Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-42

252 42. országos ülés deczember 2. IST5. ket hozunk, s azon előnyök, melyek abból egyesek által merittetnek, nem a magyar iparnak, nem magyar honpolgároknak, hanem a szomszéd tartományok iparosainak szolgálnak. {Ügy vanl) Azt mondja továbbá a t. képviselő ur és ezt axiómaként állítja fel: — ha a vám véd, akkor nem jövedelmez; ha jövedelmez: akkor nem véd. — Nem tudom mily összeg nevezhető jövedelemnek; de én azt tudom, hogy mint épen az imént emiitettem — mérsékelt pénzügyi vámokkal is 40 milliót lehet biztosítani a magyar állam kincstárának. Ez nem jövedelem-e"? Azt hiszem, ha ez nem jövedelem, de mindenesetre reálisabb hasznot nyújtó valami, mint a t. képviselő ur által felállított axióma. Itt talán abba hagyhatnám érveléseimet; azonban a t. képviselő ur hivatkozott Amerikára és Poroszországra, mint oly államokra, a melyeket ő mint ijesztő képeket tüntetett fel, a követendő vámpolitikát illetőleg. Eltekintve attól, hogy mi védvámpolitikát nem akarunk. Először is azt jegyzem meg, hogy Amerikában a védvámpolitika nem 1863-óta, hanem 1824-óta áll fenn, és csak 1846-ban volt egy bizonyos intervallum, a mikor a Walker-féle úgynevezett szabad kereskedelmi tariffa volt érvényben; de ez is olyan volt, hogyha mi iparosainkat megkérdezzük, hogy ezt elfogadják-e: bizton hiszem, azt felelnék hogy ahhoz hasonló védelemről nem is mernek álmodozni. — De ettől eltekintve azon kérdésre nézve, mi volt az amerikai vámpolitika hatása: Amerika iparának csak két igen fontos, úgyszólván sarkpontját képező ágát akarom kiemelni, a gyapotipart és a vas-ipart. Csak egy tételt méltóztassanak meghallgatni {Halljuk!) A gyapot-ipar 1824-ben vette kezdetét és fokozatosan, s folytonosan emelkedett 1865-ig, a mikor is 665000 ball feldolgozására vezetett. 1872-ben pedig már 1.200,000 ballt dolgozott fel Amerika, és ezen termelésnek évi értéke körülbelül 432 millió frt, vagyis mintegy milliárd frankot képviselt. A vas-ipar 1810-ben még csak'600,000 mázsát állított elő és 1830-ban már 3 300,000 mázsát, 1840-ben 6.000,000 mázsát, 1870-ben 37.000,000 mázsát, 1872-ben 46.000,000 mázsát. Ez oly mennyiség, mely 20-szor múlja felül a mi vas-termelésünket. — Pedig mi vas-iparunkra sokat tartunk. A mi Oroszországot illeti, én szintén csak ugy és pedig azon iparágat akarom fölemliteni. melyet az angol szójárás az ipar királyának nevez, de melyre Oroszország hivatással tulajdonképen nem is bir: ez a gyapot-ipar. Erre nézve csak egy tényt említek fel, melyet — nagyon csodálkozom, hogy t. képviselő ur nem vett figyelembe — hogy t. i. jelenleg a gyapot-ipar Oroszországban oly magas fokot ért már, hogy Közép-Ázsiában, tehát semleges területéén sikeresen versenyez az angol gyapot-iparral szemben, holott Anglia gyapot-ipari monopóliuma még néhány év előtt megközelithetlennek tartatott és senkitől sem tart Anglia e téren, csak Oroszországtól. így állván a dolog, azt fogják talán mondani, hogy mindezen ipari eredmények Amerikában és Oroszországban a mezőgazdaság elnyomásával történtek, mesterségesen emeltetvén az ipar, tönkre tétetett az ottani mezőgazdaság. Miért van az mégis, hogy a magyar gazdát, a magyar búza termelőt épen a most emiitett versenyzők t. i. Amerika és Oroszország versenye tölti el rémülettel. Azt hiszem, hogy ezen tény oly érv, melyet bővebben fejtegetni nem szükséges. Sietek beszédemet befejezni, egyet azonban nem hagyhatok érintetlenül Azt fogják mondani, hogy azon egész politikának, melynek szerény szószólója volnék, éle Ausztria ellen van irányozva. Többször történt itt hivatkozás arra, hogy azon hasznot, mely bennünket illet: Ausztria élvezi. Én nem akarom azt mondani, hogy Ausztria és Magyarország közt a vámpolitika terén szükségszerű antagonismus létezik, hanem azt mondom, hogy Magyarországnak és Ausztriának igenis vannak igen fontos közös czéljai és hivatása épen a vám- ós kereskedelmi politikában ; de azon mondást, melyet Kautz igen t. képviselő ur épen a védvámmal védett iparosoknak helyzetükben való hivatkozására vonatkozólag felhozott: én bátor volnék itt Ausztriára alkalmazni, a hol helyén van. Én azt mondom: azon körülmény, hogy Magyarország eddig Ausztria kereskedelmi működésének — más erősebb kifejezést nem akarok hasznáni — úgyszólván színtere volt, azon körülmény arra indította Ausztriát, hogy igenis elbizakodott, helyesebben elhanyagolta azon érdekeket, nem csak a maga kárára, hanem az összmonarchia és igy Magyarország kárára, a mely érdekek felkarolásától sokkal több hasznot meríthetett volna, mint abból, hogy Magyarországot magának kiaknázási térül biztosítani akarta. Itt vannak a rni határunk küszöbén a keleti tartományok (Elénk kelyeslések.) egy véghetlen és beláthatlan tér az észszerű kereskedelmi politika folytatására ; miért akarja Ausztria, hogy mi legyünk mi és épen csak mi a kiaknázásnak szintere, miért nem megy oda és nem törekszik, hogy közös erővel mehessünk oda, a hová természetes hivatásunk utal. Nem mondom ezzel, hogy az illető tartományokat károsítani igyekeznék, mert ama tartományok nincsenek még annyira fejlődve, hogy az ártalmukra lenne, ha bizonyos magasabb fejletségü állammal összeköttetésbe jönnek, s annak nyers r anyag termelői lesznek. Én azt merem állitani, hogy ha Magyarország és Austria közös hivatását fel fogja, — és ezen hivatása a keleten van, — ha e czélra berendezi egész közgazdaságát: akkor nincs a világon állam, mely vele az aldunai tartományokban és egyáltalában a Balkán félszigeten, — melynek mellesleg mondva, jelenleg ura nincs, — versenyezni képes legyen.