Képviselőházi napló, 1875. III. kötet • 1875. deczember 7–1876. január 13.
Ülésnapok - 1875-54
54. országos ülés deezemoer 14. 1875. 173 1868. XI. törvényczikk a sójövedék iránt hozandó szabályoknak tartott fenn, most midőn a sójövedékről uj módosító törvényjavaslat terjesztetik elő, ezen intézkedések is törvénybe bevétessenek. Mindezeknél fogva a pénzügyi bizottság ezen törvényjavaslatnak átalánosságban és részleteiben való elfogadását ajánlja és kéri a t. házat, méltóztassék a részletes tárgyalás alapjául a bizottság által mellékelt szövegezést elfogadni (Helyeslés.) B. Orbán Balázs-: A sójövedékről beadott e törvényjavaslat tárgyalása kedvező alkalmat nyújt a só manipulatióra vonatkozólag elmondani, szokott rövidséggel, nézeteimet. Nem kell fejtegetnem, hisz tudja-e házban mindenki, hogy hazánkat mily gazdagon áldotta meg a természet az élet fenntartására nélkülözhetlen sóval; ki van számítva, hogy milliárd évek fogyasztásával se lehetne e kincset kimeríteni; s daczára ennek, mi sónkkal oly féltékenyen elzárkózunk a világforgalom elől, mintha félnünk kellene attól, hogy pár évtized alatt a fogyasztás is kimerítené azt. Pedig t. ház! hazánk földrajzi fekvése s végtelen gazdagságú sóaknáinak hajókázható folyók, tehát egészen a tengerig ható olcsó vizi ut mellett való elhelyezésénél, továbbá kelet és nyugot Európa só szegénységénél fogva arra van hivatva és utalva, hogy fél Európát sóval lássa el, hogy azzal roppant mérvű kiviteli kereskedést folytasson, s higyje el pénzügyminister ur, hogyha ezen ingyen kincsünk előtt mesterkélten el nem zárná a világkereskedelem útjait, ha azt kellőleg kihasználni tudná: nem szorulna semmiféle járadék s másféle kölcsönökre, nem a hazánkat tönkre tevő adóemelésekre, mert sónknak európai jövedéke bizonynyal alkalmat nyújtana bevételeinknek kiadásaink fölé való fokozására, s az állampénztár tartaléktőkéjének megteremtésére is. De hát mi vet gátot annak, hogy mi, kik sóban oly gazdagok vagyunk, a sószegény keleten, Olasz- és dél Németországban, sőt a tengeri közvetítés által távolibb országokban is megjelenjünk s amaz országok só szükségleteit ellássuk ? A nagyon magas ár. Mert hogyan akarhatjuk azt, hogy Európa népei, kik átlagosan 2 írtért jutnak egy mázsa sóhoz: a mi sónkat 5—7 írtért megvegyék. Az igaz, bogy Európa legnagyobb része rósz egészségtelen tengeri sóval él, mit örömest cserélne fel a mi jó egészséges sónkkal: ha ahhoz illő árban juthatna; de természetes, hogy háromszoros árt nem fizet, s igy a külföldről jöhető nyereménytől teljesen elesünk; de a magas árak mellett a belfogyasztás is csökken, igy például hazánkban egy emberre csak harmad annyi só esik, mint Angliában egy baromfira, csak negyed annyi a mi közegészségügyi tekintetben is veszélyes, de káros az államra nézve ; mert t. ház én megvagyok győződve, hogy az olcsóbb sóár nem csak a kiviteli kereskedést élénkítené, hanem a belfogyasztást is háromszorozná, először az által, hogy a szegény ember magától és barmától nem vonná meg a sót és másodszor azért, mert a külföldi só becsemp esése ez által megszűnne, a mi által nagyon sok pénz — mi most ez utón kiszivárog — benn maradna az országban. Pedig higye el a pénzügyminister ur, hogy ez nagyon is figyelembe veendő körülmény; mert vannak hazánknak oly vidékei, hol legnagyobb részben ily becsempészett sóval élnek. Ezekhez tartozik Erdély egy nagy része is. A székelyföld, hol egész hegy lánczolatok vannak sóból, hol több faluban a pinczéket sóba vágják, kevés hazai sót fogyaszt; egyszer azért, mert a parajdi sóaknákhoz a rósz járhatlan utak miatt eljutni nem tud, másodszor azért: mert tőszomszédjában a román só mázsáját 2 forintért kapja. De igy van ez hazánk más határszéli vidékein is. Ez pedig t. ház kettős veszteség, mert az itthoni sójövedéket apasztja, s a hazai pénzt külföldre sodorja. Péngyminister ur a költségvetés tárgyalásakor érinté, hogyka sóár leszállítását jelen viszo? nyok köztf nem koczkáztathatja, mert nem tudja: ha vajon az a nagyobb fogyasztást biztosítaná e ? Én merném biztosítani a pénzügyminister urat, hogy biztosítaná ugy a bel mint a külfogyasztásnál s erre concret példákat hozhatok fel. A belfogyasztásra felhozom az 1849-ki esetet, a midőn Kossuth megengedte, hogy a parajdi sóaknáról a székelységnek 2 írtért adják a só mázsáját s a fogyasztás azonnal tizszerezödött, a jövedelem ötszörösödött. Az olcsó ár melletti külfogyasztásra' nézve felhozom a nemzeti fejedelmek korszakát, midőn egész Törökországot, sőt Ázsia és Afrika partvidékét is Erdély látta el sóval, daczára annak, hogy a Dunáig tengelyen kellett szállítani. E piaezunk most is ott van, a Maros és Aranyos közvetlen közelében fekvő Marosujvári és tordai sóaknákból olcsó vizi utón egész a Dunáig, onnan a tengerig szállíthatnék sónkat; de daczára ez előnyöknek, kelet piaczait elvesztettük, s azt a só mázsáját 2 írtért adó Eumániának engedtük át s Szerbiának, mely tőlünk kedvezményi árban kapott sóval kereskedik keleten és hazánk alvidékein is. Ajánlom a t. pénzügyminister urnák ez eszméket, ez adatokat figyelmébe, tegyen kérem ez irányban tanulmányokat s*ha lehet, ha az osztrák érdekek dédelgetése engedi: nyissa fel hazánknak ezen eldugult fejövedelmi forrását. A mi a sójövedék tárgyában benyujtottt jelen törvényjavaslatot illeti, azt részemről nem fogadhatom el s nem fogadhatom el épen azért:' mert az nem a sóár leszálitását, — mi egyedül lehet üdvhozó hazánkra, — hanem annak tetemes felemelését czélozza; mert pénzügyminister ur indokolásában ugyan csekélyre, ha jól emlékszem 3 B/) o-krra teszi mázsánként ez áremelést; azonban ezt
