Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-24

188 24. országos ülés uovemlier 11. 1875. minister ur expossejában s utána a t. ministerelnök ur beköszöntője alkalmával mint a kormány politikájának főirányát előttünk jelzett. És itt egyenesen áttérek magára az exposéra. Midőn e terjedelmes és mindenesetre nagy fontosságú munkálatot először átolvastam, nem tudom milyen eszmetársulatnál fogva, egyszerre két dolog jutott eszembe: az egyik egy igen ismert olasz közmondás, t, i. „la lingua batte, dove il dente duole", vagyis magyarul „a nyelv mindig a fájós fog felé szalad", a mivel az olaszok azt akarják jelezni: az ember legsűrűbben azt szokta emlegetni, a minek hiányát magában leginkább érzi. Utána mindjárt eszembe jutott a hires franczia marquis de Boissi, ki egy alkalommal egy fiatal embert titkárul felfogadni azért vonakodott, mert ugy mond, egy negyed órát töltött nálam és ezen egynegyed óra alatt háromszor biztosított engemet: hogy becpületes ember. E két dolog némi balsejtelmet keltett bennem is. Szemembe ötlött, hogy a t. pénzügyminister ur exposejában négy dolog van hangsúlyozva, csaknem minden lépten nyomon, t. i. a nagy szabású politika, a gyökeres mélyreható reform, a reális, az őszinte alap, végre az adóemelésnek mulhatlan szüksége. Ez az exposéban csaknem minden lépten nyomon előfordul. De miért kell ezt mindig hangoztatni ? hiszen, ha nagy szabású politikát fog követni a kormány: azt ugy is látni fogjuk, az mutatkozni fog amúgy is. Ha gyökeresek lesznek azon reformok, melyeket a kormány létesitni akar: azokat szintén látni fogjuk és az ország megfogja mondani: vajon azok szabadelvüek-e, vajon gyökeresek-e; ha reális az alap, melyre a minister ur budgetje fektetve van: akkor a számok fognak arról szólani, ott senki sem csalatkozhatik. Ha igazán sikerül a t. ministeriumnak az adóképességet emelni: azt megfogja érezni az adózók zsebe, tehát azt sem kell magyarázni. Mondom szemembe ötlött ezen körülmény, hogy ez annyiszor van hangsúlyozva, ugy, hogy midőn az exposó és a költségvetés részletes tanulmányozásán mentem át: feltettem magamban, hogy figyelmemet kiválókép arra a négy pontra fogom kiterjeszteni; mert sejtettem, hogy ezen négy pont a fájó fog, mely felé a nyelv folyton szalad, Nagy szabású politikáról szól a pénzügyminister ur. Bár milyen szorgalmasan és ájtatosan olvastam az ő előterjesztését: én nem voltam képes azt feltalálni. Kivetkőztetvén a t. pénzűgyminister ur szép exposéját azon ünnepi ruházatából, a melybe azt öltözteti s pusztán a lényeget vévén szem elé : három dolgot láttam benne. A t. minister ur első sorban emelni kívánja az egyenes adót nyolcz millióval. Második sorban engedélyt kér arra, hogy kölcsön pénzt elkölthessen, leg} en az meglevő kölcsön készlet vagy nem, az mindegy; mert ha nem lett volna meg, ha t. elődje nem gondoskodott volna róla: minden esetre uj kölcsönre lenne szüksége. A harmadik dolog, hogy ezenfelül még uj kölcsönt helyez kilátásba, melynek nagyobb része ugyan a régi kölcsönök convertálására szolgálna; de a melynek nem jelentéktelen része mégis csak a folyó költségek fedezésére szolgáljon. Ezt, bár mennyire feszitsem meg erőmet és bár mennyire tisztelettel is viseltessem a pénzügyminister tehetsége iránt: nagyszabású politikának nem nevezhetem ós nem hiszem, hogy képes legyen rá e házban bárki. Mert hisz a nagyszabású politikának e nemét Magyarországon már évek óta gyakoroljuk; hiszen épen azért történt e nagy változás e házban és e házon kivül, mert az ország belefáradt a nagyszabású politikába s mert reménylte, hogy e változás folytán oly ministerium fog hatalomra kerülni, mely valóban nagyszabású politikát fog követni. Gyökeres reformokról szól a t. pénzügyminister ur. Nem uj a dolog, hetek óta, havak óta nagy pompával hirdetik előre ezen nagyszerű gyökeres szabadelvű reformokat. A pénzügyi bizottságban — a mint külön véleményünkben fel is említjük — épen ez volt a valóságos Isten csapása, Ugyanis valahányszor valami levonás hozatott javaslatba: rögtön ott volt az illető minister, a ki a bizottsági tagokat megnyugtatta: hiszen igaz, lehetne és kellene ebben is, abban is megtakarításokat tenni; de hát várjuk be az uj rendszert, ugy is behozzuk azt nemsokára, fölösleges ezen rövid időre változást behozni. A pénzügyi bizottság nem ismervén ezen reformokat, természetesen kénytelen volt belenyugodni, legalább a többség belenyugodott. Most e^en nagy pompával előre hirdetett reformjavaslatoknak egy része etó'ttünk fekszik. Nem lenne helyén most ezen reformjavaslatokat tüzetesebb bírálat alá venni; annyit azonban mégis előre lehet mondani már most is: először, hogy azok nem szabadelvűek és másodszor, hogy pénzügyileg megtakarításokat azokból remélni nem lehet. Én nem mondhatom szabadelvűnek az oly törvényt, mely, a törvényhatóságok nrává az adófelügyelőt teszi; nem mondhatom szabadelvűnek az oly törvényt, mely a közigazgatási bizottságokat a városok és a polgárok urává teszi. Ha csak szabadelvűnek mm akarják önök keresztelni ama törvényjavaslati nyomorékot, melynek neve polgári házasság: akkor én szabadelvű törvényeket nem látok. Hogy nem lesznek megtakarítások : ezt részben beismerték magok a ministerek a pénzügyi bizottságban. Meglehet, hogy az administratiót javitni fogják és ez mindenesetre előny lesz; de hogy megtakarítások lesznek: azt nem hiszem, és agy, mint nem