Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.
Ülésnapok - 1875-43
» 43. országos ülés deezember 3. 1S75. 287 Én tehát nem látom helyen, hogy a t. minister ur épen most hivja fel a' képviselőházat arra, hogy itt, mikor csak a költségvetési előirányzatról van szó: akkor döntsön először aziránt, vajon a törvényhozás belé egyez-e vagy legalább a képviselőház beleegyezése szükséges-e ahoz, hogy ezek összesítessenek; vagy a képviselőház jónak látja-e hogy a kormány ezt közigazgatásilag megtehesse. A t. minister ur épen megmondta előbbi beszédében, hogy hiszen a képviselőház nyilatkozhatik most. (B. Simonyi Lajos mivister tagadólag int.) Méltóztassék megnézni: ott lesz beszédében, s ha nem mondta: fogadjuk el, hogy nem mondta; a minister ur meg fogja engedni, hogy ez joga és kötelessége minden képviselőnek, hogy előbb a képviselőház tagjai is nyilatkozzanak Én tehát a t minister urnák azon előadására nézve, hogy ő kívánja a postát és a távirdát egyesíteni, arra kérem a t. minister urat és a t. házat is : méltóztassék, nem bánom, a pénzügyi bizottsághoz utasítani azon tekintetből is, hogy arra nézve is adjon véleményt, hogy mindkét intézet egyesitessék-e? Ennek következtében, ha helyesli: akkor adja be véleményét az előirányzott költségvetési tételekre nézve is, de mindenesetre óhajtom, hogy a kérdés a képviselőház megbírálása alá jusson. És mert most nem igen került a képviselőház elé s mert nincs napirenden az, a mit a t. minister ur előadott; én nem tartok mást napirenden levőnek, mint azt, ami előadatott, hogy a postára nézve mondja meg véleményét a képviselőház az iránt: vajon elfogadja-e a pénzügyi bizottság által előterjesztett költségvetést. Tisza Kálmán niinisterelnök: Én azt látom, hogy itt némi félreértés uralkodik, s midőn a dolog felderítése czéljából szót emelek, legelőször is őszinte örömömet fejezem ki a fölött, hogy az előtttem szóló t. képviselő ur annyira ragaszkodik ahoz, hogy szó ne legyen másról, mint ami napirenden van Ha ezt méltóztatnak követni: méltóztassék elhinni, sok időt fogunk meggazdálkodni. (Derültség.) A mi különben magát a dolgot illeti, hiszen a kereskedelmi minister ur egy szóval sem kívánta azt, hogy azon kérdés: egyesittessék-e a távírda a postával, most döntessék el: hanem ő beterjesztette az ez iránti részletes előterjesztést azon kéréssel, hogy az" a pénzügyi bizottsághoz utasíttassák, mely annak idejében jelentést tevén: akkor lesz módja a háznak határozni. A jelen költségvetéssel pedig ez oly összeköttetésben, hogy a költségvetés tételeire befolyással bírna, igen természetesen nincs. Mert méltóztassanak megengedni, ha egy ily nagy átalakítás történik, hogy a pénzügyi eredmény magát kimutathassa: előre kell azt elkészíteni és megcsinálni, ha azt akarjuk, hogy a jövő évre ezen egyesítés pontosan érvényesíthesse magát: akkor előre kell tisztába jönni az iránt, hogy ezen egyesités megtörténjék-e vagy ne ? A szavazás tehát ma, nézetem szerint, nem történhetik más fölött, mint az előirányzat fölött, melyet a pénzügyi bizottság beterjesztett. De azt gondolom, hogy semmi ok sincs arra, hogy megtagadtassák az, miszerint a ministeri előterjesztés a pénzügyi bizottsághoz utasittassék, melynek jelentése folytán ugy is a ház elé kerül a kérdés. (Helyeslés) Ne méltóztassanak tehát' e fölött most nyilatkozni, mert hiszen senkinek sem jutott eszébe, hogy most döntessék el a kérdés (Helyeslés.) Zsedényi Ede: ügy tartom, hogy Madarász József képviselő társam nem olvasta a pénzügyi bizottság jelentését, a hol ezt mondja: (Olvass.) „A pénzügyi bizottság még nincs azon helyzetben, hogy a szóban levő két intézmény egyesítésére nézve határozott véleményt nyilváníthasson, minthogy csak most folynak a ministerium kebelében ez irányban a tárgyalások s a bizottság részletesen megállapított tervvel nem áll szemben." Ha ezt beterjeszti és a dolog érdemére nézve jelentést fog tenni: akkor fog a ház határozni, mert sem a minister sem a pénzügyi bizottság ez ügyet a törvényhozás hatósága alól nem akarta elvenni. Madarász József: Bitkán élek a t. ház engedelmével szavaim félre magyarázása tekintetében ; de bocsásson meg t. előttem szólott képviselő ur, én egy szóval sem mondottam és nem óhajtottam mondani, hogy a pénzügyi bizottság elakarja venni e kérdést a képviselő ház előzetes tárgyalása alól. És bocsásson meg: de mert oly valami felől akart felvilágosítani a képviselő ur, oly valami iránt, oly valami ellenében : a mit én nem mondottam. Elnök: Miután maga a minister ur is azt • mondotta, hogy a pótelőterjesztés semmiféle befolyással nincs a megszavazandó összegre nézve ós a miután azok is, a kik felszólaltak, azt mondották, hogy ez ügy nincs napirenden: azt hiszem a legegyszerűbb lesz, ha a minister ur véleménye szerint e pótelőterjesztés a pénzügyi bizottsághoz utasittatik, e mellett a képviselőház folytatni fogja a postáról és távirdáról szóló előterjesztésnek tárgyalását. E szerint ha méltóztatnak abban megnyugodni, ki mondhatom, hogy e pótelőterjesztés véleményadás végett a pénzügyi bizottsághoz utasittatik- (Helyeslés) Miután pedig senkinek kifogása nem volt a posta alatti ezim szükségletében megállapított összegre nézve: kimondhatom e részben a határozatot, hogy ez összeget, melyet a pénzügyi bizottság elfogadásra ajánl, t. i. 4 millió 767.900 frtot a ház megszavazta. W ächter Frigyes jegyző: (Olvassa) Fedezet 5.600.000 frt. Wahrman Mór előadó: A pénzügyi bizottságnak nincs észrevétele.