Képviselőházi napló, 1875. IV. kötet • 1876. január 14–február 15.

Ülésnapok - 1875-69

69. ország-os Illés január 14. 1876. "i pontjára adott válaszával teljesen kivagyok elégítve, azzal hogy kötelességének érzi a háznak 1874. deczember hóban hozott határozatát a jelen ministerium tagjaira nézve is; azonban bocsásson meg a t. minister ur; de a második pontra adott válaszával csak is feltételesen elégedhettem meg. Igen jól tudom, hogy a jelen ministeriumnak igen sok foglalatossága van; de azt is tudom, hogy e ministerium tiz hóval ezelőtt átvévén az országnak kormányzatát, tekintve azon nagy ínséget, mely az országban létezik ós tekintve azon pusztítást, a melyet az uzsora a haza polgáraira okoz, lehetetlen, hogy a múlt nyári ülésezés után következett szünetelés alatt a t. ministerium ne készíttethette volna el azon szakbizottság munkálatát és már a múlt óv végével ne terjeszthette volna be a szükséges intézkedések megtétele iránt javaslatát; azért én fenntartván magamnak azon jogot, a melyet a ház minden képviselőnek meg ad, kötelességem érzeténél fogva az esetre, ha a ministerium még tovább is a halogatás terén fogna maradni: egy határozott javaslatot leszek bátor a t. ház elé terjeszteni. Tudja mindenki az országban s a törvényhatóságok is egy másután szólalnak fel, hogy itt nem évről-évre való elhalasztásnak lehet helye, itt igazán azt a magyar közmondást lehet alkalmazni: „Adj Istenem, de mindjárt, hogy segitve legyen." 1874. év deozember havában az akkori pénzes igazságügyminister maguk akként nyilatkoztak, hogy ismerik e tárgy sürgős voltát és épen azért kérték a házat, hogy a kormány bízassák meg az előterjesztés elkészítésével ós nem a ház bizottsága: mert azt hitték, hogy ők előbb fognak ennek megfelelni. De a kormány egymással felváltatván, természetes, ők—a volt kormány—nem felelős többé azért, hogy azon két harmadfél hónap alatt, mely még rendelkezésére állott, nem tette meg az előterjesztést, melyről a ház reményiette, hogy 2—3 hó alatt az ország polgárai óhajtásának megfelelőleg'r'meg fog tétetni. Tudom, a lapok utján is értesülök róla, hogy a jelen ministerium ma már foglalkozik e tárgygyal. Én csak sajnálom, hogy nem foglalkozott már a múlt év nyári szünetelése alatt akként, hogy 1875. végével már intézkedhetett volna a ház. Azonban"; reménylem, hogy a minister is átlátja, hogy az ügy halasztása által nemcsak az iparosok és kereskedők, hanem különösen a földmives osztály majdnem végpusztulásával fogna csak az ügy orvosolható lenni, ha néhány hó alatt sikeres intézkedés nem tétetik. Azon reményben vagyok, hogy most már a kormány legfölebb egy két hó alatt — ez is sok — be fogja terjeszteni a háznak munkálatát. Ha azonban e reményemben csatlakoznám: akkor nemcsak nekem, hanem a ház minden tagjának kötelessége lenne a kormányt figyelmeztetni arra, hogy ez ügyben az ország óhajainak megfelelőleg intézkedjék. Ezen feltétel alatt tudomásul veszem a választ. Elnök: A minister urnák az ülés ezen stádiumában tett nyilatkozatát nem tekintem a hozzá intézett interpellatióra adott érdemleges válasznak; hanem mint oly köteles nyilatkozatot, mely arról szól, hogy lehető rövid idő alatt fog az interpellatióra érdemileg válaszolni. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy a t. háznak a minister ur e nyilatkozatát tudomásul venni méltóztatik. (Helyeslés.) * Széll Kálmán pénzügyminister: T. ház! A nyolezvan millió járadékkölcsönről szóló törvénynek 6-ik szakasza azt rendeli, hogy ama kölcsön egy része állandó tartalék készleteknek megteremtésére, másik része vasúti szükségletek fedezésére beruházási czélok szempontjából harmadik része pedig a 153 milliónyi kölcsön törlesztésének, illetőleg az ezen kölcsön alkatrészét tevő kincstári utalványok visszaváltásának megkezdésére fordittassék. Az idézett törvény azonban nem intézkedik ezen visszaváltásról más szakaszában, mint azon rendelkezése által, melvben kimondja, hoo-y a visszaváltás módozatairól külön törvény fog intézkedni. Ezen irányban, a kincstári utalványok visszaváltására nézve, két mód kínálkozik. Egyik az, hogy kincstári utalványok azon összeg erejéig, melynek erejéig azokat az ország visszaváltani kívánja: tözsdeszerüleg vásároltassanak vissza; a másik pedig, hogy a járadék-kölcsön befizetésénél magánál, bizonyos, mindenesetre a névszerinti értéken alól megállapítandó árfolyam szerint kincstári utalványok fizetésképen elfogadtassanak. Mindkét módnak meg van a maga előnye. s különösen a második mód látszik nekem előnyösnek : ha az árfolyam megfelelő és a pénzpiaczi viszonyok tekintetében indokolt lesz. Ez esetben, ugy hiszem, hogy e mód előnyei, esetleg nagyobbak, mint az elsőéi, miután a tőzsdeszerü bevásárlás esetében, ha ez nagyobb tömegben történik: az árkelet oly nagy és akkora lehet, hogy a névszerinti érték és a bevásárlás összege közti különbség nem lenne akkora, mint a mit talán elérni lehetne akkor, ha egy bizonyos megfelelő árfolyam szerint az arany-járadék kölcsön befizetése egy bizonyos mennyiség erejéig ezen kincstári utalványokban történnék. Hogy ezen irányban a pénzpiacz viszonyaihoz és helyzetéhez képest megtörténhessék az, a mi ezen visszaváltás keresztül vitelére a kincstár érdekében levőnek látszik: törvényjavaslatot terjesztek elő, melyben felhatalmazás adatik a pénzügyministernek arra, hogy ezen járadék kölcsön má-