Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-74

74. országos Illés január 20. 1876. 129 6-ik §-ában kifejezett azon rendelkezést, mely szerint a kincstári jegyek beváltásának módozata iránt külön törvény rendelkezik, egész kiterjedésében fentartandónak vélem es nem hiszem, nem akarnám azt, hogy ezen törvényjavaslatnak törvényre való emelése által a 80 milliónyi járadókkölcsönről szóló törvény ezen rendelkezése alteráltassók, a kormánynak az ezen szakaszban foglalt kötelezettsége bármily tekintetben gyengítessék, és ebből kifolyólag, midőn, mint már emlitém, nem ellenzem a törvényjavaslatnak részletes tárgyalásra való elfogadását: a részletes tárgyalás alkalmával a 2-ik §-ra vonatkozó módosítást leszek bátor a háznak bemutatni. Helfy Ignácz: Kissé meg vagyok ugyan lépetve, hogy daczára annak, hogy nemcsak két szónok már felszólalt, de határozati javaslat is lett benyújtva: a t. pénzügyminister egy szóval sem méltóztatott nyilatkozni ugy, hogy tulajdonkép azt sem tudhatom : vajon a t. pénzügyminister ur nem hajlandó-e a határozati javaslatot elfogadni, mely esetben természetesen vagy tetemesen módosulna, vagy egészen fölöslegessé válnék felszólalásom. Hanem hát utóvégre is nem lévén hatalmamban a t. pénzügyminister urat szólásra kényszeríteni, ha nem szól: én leszek bátor azokhoz, a mik az előttem szólottak által elmondattak, még néhány észrevételt hozzá tenni. Én t, ház, azon igen helyes indokokon kívül, melyeket Simonyi Ernő és Bujanovics Sándor t. barátaim felhoztak, nem fogadhatom el ezen törvényjavaslatot azon oknál fogva sem, mert minden lényeges czélt nélkülöz. Hogyha valakinek egy igen terhes rövid lejáratú adóssága van, s hogy attól szabadulhasson, minden erejét megfeszíti, nagy áldozatot hoz: azt érteni; de hogy valaki, a ki uzsorások kezébe került, például 10,000 frtig, feláldozzon mindent azért, hogy abból ezer frtot lefizessen, a nélkül, hogy sejtelme legyen arról, hogy honnan fogja venni a hátralévő 9,000 frtot; ez annyit tesz, mint az 1000 frtot kidobni. Ha a t. pénzügyminister ur előállt volna egy tervezettel, melylyel kimutatta, vagy legalább kijelölte volna, mily utón kívánja a 150 milliós igen terhes kölcsönt törleszteni: azt érteném; de csak azt mutatni, hogy ennek egy csekély részét mily módon törleszthetjük és még ezen módot sem indicálni: ezt törvényhozási eljárásnak nem is mondhatom, A járadék-kölcsönről szóló törvény 6-ik §-a pedig világosan azt mondja, hogy átalános törlesztési terv benyújtására köteleztetik a t. pénzügyminister ur: máskép lehetetlen is e szavakat magyarázni, melyeket most bátor leszek felolvasni. A 6. §- így szól: „A vasuttársulatok stb. 1873 és 1874. évi t.-czikkek alapján kibocsátott kincstári utalványok, beváltásának megkezdéséről és keresztülvitelének módozatairól külön törvény intézkedik", KÉPV. H. NAPLÓ 1875-78 IV. KÖTET. Tehát itt nincs szó kincstári utalványok egy részéről, nincs szó egyedül csak megkezdéséről; de szó van ezen kincstári utalványok beváltási műveletének keresztülviteléről. Hogy mit jelent e szó keresztülvitel: azt mindenki tudja; csak a t. pénzügyminister ur akarja ezt ugy magyarázni, hogy a keresztülvitel magára a megkezdésre vonatkozik ; pedig ez oly szőrszálhasogató magyarázat lenne, melyet józanul senki elfogadni nem képes. Van egy másik ok t. ház, melynél fogva én e törvényjavaslatot el nem fogadhatom s nem fogadhatja el azt véleményem szerint a többség sem. Nem lehet tagadni hogy ez pénzügyi szempontból bizalmi kérdés. A t. pénzügyminister ur átalános meghatalmazást kér, ö nem állapítja meg az árfolyamot, ő absolut teljhatalmat kér a háztól arra, hogy ő a kincstári utalványokat ezen második 40 milliónyi összegen bármi áron beválthassa. Ez mindenesetre annyiban bizalmi kérdés, mennyiben föltételezi, hogy a többség annyi bizalommal viseltetik a t. pénzügyminister ur iránt, hogy fölteszi róla, hogy ügyessége és iparkodása mellett sikerülni fog neki helyes, kedvező árt szabni ezen kincstári utalványoknak, s hogy másként nem fogja elfogadni. Erre tisztelettel bátor vagyok megjegyezni, hogy arra, hogy valaki bizalmat kiérdemeljen — mondom — nem szólok politikai, hanem átalános bizalomról, tehát még a többséggel szemben is. első föltétel, hogy az illető őszinte legyen ; őszinteség nélkül nem igényelhet senki bizalmat. Már pedig bátor leszek röviden bebizonyítani, hogy ezen törvényjavaslat fölött, —• daczára annak, hogy oly rendkívüli rövid, — s az indokolás fölött is, elejétől fogva végig az őszinteség hiánya lebeg. A törvényjavaslat egyedül azt mondja, hogy hatalmaztassék fel a minister ur arra, hogy a befolyó összegekből 20—22 milliót ezen kincstári utalványok visszaváltására fordíthassa. Engedelmet kérek, igen jól tudja a minister ur, hogy itt nincs szó a kincstári utalványok visszaváltásáról; mert visszaváltani annyit jelent, hogy nekem meg van a pénzem, melylyel elmegyek s keresek kincstári utalványokat s megveszem azokat oly áron, a melyen megkapni képes vagyok. Nem erről van szó. Igazán kifejezve arról van szó: hogy hatalmaztassék fel a minister ur arra. hogy a második 40 millióból pénz helyett fogadjon el a consortiumtól kincstári utalványokat. Ez az igazi kifejezés. Azt mondja a t. minist3r ur indokolásában, hogy: „az államkincstár érdekében szükségesnek vélem az erre vonatkozó törvényjavaslatot már most a törvényhozás elé terjeszteni s a törvényhozástól oly felhatalmazást kérni, mely ezen fontos mivelet keresztülvitelére a lehetőséget megadja." Azt mondja tehát a minister ur, hogy az államkincstár érdeke kívánja, hogy rögtön, sietve 17