Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-44
44. országos ülés deczeml>er 4. 1875, 337 vös functiót magára vállalni, hogy azt maga mozdítsa elő En hivatkozhatom mindazokra, kik ily intézeteket fölállítottak és hozzám fordultak, hogy én azokat budgettem keretében nemcsak eddig pártoltam, de ezentúl is fogom tenni, a mennyiben virement lévén: nem szorítkozom a 20,000 frtra és bátran merem állítani, hogy ezen évben is 30—40,000 irtot fogok kiadni ezen czélra. A mi a képviselő urnák másik javaslatát illeti, hogy a néptanodák segélye töröltessék ki budgetemből: azt hiszem, hogy ez, — az indítványozó ur a humanismusnak embere lévén, félreértésen alapszik e javaslata s valószínűleg ezt az összeget Összeconfundálta a nyugdíjjal; 50.000 frt tisztán a néptanítók nyugdíj-alapjának növelésére fordittátik; de vannak a tanítók közt oly szegény emberek, kik közöl néhányat '50—100 frtnyi segélylyel meg lehet menteni a tönkrejutástól. Ezen segélyek vallás és felekezet különbsége nélkül katholikus, izraeliták és református tanítóknak egyiránt adatnak. Én kénytelen vagyok ragaszkodni az e czélra előirányzott tételhez a jövőre is. Egyszersmind van szerencsém a t. házat felkérni, hogy mint eddig vírementet adni és azt továbbra is fentartani méltóztassék. (Helyedéi). Molnár Aladár : Én annyira elcsodálkoztam t. Simonyi képviselő urnák nyilatkozatán és különösen a különvéleményben foglalt kifejezésein, hogy bocsánatot kérek, de nem akarhatom, hogy ezek észrevétel nélkül maradjanak. Először is megbotránkoztam azon, hogy a különvéleményben azt mondják, hogy a 150,000 frt felső népiskolák felállítására és a néptanítók segélyezésére előirányzott 10,000 frt nem tartozik a népnevelési szükséglethez; hanem valami más rovat alá. nem tudom miféle fokú tanintézetek rovatába. En ugy tudom, hogy a népnevelést szabályzó 1868. XXXV1TI. törvényezikk 59. és 66. szakaszaiban -szól a felső népiskolákról, a népiskolai közoktatást szabályzó törvény mindjárt 1. §-ában pedig az mondatik, hogy a népnevelési tanintézetek a következők : elemi, felső népiskolák, polgári iskolák és tanitóképezdék : a mit tehát világosan a dolog természete, másfelől a törvény ezen catagóriába rendel: az, azt hiszem, a népnevelési szükséglethez tartozik. En épen azért szólaltam fel. mert valósággal károsnak és veszélyesnek tartanám népünk művelődésének kifejlése és irányára nézve, ha azon nisus, a mely ebből látható, elterjedne és azt érvényesíteni sikerülne. Veszélyesnek tartanám, ha mi a népnevelés alatt csak az irni és olvasni tudás tanítását értenők, a mi magában véve még nem is műveltség; hanem csak mechanikus képesültség és eszköz a műveltség megszerzésére. Veszélyesnek tartanám megelégedni azon műveltségi stádiummal, melyre a gyermek képzettségét 12 éves koráig az elemi iskolába viheti ; annyival is inkább veszélyesnek tartanám Magyarországon: mert a mi népünk bizonyos tekinKÉPV. H. XAPLÓ 1875-78. II. KÖTET. tétben más elemekből alakul, mint a nyugati országokban. A nyugoti országok városaiban a városi polgári elem iparosokból és kereskedőkből áll; míg Magyarországon vannak nagy, 40, 50, 30, 20 ezer lakossal bíró városok, a melyeknek népessége földművelőkből áll. Ott vannak egészen a föld-néphez tartozó, annak életmódját folvtató emberek, a kik 100. 200, 300, 400 hold földdel bírnak; ezen vagyonos osztályú népnek fiait csak arra szorítani, hogy 12 éves korukig az elemi iskolákban csak annyi műveltséget szerezzenek, a mennyit addig, míg katonasorsolás alá kerülnek, épen elfeledhetnek: valósággal károsnak tartanám az ország kifejlődésére nézve. Ennek ellenében bátor vagyok most is, mint mindannyiszor, valahányszor e házban szerencsém volt a népnevelés kérdésében felszólalhatni, a t. képviselőház és kormány figyelmét különösen kikérni a felsőbb népiskolákra, a vagyonosabb nép fejlettebb fokú kiművelését eszközlő intézetekre. Az összes nép-' oktatás keretében nem látok fontosabb intézeteket ezeknél és ezen alkalommal is legyen szabad, mint már régebben volt szerencsém többször is részletesen szólni e tárgyról, nemcsak ezen intézetek fontosságára felhini a t, kormány figyelmét és jóakaratát, de egyszersmiud felhini azon körülményre is, hogy népünk életfoglalkozására a szükséges gyakorlati szakismereteket tanítani sehol sem lehet inkább, mint épen ezen 3 éves cursussal biró felsőbb intézetekben, hol ezen 50—60, sőt egy pár száz holddal biró úgynevezett parasztgazdák, kisbirtokosok gyermekeit az életfoglalkozásukhoz, földmüvéléshez, a gazdasághoz szükséges ismeretek megtanítására ezen cursusokbau lehetőleg legjobbanoktathatni. A földmives gazdáknak a gazdaságot, ós városokban iparosoknak az iparoktatást szakiskolák által eszközölni a legfontosabb érdeknek tartanám. De ez máig sem történt meg. Azt hiszem tehát, hogy legalább ezen meglévő és törvény által rendezett intézeteknél, a hol csak lehet, azon pénzből is kell gondoskodni népünk gazdászati és ipar oktatására, melyet most szavazunk meg, így ez még nagyobb mérvben lehetséges, mint azon külön fennálló gazdasági szakintézetek által, melyekben egy növendék talán 500 frtba kerül. Látjuk, hogy a növendékek létszámára tekintve elég volna,még kevesebb felsőbb gazdasági tanintézet is. En szükségesnek tartom, hogy ne csak annyi felsőbb gazdasági tanintézet legyen, a menynyit tanulóval meg tudunk népesíteni; hanem hogy az ország különböző vidékein a különböző gazdálkodási módok tanulmányozása végett megfelelő számmal legyenek az országban a tanintézetek; inert azoknak jótékonysága nemcsak abban áll, hogy a tanulókat tanítják; hanem abban is, hogy ott így csomó gazdaember tanulmányozza az ottani gazdálkodási viszonyokat és terjesztik az országban ismereteiket ós a gazdák nagy tömegének nyújtanak oktatást. Az alsóbb fokú u. n földmives 43