Képviselőházi napló, 1875. II. kötet • 1875. november 22–deczember 6.

Ülésnapok - 1875-33

]Q 33. országos ülés november 22. 18Í5. készíteni, és igy akkor, ha igen lelkiismeretesen akart eljárni: felvette azon börzei árt, mely akkor a bécsi tőzsdén divott és e szerint irányozta elé azon tételeket, melyeket ezüstben kell fizetni. Ez természetesen a házban előfordult, és azon ptrczben tahin, melyben az megszavaztatott, vagy pár órával később, egyátalában nem állt az elő­irányzat: mert a tőzsde hullámzásának következ­tében vagy nagyobb vagy kisebb lett a fizetési kötelezettség, melyet azzal elválaltunk; a zár­számadásból kitűnt aztán, hogy a fizetéskor tényleg nagy differentiák támadtak. Például 20­ról 25 százalékra emelkedett az ágió, s igy igen természetes, hogy az előirányzat, melyet tettünk, akkor, midőn az ágió 10—15°í 0-el magasabb lett: megváltozott, a zárszámadásban ez felszámíthatott, és arról kötelessége a bizottságnak jelentést tenni és igen helyesen mondotta Madarász József kép­viselő ur, hogy a zárszámadás tárgyalásánál van helyén, hogy e tekintetben bírálatot mondjunk. Az igaz, hogy ez eset nem fordult elő, és csak most fordul elé, midőn a német birodalom az ezüst lábat aranylábra változtatta. Ez az incidens; és ebből történt, hogy az aranyláb magasabb, mint az ezüst, mert előbb az ezüst volt magasabb. A kérdés előttem, mely reám döntő befo­lyással bír, az: vajon kötelesek vagyunk-e fizetni e tételt, a mint az a kötelezvényben és szerző­désben elő van irva, igen vagy nem? akarjuk-e teljesíteni vagy sem? Ez az egyik szempont; a másik az : hogyha igen scrupulosus akarok lenni, azt kérdem, ha én mint hitelező ezen kötelez­vényt vagy szelvényt a bíróság elé hozom: lehet­séges-e, hogy nekem máskép ítélje meg, mint én azt követelem. Meggyőződésem szerint — miután én tisztán látok és némi tapasztalással birok, — kétséget nem szenved, hogyha én egy szelvényt hozok, melyre rá van írva 2 font: jogosítva vagyok ezen két font kiadását köve­telni, s kétséget nem szenved, hogy minden bíró oda fogja ítélni, mert azon szelvénynyel kezem­ben követelhetem, hogy az ország azt, a mire magát kötelezte, fizesse ki; s igy nem marad egyéb hátra, mint az, hogy azt, a mi itt elő­irányozlatott, és a mi meglehet, hogy talán be is fog teljesedni, de, ami talán tényleg még sem fog teljesedni: kénytelennek vagyunk megszavazni, s azért én a pénzügyi bizottság előterjesztését elfogadom. (Hesyedés a középen.) Széll Kálmán pénzügyminister: T ház! Kénytelen vagyok röviden kijelenteni Madarász képviselő ur kijelentésére, hogy a mi hitelezőink­kel szemben, kik velünk bona fide szerződtek: nem áll az, a mit a t. képviselő ur mondott, hogy azok megelégedtek ezüsttel akkor, mikor nagyobb volt az ezüst-ágió. Ők sohasem kaptak kevesebbet, mint kapnak most; mert kaptak Francziaországban frankot, Németországban mar­kot, Angliában livre sterlinget. Képzeli-e t. ház, hogy ez máskép lehetséges ? Hisz én nem küldhe­tek bankó pénzt külföldre s azzal nem fizethetek. Nekünk frankot, illetőleg livre sterlinget kell megvennünk és ugy fizetnüuk. 1871-ik évtől fogva egészen máig minden esztendőben livre sterlingben kapták pénzüket a hitelezők, s ha mi drágábban veszszük a livre sterlinget: arról a hitelező nem tehet, az a mi bajunk, mert a mi valutánk nem &'cz valuta, hanem papir. Igy áll a dolog a hitelezővel szemben. A mi az 1871-iki évre vonatkozó zárszámadásokat illetí y ott —igaz — ezüstről van szó ós 1873-ban is. De nem a nomenclatura a döntő, de magaa sommá. Ha csak ugyanis egy kölcsont veszek fel, pl. a vas­útit, melyet a t. képviselő ur különösen dificultál, kiadtunk a zárszámadás 244. lapja szerint, melyre a t. képviselő ur is hivatkozott 4.178,000 frtot, ennek ezüst beszerzési költsége a törlesztési járu­lék nélkül 502,000 frt. Mi ez ? Vajon nem Í3°| 0-a e az azon 4.178,000 írtnak? Vajon nem az arany árfolyama-e ez? Ezüstnek van ugyan mondva, de az összeg, melyet tényleg fizettünk, tisztán mu­tatja, hogy mi akkor is azon cursus szerint fizet­tünk, a mely a franczia vagy angol váltóknak árfolyamát képezte. Igy áll tisztán a dolog. A kérdésben nincs takarékosságról szó; hanem arról, hogy mivel tartozunk hitelezőinknek, és mit tar­tozunk becsületesen fizetni. (Helyeslés a középen.) Simonyi Ernő: T. ház! Én is ugy fogom fel a kérdést, hogy itt a fődolog az, hogy mi­vel tartozunk hitelezőinknek, és a mivel hitele­zőinknek tartozunk: azt közülünk senkinek nem jut eszébe megtagadni, hogy azt ne fizessük. De a kérdés már most az, hogy mivel tartozunk hitelezőinknek. Annyi bizonyos, hogy a mi tör­vényeink, a melyek alapján a szerződés kötte­tett: ezüstről szól; az is bizonyos, hogy a kö­telezvényeknek legnagyobb része ezüstről szól. Mikor a német birodalomban az aranyérték vé­tetett fel és az arany agió kezdett felülemel­kedni az ezüst agión : akkor már az utolsó köl­csönkötésnél maguk a felek voltak elővigyázók; mert azt ők igen jól tudják, és tudja az egész világ, hogy mindenki, a ki állammal szerződik: ennek közegei a ministerek csak törvény értel­mében szerződhetnek, a törvény kötelező mind­két félre nézve ugy rá, mint azokra nézve, kik velünk szerződtek; mert a törvény alapján tör­tént e szerződés; ők tehát vigyázóbbak voltak és, beletették ugy e törvénybe, mint annak alap­ján a kötelezvénybe azt, hogy azon kölcsö­nök kamatai Londonban font sterlingben fize­tendők. No már Londonban a font sterling volt á törvényes érték régóta és ott a hitelező csak­ugyan nem tartozik egyebet, mint 20 sillinget el­fogadni ezüstben, azon felüli fizetést nem tarto­zik másban elfogadni mint aranyban. Kétséget nem szenved tehát, hogy Londonban, ha font

Next

/
Oldalképek
Tartalom