerem, egyszersmind indokolva látom magam részéről azon kérdést: vajon annyira megváltoztak-e a közigazgatás viszonyai és igényei, a társadalom érdekei és szükségei, hogy közigazgatási rendszerünket egész alapjában és lényegében megkell változtatni ; mert ez fog véghez menni: ha annak keretébe beigtatjuk a központi bizottságot a reá ruházott közigazgatási jogokkal és egész munka körrel. Vizsgáljuk meg bár t. ház, a közigazgatási bizottságnak akár viszonyát a törvényhatóságokhoz, akár szerkezetét kormányi és törvényhatósági közegekből alakulva, akár a közigazgatás azon ágait, teendőit, melyek részint a törvényhatóságok, részint pedig a kormány hatásköréből reárutíáztatik és mondhatni teljhatalommal — igen természetesnek fogjuk találni azon kérdést, melyet a t. minister ur is a maga indukálásában feltett, a midőn azt mondja, nem fogja ez megsemmisíteni a törvényhatóságok önkormányzatát és különösen nem fogja ez niegsemmisiteni a törvényhatóságok közgyűléseit. És ha én azt látom, hogy ezen bizottság a közigazgatásnak csaknem minden ágát és annak teendőit magában öleli és a törvényhatóságok kezéből a közigazgatási teendők intézésének, vezetésének és ellenőrzésének joga mondhatni egészen kiesik: lehetetlen ki nem mondani, hogy ez az önkormányzat lassú, de biztos megsemmisüléséhez vezet, s a közgyűlés nem lesz egyéb, mint árnyék test nélkül. Tudom, hogy a hasonlat nem érv; de mégis világosit, szabadjon _ azért gondolatomat egy hasonlatba kifejezni. Én ez uj közigazgatási ágat az alkotmány ezen élőfáján ugy képzelem magamnak, mint az élőfákon nőtt gyöngyöt, —• a szemnek tetszik, de azt jelenti, hogy a fának halála már közéig. Nem fogja-e ezen uj közigazgatási intézmény is azt hangoztatni a törvényhatóságoknak : mementó móri! Mert a közigazgatási bizottság hatásköre mellett mi marad fen tulajdonképen a törvényhatóság egyetemének? Ha majd szétnézünk az ősi telken: ott csak pusztulást fogunk látni! Az mondatik ugyan a törvényjavaslat indokolásában: oly tágas körű és valóságos befolyása még sohasem volt az államélet, a közigazgatás minden ágába, mint épen ezen közigazgatási bizottság szervezése után lép. Tegyük fel, hogy ugy van. a mint mondatik, bár éhez is férne szó: ezen befolyás tulajdonképen melyiket fogja illetni, a törvényhatóságot átalában, avagy azon közigazgatási bizottságot, melyre amannak, mondhatni, leglényegesebb jogai és teendői átszállnak? Kétségkívül ez utóbbit. Mert azt csak nem nevezzük valódi önkormányzatnak: ha a törvényhatóságok csak közvetve, választott tagjai által folyhatnak be a közigazgatásba; de a közigazgatási teendőket azon bizottság fogja végezni teljhatalommal, a mely részint kinevezett kormányhivatalnokok, részint választott törvényhatósági tagokból alakuland, s a felügyeletet és fegyelmet is ez fogja gyakorolni miként a törvényhatósági választott tisztviselők, ugy saját tagjai felett, mint vádló, vizsgáló és biró. S ezeken felül, joga lesz a törvényhatósági közgyűlés határozatait felülvizsgálni, s ha azokat törvényteleneknek itéli, a ministerhez fölebbezni megsemmisítés végett. Pedig itt egy fontos jogról van szó. Van Európában alkotmány, mely csak ugy engedi meg az ilyen határozatok felfüggesztését, megsemmisítését: ha az a kamarák hozzájárulása mellett s törvény által történhetik meg. Kárpótolhatja-e a törvényhatóságok ezen vesztett jogait az, hogy ezen közigazgatási bizottság a ministerhez felterjesztett jelentéseit ennek kapcsában a törvényhatósági közgyűlésnek is bemutatják, ha szükségesnek látják, javaslatokat, indítványokat is tehetnek? Igaz, hogy a törvényjavaslat indokolásában az is mondatik és hangsúlyozva: ha a törvényhatóságok ezen indítványokat, javaslatokat megvitatják, ez felköltheti a lankadozó közérdekeltséget és gyakorló iskolájává lehet a közpályára készülőknek. Ezt a törvényhatóságok addig is tehették, s ha nagyobb mérvben és nagyobb erélylyel használták volna fel politikai jogukat: miszerint közérdekű és országos tárgyakat is megvitathattak, határzataikat egymással és a kormánynyal közölhették s kérvény alakjában a képviselőháznak felterjeszthették, — talán a kormány és a képviselőház is nagyobb súlyt fektetett volna a törvényhatóságok ezen felirati és kérvényi jogára s egyszersmind ez felkölthette és éberségben tarthatta, volna a közórdekeltséget, emelte volna a közszellemet s e mellett a közérdekű kérdések alapos megvitatása által befolyhattak volna a törvényalkotás anyagainak előkészítéséhez s folytonosan tolmácsolhatták volna a nemzet érdekeit, szükségeit, gondolatait, ítéleteit, melyek az egészséges államszerkezetnek lényeges kellékei. S mig megfordítva a központi hatalom képviselőinek, a főispánoknak, nem ártott volna kevesebbet foglalkozni a politikával és pártérdekkel ; ellenben nagyobb súlyt fektetni azon jogokra, melyeket nekik a törvény megadott, hogy ellenőrizzék a törvényhatósági önkormányzatot, őrködjenek a közigazgatás