Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-24
24. országos ülés noremfenr 11. 1S75. 191 a jelen ministerelnök ur csakugyan osztozik ezen véleményben, hogy tudniillik a logikai rend ez lenne: erre nézve bátor vagyok hivatkozni feb, 3-iki beszédére, mely ugy hiszem jelenleg is programnrját képezi és melyben világosan elmondja, hogy majd csak akkor, ha a t. ministerium, t. i. a volt ministerium, az adóképességre vonatkozó intézkedéseket mind megteszi és ő látja tényleg, hogy ebből adóképesség származik, ezen adóképességtől: monda, igenis majdan lehet áldozatkészséget követelni. íme mi történt? Ott van a t. kormány, mely ezt magáénak vallotta és mégis utolsó sorba teszi. Akkor nagy szemrehányásokat tettek a volt ministeriumnak: most pedig időt kérnek. Azt mondja a t. minister ur, hogy lehetetlen ily nagy dolgokat sebbel-lobbal elintézni Pedig majdnem annyi ideje ül már e kormány azon székeken, mint a múlt ministerium. Vagy talán a volt ministeriumnál a napnak 24-nél több órája volt? (Közbeszólás: Nincs annyi ideig a kormányon mint az előbbi!) Egy-két nap különbség lehet; de most már érdekes állapotának épen 9-ik havában van. Elvárhatnék tehát, hogy a a fusionális házasság gyermekét már egyszer lássuk. (Elérik derültség.) De ha már a t. minister ur utolsó sorba teszi az adóképesség emelését; ám legyen, de legalább érvényesítse utolsó sorban. De áttanulmányozván ugy az ő exposéját mint a budgetet: ennek semmi nyomát sem látjuk. Csak igéiét, esak pium desiderium gyanánt van oda téve, mit a volt ministerek is megtettek. De a mit a minister ur kér: az nem pium desiderium ; ott exequálnak és ő nem fogja megengedni a polgároknak, hogy őt meg az adóképesség fejében exequálják. Évek óta hangoztatják a pártok, a bizottságok, a kilenczes, a 2l-es, a pénzügyi bizottság, szóval a törvényhozásnak minden néven nevezhető testületei és pártjai hangoztatják az adóképesség emelésének mulhatlan szükségét: és mégis mindeddig csak a szónál vagyunk. Melyek főkép azon források, melyekre a közvélemény és a törvényhozás ismételve és ismételve utal. Első sorban fel emiitik, mindig a vám- és kereskedelmi szerződés revisióját, a bankkérdés ^megoldását, a vasúti csoportosításokat, melyeknél fogva lehetne reményleni a garantiák apadását, az államjószágok rendszeres és tervszerinti eladását. Körülbelül ezek voltak azon eszmék, melyeknek létesítésétől az ország az adóképesség emelését reményli. Lássuk az első kettőt. Ez a vám és a bankügy. Az első kettőre, a vám és a bankügyre nézve, ugy látszik, a minister urak is nagyon érzik, hogy ez képezi létüknek, vagyis kormányuknak, hatalmuknak to be, or not to be kérdését ; mert ugy a t. pénzügyminister ur, a ki különösen kiemelte ezen két pontot, valamint a ministerelnök ur is beköszöntője alkalmával, bár más kérdést nem is érintett, ezen két kérdéssel tüzetesen foglalkozott. Ez mondom mutatja, hogy a kormány érzi, hogy e két kérdéssel meg kell birkóznia. Igen; de miként fog hozzá? A vámkérdésre nézve, habár nem uj : mégis igen fontos kijelentést tett minapában a ministerelnök ur. Ugyanis, nagy bátorsággal, nagy erélylyel jelezte, hogy szükség esetén Magyarországnak joga van a vámsorompót Austria és Magyarország közt felállítani. Erre nem volt szükségünk; mert ezt a törvény is mondja. De miután ezt nagy bátorsággal is jelezte: mindjárt hozzá tévé, hogy ő, illetőleg a kormány a maga részéről jobbnak tartja egyenlő föltételek mellett a közös vámterület, fentartását. Nem fogom itt újból felhozni azt, a mit már egy alkalommal felhoztam, hogy t. i. a kormány eljárása, különösen e kérdésben túlságosan titokzatos, melyet a tul oldalra nézve sehol nem respectál és melyet az ügy érdeke sehogy sem kíván. E tekintetben egyre kell figyelmeztetnem a ministerelnök urat. Ugyanis, mig ő egyrészről szükségesnek tartja a nemzetet oly nagy homályban tartani és a nemzet szemében oly nagyon diplomatikusnak lenni; másfelől az ellenkező, a szerződő féllel szemben nem respectálja e nagy óvatosságot. Nem mondja meg a nemzetnek, hogy mily politikát kivan követni; de azt nem rösteli mondani az ellenkező félnek: mindenek előtt veled akarok maradni a vámkérdésben. Vajon ez nem praeoccupálása-e a kérdésnek? Es mit látunk a másik kérdésben, a bankkérdésnél? E tekintetben a t. ministerelnök ur különös, csaknem mondhatnám, meglepőbb erélylyel feltünteti az ország jogát a bankkérdés megoldásában és hozzá teszi, hogy Magyarországnak ezen joga immár el van ismerve minden jogosult tényező által. Én nem tudom, hogy kit értett ezen jogosult tényező alatt? Csak nem értheti az osztrák kormányt: mert ez nem jogosult. A mi képviselőházunkat és főrendiházunkat érti-e? hiszen ezek nemcsak hogy elismerik, hanem minden lépten-nyomon hangoztatják, hogy e kérdést meg kell oldani. így tehát nem érthet alatta mást, mint a fejedelmet; de az nem újság, hiszen nyilt titok, hogy azon időben, midőn a ministerelnök ur még nem találta fel az elv fentartási taktikát: a kormány alakításakor declaratiójában kijelentette, hogy nem tekinti a bankkérdóst politikai kérdésnek, hanem nemzetgazdasági czélszerüségi Kérdésnek. E tekintetben tehát nem mondott újságot. És itt is mit tesz a t. kormány? A nemzettel egy szólal sem tudatja, hogy miként, mily alapon és különösen mikor óhajtja e kérdést megoldani; de az ellenféllel igen is tudatja már előre, hogy miként. Akként, hogy bizonyos rázkódtatások ne álljanak be. Más szóval, hogy az átmenet ne ártson még jobban az ország hitelének;