Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.
Ülésnapok - 1875-55
IU ah. orsz!Íg-ü«i íites deczejnber 15 1875.. Én jól tudom ugyan, hogy a mit a t. többség kormánya a ház elé terjeszt, a felett vitázni lehet, meglehet mutatni annak leghelytelenebb legigazságtalanabb voltát a kereskedelemre nézve, nem csak, hanem a közgazdászaira és a polgárokra való igen káros hatását; de . azért nem is ügyel rá a képviselők nagy része, társalog és beszél és kivált ha hangosabban nem is bírunk sokszor beszélni: alig érthetjük meg magunkat a társalgás miatt. Én azonban, mivel látom, hogy ha bár nem nagy is ez árfelemelés, ós habár az állam a só mázsáját csak 3 vagy 2 x j 2 krral emeli is, higyjék el: ennek a következése az lesz, hogy a kereskedő ezen emelt összeget alighanem krajczárokban fogja kiszabni az egyes vevőkre: kérem tehát a t. házat, méltóztassék tekintetbe venni, hogy a kereskedésnek ilynemű megszorítása által ezen áremelés a fogyasztó polgárokra van róva. Ugyan azért fogadja el módositványomat, a mely nem más, mint az 1868. XI. t- ez. 7. §-a szó szerint, a mint következik: Mindenkinek jogában álland nem csak saját szükségletére, hanem az ország határain belül űzendő kereskedés végett is a termelési vagy eladási helyeken való raktárakban sót vásárolni. Én megtettem a magam részéről kötelességemet, a képviselőház adót adóra halmoz, kölcsönt kölcsönre tetéz s a fogyasztó közönséggel, a polgárokkal nem törődik. Habár az államnak ebből 10, 15—20 ezer frt, jövödelme lenne is; de az ország lakosaira ebből bizonyára kétszeres kár fog haramiám, mert a 'kereskedő a mennyivel drágábban kénytelen megvenni a sót: kétszer annyival fogja megvenni a polgárokon s azért ajánlom e §. helyébe indítványomat. Széll Kálmán pénzügyminister: T. ház! Higyje meg a képviselő ur, hogy bizony ezen utolsó apostrophájára ezen kérdésnél, de átalában a szobán forgott kérdések egyikénél sincs semmi szükség, sőt a magam részéről igyekezni fogok bebizonyítani, hogy annak helye e jelen §. tárgyalásánál absolute nincs. A t. képviselő ur ebben a kereskedésnek igen nagy megszorítását és a fogyasztó közönség érdekeinek megsértését látja. Higyje el a t. képviselő ur, hogy abban semmi sincs egyéb: mint az 1868. óta változott viszonyoknak ez irányban való számbavétele. Méltóztassék elhinni, ha mindent tagadni méltóztatik: nagyon természetes egymást soha sem capacitálfaatjuk ; de bizonyos dolgokat a t. képviselő ur is meg fog engedni. 1868. előtt ugy állott a helyzet, hogy az öszszes sóíermelési helyek ugy Erdélyben, mint Mármaros-Szigeten hozzáférhetlenek voltak a kereskedőknek ; sem a szigeti bányáknál, sem az erdélyi bányáknál közvetlenül a kereskedő nem vásárol rolhatta be sóját. De ma, hogy áll a dolog ? Ugy áll, a dolog, hogy az északkeleti vasút kiépítése óta nyitvák az egész országnak, a mármaros-szigeti sórtermelő bányák; a keleti és az első erdélyi vasút megnyitása óta pedig nyitvák a számos- \ újvári, parajdi, vízaknai és a többi erdélyi bányák. minden kereskedőnek: tehát a ki komolyan akar sóval kereskedni: az megkapja a maga sóját és az elszállittatik neki a vasúton oda, a hová akarja. Ezt számításba nem venni, és ugy argumentálni, hogy én valami megszorítást akarok tenni ezen törvényben ezáltal, hogy kihagyom azon rendelkezést, hogy a kereskedő a raktárakban vásárolhatott: — az nem egyezik meg az igazsággal. Akkor szükséges volt eziránt provisiót felvenni a törvénybe : de ma erre semmi szükség nincs: mert statistikai adatokkal birom kimutatni, hogy ma már a kereskedők a raktárakban nem is vesznek, azért, mert nincs érdekükben; mert ott drágábban kellene nekik venni, mert ott a kezelési költséget is rá fizetnék; mig hogyha a bányákban veszik a sót: ott kezelési költség nincs, csupán a bányahivatal költségei, a melyek fokkal kisebbek, üttetnek rá. A t. képviselő ur félre méltóztatik ismerni és félre méltóztatik érteni a dolgot, ha azt mondja, hogy a fogyasztó, vagy kereskedő közönség nagyon megszorittatik : ha a raktárakban nem veheti a sót; erre szükség nincs, mert a termelési helyeken megkapják a sót olcsóbban, mivel a raktárakban is a közlekedési viszonyok őket azon helyzetbe hozzák, hogy elszállíthatják oda, a hova akarják. Ez az egyik. A mi pedig azt illeti, hogy én bejelentését igénylem annak, hogy r ki mennyi sót és hol kívánja venni? Ez az administratió kérdése és szükséges az administratió rendjének fentartására; mert ha ezt nem mondjuk ki: akkor nem tudjuk, hogy minő arányban kell termelni a sót egyik vagy másik bányánál. Higyje meg t. képviselő ur, vannak igen sok dolgok, a melyeket, — ha tisztán fiskálátusi szempontból indulnék ki, — nem lehetne fentartani. Én fentartani kívánom a sótermélést minden erdélyi bányánál; pedig addig még Dézsaknán vagy Vízaknán drágán termelek: addig a mármaros-szigeti bányába sokkal olcsóbban termelek, de azért közgazdászati szempontból még sem hozhatnám javaslatba az erdélyi bányák megszüntetését. Ezen intézkedésben tehát semmi sincs, mint administratiónális kérdés: mert a szlatiniai akna sokkal közelebb levén, minden ember inkább ott vásárolna, mint a rónaszékinél vagy a sugataginál, a hol senkisem vásárolna, ha az illető oda nem utasíttatnék és nem tudnánk a termelést mikép rendezzük be: ha nem tudnánk előre, hogy mi-
