Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.

Ülésnapok - 1875-68

68. országos ülés .jannár 13. 1876. 405 egyéb legyen mint az önkormányzat zárköre, exponense. De a mint ez ma Európaszerte. chablonszerüleg űzetik: ez már nem lehet oly imádott eszme, mint 20—30 évvel ezelőtt. És ha t. ház! a parlamentalismus nem elegendő arra, hogy a közszabadságot biztosítsa, még oly országban sem, milyen Anglia, hol legnagyobb mérvben van kifejtve: mit mondjunk mi a mi parlamentalismusunkkal szemben? Áz a parlamentalismus-e ez, mely megérdemli hogy érette ezeréves institutióinkat feláldozzuk? Ezen parlamentalismus ozimén követelik tőlünk ezen óriási áldozatot! {Helyeslés a szélsőbalon.) Érteném, ha mint ma egy képviselő ez oldalon monda, hogy el kell kobozni az önkormányzat némely jogait a parlamentalismus javára, — akkor sem tagadnám el, de érteném, hogy teljessé tegyük a parlamentalismust. De mit tettek nálunk ? Megcsonkították a parlamentet, olylyá reducálták, melyet alig lehet másnak nevezni, mint megszaporított megyegyülésnek, és épen azért, hogy a parlament valamivel több legyen a megyénél: megcsonkították a megyét is. Ily parlamentalismusért, a milyen nálunk nem uralkodik, hanem grassál: én az önkormányzatból egy hajszálnyit sem vagyok hajlandó feláldozni. Csak egyet akarok még felemlíteni. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül a t. ministereluök ur két mondatát, mely még tegnapelőtti beszédében foglaltatik. Első perczre megvallom, nem értettem : mert nem tudtam kihez volt intézve tulajdonkép ezen intés. Hozzánk és a t. jobboldali ellenzék felé fordulva, sőt azt meg is nevezve, azt méltóztatott mondani: tartózkodjanak jelesen attól, hogy mindig különbség nélkül egész passióval, izgatással és szenvedólylyel megtámadják azt, a ki a hol kell, szigorúan lép fel a közigazgatási hibák ellen. Mondom a t. rninisterelnök ur azt szintén passióval, szenvedélylyel mondotta, ugy hogy láttam, hogy valahonnan meg lett sértve; de nem "értettem. Gondolkozván és beszélvén erről másokkal, beláttam, hogy czélzott azon conflictusra, mely fölmerült közte ós a főváros közt. Megvallom, hogy ez megint egyik ok a miért e törvényjavaslatot el nem fogadhatom. Mert ha a t. kormány ekként él a neki jelenleg adott jogával : miként fog élni és mi lesz akkor, ha hatalma bár indirecte, kiterjed a központtól a legutolsó faluig. Ha egy minister ily hangon szól egy nagy királyság fővárosának képviselő testületéhez, mint szólt a t. minister ur legutolsó rescriptumában, melyben oly hangot használt, minőt más civilizált országban egy önérzetes dijnok sem tűrne: {Mozgás a középen,) hogyan lesz mondom, és kérdem, miként fog elbánni akkor, ha szava el fog hatni az utolsó faluig? {Mozgás a középen.) Én nem tudom egyébiránt, hogy azzal az izgatással tulajdonkópen kire czélzott; ámbár felénk is fordult, mert sem én, sem elvbarátaim, pedig tudom, hogy mi történik a párt kebelében, sem szóval, sem mással nem izgattunk. De feltéve, hogy lett volna izgatás e téren: kérdem egész őszinteséggel a kormánytól, hogy melyik rosszabb izgatás: az e mikor egy párt, egy osztály, vagy legyen bármi, izgatja a megsértett municipiumot, hogy önérzetének adjon kifejezést a ministerrel szemben ? vagy az a másik izgatás, mely fölizgatja a polgárokat, hogy a saját magok által választott képviselőtestület ellen demonstráljanak? Mind a két izgatás közt az utóbbi hibásabb, ezt pedig bizonyára sem mi, sem a t. jobboldali ellenzék nem követte el. {Helyeslés a szélső baloldalon) Azt mondja a t. minister ur, indokolva a törvényjavaslatot Mocsáry Lajos barátommal szemben, hogy egyik czélja e közigazgatási bizottságnak ép az, hogy megszüntettessék azon visszás viszony, melynél fogva a megyében idegennek tekintetik az, a ki oda való, a ki a kormány által kineveztetik. A mi az idegent illeti, bocsánatot kérek a t. rninisterelnök ur igen jól értette, hogy Mocsáry barátom mily értelemben vette e szót. Az igen természetes, hogy ha az egyik megyebeli a másik megyében az önkormányzati téren befolyni akar: ez idegennek tekintetik. Én mint erdélyi vagy teszem bihari születésű, a másik Nógrád megyében idegen vagyok; de az egész hazában nem vagyok idegen, és ha oda jövök, hogy az önkormányzatba befolyjak: akkor idegennek tekintetem ellentétben azzal, a ki oda való. A mi magát azt illeti, hogy a t. minister rrr a közigazgatási bizottság által elérni reményű, hogy megszűnjék a polgárokban az állam által kinevezett hivatalnokok elleni ellenszenv: ez nem áll. Nem hiba minálunk. Ellenkezőleg akár hányszor hangsulyoztatott a teremben, hogy Magyarországon nagy szerencsétlenség, hogy minden város, minden testület mindent a kormánytól vár és mindenért a kormányhoz fordul, abban látja gyámját. Megfordítva áll t, minister ur, minálunk a dolog. Egyik legnagyobb bajunk az: hogy a mi kormányaink bizalmatlankodnak a megyék irányában, hogy minden alkalmat megragadnak itt, hogy a mi népünket ugy tüntessék fel, mint a mely nem képes arra, a mire minden más nép képes, s azért járszalagot kell kezébe adni, mielőtt csak egy lépést megengednének is. Ebben van a hiba. És ezt akként akarja a minister ur gyógyítani, hogy még a megye keblébe is beakarja szorítani saját kinevezett hivatalnokait ? Ez eszembe juttatja azt az anyát, a kinek gyermekei folytonosan sirván, a szomszéd panaszkodott neki hogy nem dolgozhat miattuk; az anya ugyanis azt felelte: uram, én nem tudom, mit csináljak,