Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.

Ülésnapok - 1875-20

20, országos ülés november 5. 1875, 175 által már eleget tett; a jelentés első része pedig a költségvetés illető pontjával fog tárgyaltatni. Következik a napirend második része, tudni­illik a képviselőház számvizsgáló bizottságának jelentése, a letéti pénztárnak három évi bevételei és kiadásairól, valamint a képviselőház pénztárá­nak 1875. évi január 1-től május hó 31-ig terjedő bevételei és kiadásairól vezetett számadások meg­vizsgálása tárgyában. Azon bizottság, a melynek jelentése most tárgyaltatik, még a múlt ország­gyűlés alatt választatott meg, jelentétiét most teszi. Á bizottságnak akkori előadója Földváry Mi­hály ur volt, a ki most is tagja az országgyűlés­nek. Ha a t. ház jónak véli, ugy Földváry képvi­selő ur €z alkalommal az előadói tisztet teljesítheti, különben pedig a jelentés íel fog olvastatni. Beőthy Algernon jegyző : (olvassa a jelen­tés első részét) Elnök: T. ház, a jelentés első pontja ez, melyre nézve, ha a t. ház jónak látja, mindjárt határozhat. Ajánlja a bizottság, hogy a 11 frt 97 kr. a letéti pénztárból a rendes pénztárba, mint bevétel tétessék át; s hogy Lisznyay János pénztárnok a további számadás, terhe alól felmentessék. (He­lyeslés.) Erre nézve tehát a t. ház határozatát bátor vagyok kimondani, hogy az első pontra tett jelen­tését a számvizsgáló bizottságnak elfogadni mél­tóztatik. (Helyeslés.) Beőthy Algernon jegyző: (olvassa folyta­tólag a számvizsgáló bizottság jelentését az 1875. évi január 1-től, ugyanazon évi május hó 31-ikéig vezetett képviselőházi pénztári számadásokról.) Földváry Mihály előadó : T. ház! A leg­közelebbi lefolyt országgyűlés alatt a ház szám­vizsgáló bizottsága által az előadói tiszttel bízat­ván meg, utólagosan, a ház parancsa folytán, van szerencsém indítványozni, hogy miután a szám­vizsgáló bizottság az egész számadást a legna­gyobb rendben, minden okmányokkal felszerelve találta : ennél fogva méltóztassék a t. ház kimon­dani először a-'.t, hogy Lisznyay János pénztárnok a további számadás terhe alól felmentetik, az illető számadások pedig a bevett szokás szerint, az ok­mányokkal együtt a képviselőház levéltárába beté­tessenek. Elnök : T. ház! Nekem erre nézve a zon észre­vételem van, hogy miután most a számvizsgáló bizottság csak az 1875. évi január l-jétől ugyan azon évi május 31-éig terjedő számadásokról tesz jelentést, a korábbi két évben vezetett számadások­ról pedig jelentését már bizonyosan az előtt beadta, ha azokra nézve a pénztárnok akkor a felmentést már megnyerte: nem szükséges most a felmentés kimondását a korábbi számadásokra is kiterjeszteni. Ez annyival bajosabb, mert a bizottság csak félévi számadásról tesz jelentést: erre nézve a felmentés mindenesetre kimondandó és hamar korábbi jelen­tés folytán az előző évi számadásokról a felmentést a pénztárnok megnyerte: megnyerte a felmentést az összes múlt országgyűlési számadásokról is. Ennélfogva azt hiszem, hogy ezen alkalommal mi csak a jelentésben foglalt félévi számadásra nézve fejezhetjük ki azt, hogy a t. ház Lisznyay János pénztárnok urat a további számadás alól felmenti. Zsedényi Ede: Ez úttal egy kérdést intézek az érdemes elnök úrhoz, t. i. a képviselőház módo­sított házszabályainak 230-ik §a azt mundja, hogy a pénztári kezelés és számvitel rendszerét a gaz­dasági bizottság állapitja meg. Azt kérdem tehát: vajon megállapitotta-e már a gazdasági bizottság a pénztári kezelés és számvitel rendszerét ? Elnök : A házszabályok e pontja nem uj, ha­nem a régi szabályokból vétetett át. A gazdasági bizottság a múlt országgyűlések alatt megállapí­totta a számvitel és pénztári kezelés rendjét és erre nézve még ezen országgyűlés alatt a gazdasági bizottság ujabb határozatot nem hozott. Én tehát erre nézve egyebet nem mondhatok, minthogy az eddigi szabályok szerint foly a pénztári kezelés és számvitel ; és a mint a gazdasági bizottság szüksé­gesnek fogja látni e tekintetben módosításokat hozni be : ez iránt bizonyosan intézkedni fog. Egyébiránt óhajtandó lenne, hogy a gazdasági bizottság mielőbb ülést tarthasson; miután azon­ban a tagok még szükséges számmal nincsenek jelen; mai napon ámbár óhajtottan, ülés nem tartat­hátik . Gondolom, ezzel elég van téve a t. képviselő ur kérdésének. Beőthy Algernon jegyző: (olvasa a jelentés S. pontját.) Elnök: A 3. pontban a számvizsgáló bizott­ság az iránt tesz javaslatot, hogy a legutóbbi or­szággyűlésből még több képviselő illetményei fizetetlenek lévén, azokról külön számadás vezet­tessék. Erre nézve bátor vagyok a t. háznak jelen­teni, hogy a múlt országgyűlésből hátralevő fize­tések iránt mindig külön utalvány adatik ki, miután a múlt országgyűlésnek pénztári számadása be van már fejezve ; a mi pedig még képviselői illet­mény fejében az illető képviselőknek vagy hitele­zőiknek fizetendő, az iránt mindig külön elnöki utalvány utján történik az intézkedés ; igy tehát e tekintetben elég van téve a számvizsgáló bi­zottság azon kivánatának, hogy külön számadás vezettessék a kérdéses illetményekről. Ha a t. ház helybenhagyni méltóztatik : (Helyeslés), a számvizsgáló bizottság javaslata ezen 3-ik pontra nézve elfogadtatott. Következik a napirend harmadik tárgya, a könyvtári bizottság jelentése. A bizottság előadója Pulszky Ágoston képviselő ur. Kérem a bizottuág jelentését felolvasni. Huszár Imre jegyző : (Olvassa a jelentést.) Elnök : A könyvtári bizottság a ház szabályai folytán tartozott jelentést tsnni ezen tárgyról és

Next

/
Oldalképek
Tartalom