Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.
Ülésnapok - 1875-75
162 75. országos ülés január 21. 1876. jegyezni, hogy én azt tartom, hogy egész más szabály alá esik és más nehézségekkel küzd a fővárosi rendőrség szervezése és egész mással a főváros különbeni szervezetének megigazitása. Es pedig azért, mert egyfelől a fővárosi rendőrség szervezhetésére szükséges egyáltalában a rendőri törvény és a rendőri eljárásról szóló törvény; mert a nélkül, mig az vagy elfogadva, vagy legalább megállapítva nincs : most már a rendőrség állandó szervezéséhez nyúlni, nem volna czólszerü. (Helyeslés.) De még van más nehézség is szemben azzal, a rni a főváros organisatiójának a t. képviselő ur által szükségesül feltüntetett javítást illeti. És ez az, hogy az én meggyőződésem, és ugy látom az övé szerint is, azon reorganisatiónak egyik eredménye kell hogy az legyen ós a kiindulásnál annak kell szem előtt tartatnia, hogy megszűnvén — a mint a t. képviselő ur mondotta — ez ügyeknek húsz kézen való keresztül menetele, a közigazgatási apparátus kevesebbe kerüljön. Itt tehát nem költség iapi Játról, de k ég kevesbitésről van szó. Az! ] edig ugy hiszem, :em fogjr. ,;enki kétségbe vonni, a ki ez ügygyei foglalkozott, hogy a fővárosi rendőrséget ug szervezni, a mint szerveztetnie kell, okvetlenü. költség szaporulattal fog járni, a minek pedig a mai időben nehézségét mindnyájan ismerjük. En egyébiránt t. ház! azt a mi a városok polgári elemének fontosságáról, jelessógéről, hivatásáról elmondatott, helyeslem és aláírom egészen addig a határig, a hol ennek feltüntetése, — és ezt nem tették mindannyian, de tették néhányan, — a hol ennek feltüntetése az ország más polgárainak mintegy lerántásával hozatott kapcsolatba. Átlátom egyáltalában a városoknak, átlátom első sorban a fővárosnak országos fontosságát; de épen azért, mert fontosoknak tartom a városokat, és mert fontosnak első sorban magát a fővárost: azt hiszem, az én t. barátom természetesnek fogja látni, hogy miután én ezen alakítandó bizottságok behozatalától a közigazgatás javítását remélem, a mennyivel nagyobb fontosságot helyezek a városokra és a fővárosra: annál inkább óhajtanom kell, hogy azokban és ebben is e bizottság behozassák. (Helyeslés a közéjyen.) A t. képviselő ur azt mondta, hogy itt a fővárosban erősebb kéz kell, mint a minőt ezen bizottság képez. En azt reménylem és azon meggyőződésben vagyok, hogj^ ezen bizottság helyesen összealkotva, — a miben természetesen egyik főteendő magát a fővárost illeti, — és azután helyesen vezetve, tökéletesen elég erős kéz lesz arra, hogy itt ugy, mint másutt, az általa eléretni kivánt czélhoz vezessen. Ebből méltóztassék megítélni azt is, hogy midőn én azt mondom, hogy nem hiszem, hogy a fővárosban erősebb kéz kellene, mint a mennyi erőt ez a bizottság tud adni, méltóztassék ebből, megítélni: én-e, vagy ő az, ki a főváros viszonyait, administratióját igazságtalanul, méltatlanul s túlságos rósz színben tüntetem fel ? (Él enk, helyeslés a középen.) Mindezek után t. ház! mert hiszen minek töltsem tovább a t. ház idejét, még csak azt vagyok bátor nyilvánítani, hogy a Zsedényi képviselő ur ós a Házmán képviselő ur által beadott indítványok egyikét sem fogadhatom el, s igen kérem a t. házat, hogy ha már egyszer kegyes volt a közigazgatási bizottságokról szóló törvényjavaslatot átalánosságban elfogadni: ne méltóztassék ahhozjárulni, hogy most már az ország különböző helyeinlakó polgárai közt, minden helyes ok néütül ez alapon különbség tétessék, s a t ház által egyszer elfogadott törvényjavaslat így mellékesen egész érvényéből kivetkőztessék. (Élénk helyeslés a középen.) Schvarz Gyula: T. ház! Félremagyarázott szavaim helyreigazítása végett kérek szót. Csernatony t. képviselő társam azt mondta, hogy én mindaddig felfüggesztetni óhajtanám ezen alapeszme megtestesitését a városokra vonatkozólag, mig majd a gyakorlati élet be nem bizonyítja, minő természetűek lesznek majd leginkább az illetékességi összeütközések. Én utalok a gyorsírói jegyzetekre, hogy nem így mondottam; hanem igenis azt mondottam, hogy függesztessék fel addig, mig a városok által beadott kérvényekben lerakott anyagnak és tapasztalatoknak tanulmányok alapján kellő praecisióval meg fogjuk állapithatni, hogy a tanács intézménye miként hozható majd összhangba e bizottsággal. (Zaj.) a nélkül, hogy a felelősség illussióvá válnék. Elnök: Ne tessék uj argumentumokat használni, csak szavait méltóztassék megmagyarázni. (Helyeslések és zaj!) Schvarz Gyula: Én egyszerűen hivatkoztam arra, mit Csernatony képviselő társam mondott, s azokra miket én mondtam. Egyebekre a mik még ezenkívül a házban szavaim elferdítésével mondattak: rövidség okáért nem reflectálok : valamint nem reflectálok azon félreértésekre vagy félremagyarázásokra sem, miket az előadó ur beszédemre vonatkozólag tegnap mondani méltóztatott, nem akarok kiterjeszkedni, mert egyszerűen Kijelentem, (Zaji Nincs joga tovább szólni.) hogy azokat, a miket beszédem azon részében mondtam és mikre nézve az előadő ur által félreértettem : Szilágyi Dezső t. barátom eszme-menetének niveaujához igyekeztem alkalmazni, (Élénk derültség.) ós az országgyűlési naplóból meggyőződhetik mindenki arról, ha összehasonlítja az én beszédemet a t. előadó ur által felhozott ellenérvekkel, hogy mindazon alaposság, melylyel az én érveimet ismertetni méltóztatott; mind pedig azon