Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-49

58 49- országos ülés sincs az adózó polgároknak, ily körülmények közt áldozatkészségre hivatkozni nem lehet. De t. ház, ha ez állam netán külellenség által fény égettetnék, kérdem: vajon nem félő-e, hogy azon katona, ki az ellenség elébe vitetik, nem fogja teljes erejéből védeni a hazát akkor, a mikor atyjának igavonó marhája elkoboztatik és beteg édes anyjának párnája is eldoboltatik. Ily körülmények közt én a jövedelmi adó felemelésről szóló törvényjavaslatot átalánosságban sem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Lichtenstein József: T. ház! Igen hefyesen jegyezte meg a jelenlegi vita alatt több szónok, miszerint az 1876-iki költségvetés átalában való elfogadása már magában az adóemelés elfogadása. Ha azonban én mindemellett fölszólalni bátorkodom, a vita ily előrehaladt stádiumában : azt azért teszem, mert szükségesnek látom, bogy e fontos ügyben szavazatomat röviden indokoljam. Nem kecsegtetem magamai t. ház, azon rejnénynyel, hogy ez ügyet népszerűvé tudjam tenni; de fölszólalok azért: mert belátom annak szükségét, hogy ezt megszavazni kell. Hozzá járulok t. ház, e javaslat elfogadásához, mert benső meggyőződésem, hogy hazánk ügyeinek nem tehetünk jobb szolgálatot, mintha mindenek előtt arra törekszünk, hogy az állani pénzügyeiben az egyensúly helyreállittassék Csak ha az államélet minden terén megszűnik az a súlyos állapot, melynél fogva minden intézményünket csupán takarékosság szempontjából Ítéljük meg ; fra megszűnik azon súlyos állapot, miszerint az alkotás terén semmit sem tehetünk, az állam-élettel összeköttetésben levő magán-gazdaságnak csak akkor láthatjuk sikerét; ha magát az állam pénzügyi helyzetét oly karba hozzuk, hogy ne csupán a megtakarítás, hanem a reális alkotásban mozdítsa elő az ország helyzetét. Azonban t. ház, bajainkat én nem csupán abban látom, hogy állami rendes és rendkívüli kiadásaink 1876-ra 200 millió forintnyi szükségletet mutatnak fel, elösmerem, hogy ezen összeg szemben más nemzetek állami bevételeivel, ós tekintve a mi közgazdasági viszonyainkat igen nagy összeg; de mégis akkor, a mikor a Kis-Bajorország, egy évi adója 124 millió frt, midőn a népességre nem sokkal nagyobb Ausztria adója évenként 403 millió frt: akkor nem mondhatjuk, hogy az adó csak nálunk sok ; sok az általában, sok az mindenütt. De t. ház, mint mondani szerencsém volt, én a bajt nem. a budget összes magasságában ; ' hanem abban látom, hogy kiadásaink fő és nagy közei fájdalom nemproductiv természetűek, vagyis nem olyanok, melyek egyszersmind a magyar nemzetgazdasági érdekeknek válhatnának nagyobbára hasznára, és ezt fatalisabbnak tartom, mint magát az, ismétlem, szerintem sem csekély mostani évi űeeasewber 9. 1875. s. adószükséglotünk nagyságát. Ezen helyzetért nem mi vagyunk felelősek, nem felelősek az előbbi kormányok sem; ezt a körülmények hozták magukkal. Méltóztassanak megengedni, ha ezen véleményemet közelebbről indokolom. — A jövő évi költségvetés szerint, t. ház, azon kamatösszegek, melyeket a vasúti subventiókon kivül, az 1867-ben átvállalt közös-adósságért és azóta kötött saját kölcsöneinkórt, ideértve egyébbaránt a földtehermentesitési kötvények kamatját is, fizetünk: közel 70 millió forintot tesznek. E kiadás teljesen elvész reánk nézve. Nem szükséges bizonyítanom a t. ház előtt, méltóztatnak azt úgyis tudni, ezen összegnek élvezői nagyrészt nem Magyarországban laknak, mi adóssai vagyunk a külföldnek, és ezen összeg körül-belől egészben évenkint kimegy hazánkból. Nemcsak azt veszítjük e mellett, hogy az állam ezen magányjövedelem után, a földtehermentesitési tőkék kamatának kivételével a többi kamat után jövedebnet nem huz; de súlyosan érint az. Vegyük közlekedési ügyeinket. Még ma is, például az uj vasutaknak 15 millió frt subventiót fizetünk. Hogy a vasutak kiépültek: azt részemről üdvösnek és czélszerünek tartom ; sőt azt állítom, hogy bár a rohamos épités mellett, történtek némely helytelen intézkedések, de meggyőződésem, hogy ha az akkori vasútépítésre alkalmas időszakot fel nem használjuk: vasutaink ily mértékben sokáig ki nem épülnek, Evenként ezenkívül, hogy az államvasutakat az ország tulajdonának mondhassuk, fizetünk a vasúti kölcsön kamatjában évenkóni é% millió forintot, költünk e mellett közös vasutaink fentartására 3% milliót, bizonyosan tesz ennyit a törvényhatóságok közmunka- szolgalmányanak értéke is, ez közlekedési czélok előmozdítására legkevesebb osztr. ért. 25—2ö millió frt. Ezenkívül kiépitetett a Ferencz-csatorna: refundáltuk a Duna-gőzhajózási szerződést, s kérdem t. ház, kielégíttetett a magyar forgalmi érdek minden tekintetben, ugy a mint az kívánatos volna: vajon volt-e módunk teljesen önálló magyar vasúti politikát, önálló tariffa politikát követni, vagy létesíteni? Nem-e köztudomású, hogy a vasutak czélszerübb csoportosítása is, ismét csak ujabb áldozattal csak kedvező viszonyok mellett történhetik? Nem-e tény t ház, hogy egy czélszerü tariffa-politika alkalmazása is. daczára csak ujabb áldozatokkal történhet, a melyhez ismét az állampénzügyeink rendezése kell elébb, és ez az adó veszteségnél is több, hogy e kamatjövedelem nem magyar bevétel, mely ha nem adóznék is, de ha itt költethetnék el tulajdonosa által: bizonyosan sokat lendítene ez ország adófizetőinek keresetképességén. Jól tudom t. ház, hogy e helyzeten Magyarország nem könnyen segíthet, de felhoztam : mert ez költségvetésünk megvitatásánál nézetem szerint