Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-49

68 49. országos ülés deczember 9. 1875. a só jövedelme emelkedik; ha nem fog emelkedni, akkor emeljék fel ismét az árakat; itt, nem a kor­mány, az országgyűlés; hogyha a kormány látja, hogy apad a sójövedék, hát emeljük föl; de pró­bálják meg és tapasztalni fogják, mint minden or­szág tapasztalta, hogy növekedett a jövedelem akkor, midőn az árak leszállittattak. Én nem mondom, hogy a só-jövedelem nö­vekedni fog, ha egy frtra leszállítjuk mázsájának árát; hanem azt, hogy még öt írtnál nincsen meg azon határ, melyen meg kell állapodni, mert a ha­tár ott van, hol a maximális fogyasztás eléretett. Ezen maximál-fogyasztást pedig mi még távolról sem értük el. A pónzügyminister ur mikor a múlt évben a kormányt átvállalta, azt Ígérte, hogy pénzügyi po­litikáját az 1876-iki budgetben fogja előterjeszteni. Azt mondta, hogy ő kész arra, hogy a nemzet áldozatkészségére hivatkozzék; de esak ha látni fogja, hogy más módon semmi sem jön be. Elébb meg fogja kisérteni az önálló nemzeti bank felállí­tását, s ha az államjószágok eladásából, a vasutak cso­portosításából s más egyéb felemlített intézkedé­sekből nem jön be annyi, a mennyi az ország költségeinek fedezésére szükséges és esak akkor, ha ezekből nem jön be annyi: fog adóemeléshez nyúlni. Ámde mi történt? A bankkórdésben nem tör­tónt semmi.' A vám- és kereskedelmi kérdésben alkudozásban vannak. Ebben nézetem szerint több, mint a mennyi eddig törtónt, nem is történhetett volna. De valamivel kevesebb történhetett volna, ha a ministerelnök ur valamivel kevesebb positivi­tással s valamivel kevesebb sulylyal emlegette volna a közös vámterületet. Hogy állunk a többi kérdéssel ? Az államjószágok eladásának initiálá­sára azt mondta a minister ur, hogy ezt most tenni nem lehet; mert ha ezt most akarná tenni, ez annyit tenne, mint Magyarország fekvő vagyo­nának árát 20Vel csökkenteni. A vasutak csopor­tosítása : azt mondja nehéz kérdés, csak olyan em­ber kívánhatja azt, ki nem ért a dologhoz. De hát miért igórte a minister: ha nem képes megtenni ? Vasmüvek, bányák eladását is emiitett a mi­nister ur. Ugy vagyok értesülve, hogy kettőnek eladása ki is hirdettetett. Ennél több eddig nem történt. No, ha eladásra kitüzetik s vevő nem kí­nálkozik, ez talán nem a minister hibája ; de hibája az, hogy olyan eladásokra számit, melyekre a mai körülmények közt számítani nem lehet. Egyébiránt nem az én feladatom magyarázni: mennyire voltak alaposak a minister ur számításai, mennyire nem; hanem azt mondom, miután ,á< mi­nister ur azt igérte, hogy adóemeléshez csak akkor nyúl, ha bebizonyul, hogy e forrásokból nem jön be elég pénz: azt hiszem, nincs joga adóemeléshez nyúlni akkor, mikor ezen kérdéseknek megfejtését még csak meg sem kisértettük. Miután tehát t. képviselőház nem látom sem szükségét ezen adó­felemelésnek, sem czélszerüsógét, sem hasznossá­gát, sem elégségét arra, hogy a hiányt fedezze: ón azt a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. Tisza Kálmán ministerelnök: T. képvi­selőház ! Miután 'beszédem folyamában talán kény­telen leszek egyet-mást a tárgyalás módozatáról is mondani, előre kívánom bocsátani félreértések ki­kerülése czóljából, hogy én egyátalában tisztában vagyok azzal, hogy a tárgyalás menetére befolyást gyakorolni, abba beleszokni csak a ház elnökének van joga és én ezen jogkörében bárkit is korlá­tolni nem kívánok s csakis egyéni nézetemet kívá­nom az itt felmerültek folytán elmondani. {Halljuk!) Mielőtt ezt tenném, van egy pár rövid észre­vételem az itt a mai napon elmondottakra. Van észrevételem azért, mert ez kimutatására tartozik annak, hogy valójában a mostani vita alatt az adótörvény megszavazása ellen felhozott argumen­tumok, ha azokat a logika, mértékével mérjük : a sarat alig állják ki. Az egyik, a mire reflectálni akarok, a követ­kező. (Halljuk!) Az egyik t. képviselő ur azt mondta, hogy a nemzet nern a doctor, hanem a beteg, tehát jó kedve nem lehet. Továbbá azt mondotta — beszél­vén a betegről és az orvosságról — hogy ő az adót nem szavazza meg azért, mert az ország pénzügyei rósz állapotban vannak. Már engedelmet kérek, ha egy kis mértékben beteg ember visszautasítja a keserű orvosságot vagy az orvosa tartózkodik számára elrendelni a keserű orvosságot: ebben van logika, ennek van jogosult­sága; de azt mondani, hogy itt van egy nagyon beteg ember, ne adjuk be neki a keserű orvossá­got: ebben nincs logika. (Igazi a középen.) Az adót bizony senki nem tekinti egyébnek, sem az, a ki indítványozza, sem az, a ki megsza­vazza, mint beteg financziánk érdekében, egy igen keserű orvosságnak. (Helyeslés a középen.) De tes­sék elhinni, ha mi nem látnók a betegséget nagy­nak: nem nyúlnánk ezen keserű orvossághoz. De épen mert nagynak látjuk, kötelességünknek tart­juk, ezen keserű orvosságot is használni. (Élénk helyeslés a középen.) A másik, a mire pár reflexióm van: az, hogy itt egy képviselő ur azt mondta indokolásául an­nak, hogy meg nem szavazza ezen adót, hogy ő azokban, kik hét év alatt a káron tanultak, nem bizik. Már t. ház! Nem a jelenlegi pónzügyminister, nem a mostani ministerium volt ugyan hét óv óta folytonosan a kormányon; de én részemről meg­vallom, hogy miután már a kár megvan: én sok­kal nagyobb bizalommal viseltetem azok iránt, kik

Next

/
Oldalképek
Tartalom