Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-20
20. országos Illés november 5. 1815. 171 Hasonlókép bemutatom a budapesti kereskedelmi akadémia vezérbizottságának Wahrmann Mór képviselő nr által beadott kérvényét az iránt, hogy ezen intézetnek a beszüntetett állami segély újból kegyesen engedélyeztessék. Mind a két kérvény ki fog adatni a kérvényi bizottságnak. Van szerencsém bemutatni Nagy Ferencz Baranyamegye szalánthai kerületében megválasztott képviselő urnák megbízó levelét, mely az állandó igazoló bizottságnak fog kiadatni. Jelentem a t. háznak, hogy Horn Ede elhunyt képviselőtársunk temetése vasárnap a délelőtti órákban lesz. A gyászmenet reggeli kilencz órakor az izi\ templom udvarából indul ki. A menet részleteiről a hírlapi közlemények bővebben szólanak. Én csak arra vagyok bátor fölkérni a t. ház tagjait, hogy e gyász-szertartásra mennél számosabban megjelenni méltóztassanak. (Átalános helyeslés) Tisza Kálmán ministerelnök : T. képviselőház! Van szerencsém mindenekelőtt benyújtani az 1874. évi állami zárszémadásj^.és az állami számszéknek arra vonatkozó részletes jelentését; mégpedig van szerencsém ezt tenni azon megjegyzés kíséretében, hogy a ministertanácsnak ezen észrevételekre vonatkozólag nincsenek ellenészrevételei, miután a számszéknek észrevételei az egyes tárczák kezelői, az egyes ministerek részéről felvilágosittatván, most már semmi oly kérdés nem forog fenn s nincs függőben, melyre nézve a ministertanácsnak ellenészrevételt tennie kellene. Ezen zárszámadás egyébiránt már ki van nyomtatva, a ház t. elnökének rendelkezésére is van bocsátva és gondolom legrövidebb idő alatt ki is fog osztatni. Ugyanez alkalommal van szerencsém a t. ház asztalára letenni a magy. kir. ministertanácsnak észrevételeit a számvevőszék által az 1878. évi zárszámadásra tett részletes észrevételekre vonatkozólag. Ez, gondolom ki lenne nyomtatandó és ezután első sorban a zárszámadások átvizsgálására kiküldött bizottsághoz utasítandó. Végre előterjesztem az államszámszéknek jelentését a Magyar- és a Horvát-Szlavonországok közt 186P — 72 évekre eszközölt leszámolásról, valamint hasonlag a számszáknek észrevételeit az 1873. évre történt leszámolást illetőleg. Az 1874. évet illetőleg is megtörtént már a mszámolás HorvátSzlavonország részéről ; azonban a számszék még ezen, az 1874. évre vonatkozó leszámolásra észrevételeit nem tévén meg: ezen leszámolás az észrevételekkel együtt csak később lesz a t. háznak benyújtható. Kérem ezeknél fogva méltóztassék elrendelni, hogy az 1874. évi zárszámadás, mint mely már ki van nyomtatva, szétosztassék, az 1873 évi zárszámadásra vonatkozólag a számszék által tett észrevételek iránt hozott ministertanácsi határozat pedig kinyomatván, az is kiosztassék és a zárszámadások átvizsgálására kiküldött bizottsághoz utasíttassák. (Helyeslés.) Elnök: A ministerelnök urnák előterjesztése folytán van szerencsém annak folytatásául, a mit tegnap Zichy Nándor gróf képviselő ur felszólalása következtében már mondottam, ujabban jelenteni, hogy a számszék elnökének hozzám legközelebb érkezett és jelenleg bemutatott levele szerint az állami számszék az 1874. évi állami zárszámadás részletezésével és az állami számszók arra vonatkozó jelentésével együtt a szükséges 450 példányban ide lőn küldve, az a ház tagjai között legközelebb ki fog osztatni. A levél bemutatásával vártam addig, mig az eredeti zárszámadás a ministerelnök ur által bemutattatik, a mi ez alkalommal megtörtént. A mi a ministerelnök ur előterjesztéseit illeti, gondolom a t. háznak méltóztatik megnyugodni abban, hogy elrendeltetvén az 1874. évi zárszámadás és mellékleteinek kiosztása, az 1873. évi zárszámadásra nézve tett ministertanácsi észrevételek nyomattassanak ki és első sorban a zárszámadási bizottsághoz utasíttassanak tárgyalás végett. Azt vélem, hogy a számszék elnökének a Horvátországgal történt és az 1869—73 évekre vonatkozó leszámolásra nézve beadott jelentése talán hasonlóképen kinyomatandó és szintén a zárszámadási bizottsághoz utasítandó lenne, hogy annak jelentésével azután a ház által tárgyaltassék, (Helyeslés) önkényt értetvén, hogy a midőn az állami számszék ezen jelentése ki fog nyomatni: az azonnal a t. ház tagjai között előlegesen is ki fog osztatni. Ha a t. háznak méltóztatik ebben megnyugodni (Helyeslés) e szerint fog a határozat szerkesztetni. Tisza Kálmán ministerelnök : T. ház Egyúttal van szerencsém a t. ház asztalára öt rendbeli törvényjavaslatot letenni, természetesen mindegyikét indokolásával együtt.Z/Ezek egyike szól a közegészségügy-rendezésről y másika a törvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII. törvény czikk hatodik fejezetében szabályozott fe.gyelmi eljárás módosításáról és kiegészítéséről; iharmadika a községek rendezéséről szóló 1871. < f évi XVIII. törvén}^czikk módosításáról és kiegészítéséről! a negyedik a közigazgatási bizottságról; az ötödik /a megyék, kerületek, vidékek és székek 1876. évi közigazgatási, árva és gyámhatósági kiadásainak fedezéséről. A négy első törvényjavaslat már ki is van nyomatva és legközelebb a t. káj^z tagjai között bizonynyal ki is lesz osztva. kf Az ötödik törvényjavaslat, mely a megyék, kerületek, vidékek és székek az 1876. évi közigazgatási, árva és gyámhatósági kiadásainak fedezéséről szól : még nincs kinyomatva ; erre nézve tehát kérném a kinyomatás elrendelését. Arra nézve, 22*