Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-29

322 29 országos illés november 17. ISTi. keze, legalább a jogegyenlőség gyakorlati keresztül vitelére nézve hátrányos nem volt. De ma, midőn a 19-ik század vivmányai következtében a polgári elem fontossága még erősen sokszorozódott: ki mondhatná, hogy Magyarország polgári eleme azon szerencsés helyzetben van, mely egy értelmű volna az egész ország virágzásával ? A polgári foglalkozások legfontosabbjai, ipar és kereskedelem hazánkban mily állapotban vannak : mutatja azon általános panasz, mely a hazai ipar-emeléséré vonatkozik, ugy hogy már ez legközönségesebb közhelylyé lett. De csodálatos, hogy míg alig lesz valaki, ki meg nem egyeznék abba, hogy az ipar és kereskedelem emelésére minden történjék: addig az eszközöket, melyek ezen czélra vezetnek, részint nem tudjuk, részint nem akarjuk alkalmazni. Ezen eszközök lehetnének anyagiak, lehetnének szellemiek. Anyagi támogatás, anyagi segélyezés hely etthazai iparunkat túlterheltük adókkal. A ki tekintetbe veszi, hogy az ipar és kereskedelmi osztály hazánk összes lakosságának mily csekély részét képezi, s tekintetbe veszi azt, hogy a direct adóknak mily részét fizeti és hogy a közvetlen adók jövedelmezősége,—vagy jobban mondva jövedelmezetlenségéhez mily arányban járul : meg fog győződni arról, hogy hazánk polgársága sokkal nagyobb mérvben van terhelve adóval, mint más előre haladottabb ország hason elemei, hogy a termelési feltételek, melyek alatt dolgozik, sokkal nehezebbek. Ha azon meggyőződésnek adok kifejezést, hogy a szándékolt adófelemelés, egyátalán a jelen adórendszer, — ha még sokáig tart — hazai iparunkat és kereskedelmünket tönkre teszi : mondhatom ezt tüzetes egyéni észleletek és tapasztalatok alapján. A kereskedői és ipari világgal gyakran vau alkalmam érintkezni, gyakran van alkalmam az illetők panaszait, kívánalmait meghallgatni, a panaszok okait megismerni, s ezen alkalom nemcsak a fővárosiakra terjed ki, hanem a budapesti kereskedelmi- és ipar-kamrának nyolez megyére terjedő területére, a magyar alföld legnagyobb városaira. Azon adatok összeállitásában, melyek nemsokára statistikai jelentés alakjában közzé fognak tétetni, megdöbbentő, elszomorító képét találtam a hazai ipar hanyatlásának és az iparos osztály pusztulásának. Mutatkozik ez a gyár-ipar és kis-ipar telepek apadásában, a munka és kei eset-hiány növekvésében, a termelési viszonyok folytonos sulyosodásában, számos ipar-ágok teljes megszűnésében, a külföldi verseny folytonosan növekvő elviseitetlenségében. Megengedem t. ház, hogy a kisbirtokos, egyáltalában a földművelő osztály túlságosan van terhelvej de az csak megerősíti annak igazságát, a mit mondtam. Mert az adóképesség csökkenésével, csökken a fogyasztási képesség, csökken az iparos osztálynak termelő képessége s ennek következtében adóképessége is. Különben is azon körülményből, hogy a földművelő osztály adóval tul van terhelve, hogy nehezebb adót alig viselhet el : részemről csak azt a következtetést vonhatom, hogy annál szükségesebb a kormányra nézve, hogy már csak tisztán pénzügyi szempontból, más jövedelem-forrás nyitásának tekintetéből mindent elkövessen, hogy a hazai ipart tejiessze. Azonban t. ház, mit. látunk? az eddigi kormányok mindenesetre hajlandók voltak e tekintetben valamit tenni; de nem levén tisztában arra nézve, mit tegyenek, platonikus jó hajlamukat az igen kényelmes „laissez fairé, laissez passer" elvének hirdetésébe és gyakorlásába burkolták ; a min nem változtat az, hogy egyes intézkedések czélszerüen, ha talán nem tervszerűen is történtek. Onnét jő a valóban szánandó csekélysége azon összegeknek, melyek még a deficites évek előtt is ipari czélok előmozdítására a budgetbe fölvétettek és még ezen csekély öszszegeket sem használta fel rendesen a kormány, mivel el lehet róluk mondani: „zu wenig zum lében, und zu viel zum sterben." A kinek alkalma volt mint egy nagy nyugoti államtisztviselőjének beletekinteni azon módozatok és eszközök részleteibe, melyek egy iparilag fejlett országban az ipar anyagi támogatására nézve szükségeseknek és valóban gyümölcsöző befektetéseknek tartatnak: annak el kell szomorodnia, ha látja, hogy a magyar ipar emelésére mi kevés történik és történt. Ha szerény viszonyainkhoz mérve nem íofdithatunk is oly absolut összeget e czélra, mint más fejlettebb országok : azt legalább lehetne követelni, és pedig nem az ipar osztály, nem a polgári ellem érdekében, hanem az ország, a haza érdekében, hogy a budget ezen tételei legalább arányban álljanak más országoknak ilynemű tételeivel. De itt, a mint az előttünk fekvő budget is mutatja, takarékoskodunk 10 ezerekkel; holott 100 ezreket és milliókat költünk a nagy hatalmi viszketegekve és kedvencz eszmékre. Pulszky Ágoston képviselő ur hivatkozott bizonyos állami czélok és állami institutiók noli me tengere féle természetére Azt mondotta, hogy a magyar államnak ilyen-amolyannak kell lennie, hogy a honpolgár érte lelkesülhessen. T. ház! én azon nézetben vagyok, hogy az állam első czélja, hogy az állampolgároknak, ha már nem anyagi és szellemi jólétét, legalább megélhetését biztosítsa. Én azon osztályok körében, a melyben mozogni alkalmam van: valami nagy ragaszkodást minden állami intézkedéshez, vagy lelkesedést azon jelenlegi ós a legközelebbi időkben várható állapotok védelmére, mely netán szükségessé válhatnék, nem találtam; de találtam mély lehangultságot, közönyt, elégedetlenséget, reménytelenséget és teljes resignatiót. Ily hangulatnak mily szomoritó hatással kell lennie arra