Képviselőházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augusztus 30–november 20.
Ülésnapok - 1875-19
166 / 19. orizágos ülés november 4. 1875, az ok: ezen bank eddig nyolcz esztendőn át nem jött létre. A ministerelnök ur igen jól tudja, igen jól érzi szükségét az önálló nemzeti bank felállításának. A ministerelnök ur maga az ellenzék soraiból még, de egészen hiven a valósághoz, a tényekhez előadta azon szomorú állapotot, a melyben az ország van a hitelviszonyok rósz állapota miatt. Elmondotta azt, hogy ezen múlhatatlanul és mennél előbb kell segíteni. A mostani ministerelnök ur, akkor, mint mi mindannyian, kifejezést adott annak, rait fájdalommal tapasztaltunk és láttunk, hogy az előbbi kormány 10 havi létele alatt a bankügyben semmit sem tett. íme a jelen ministerium nyolcz hónapja, hogy a kormányon van: és a bankkérdés megoldásának eddig még legkisebb haladását sem volt képes a ministerelnök ur jelezni; csupán annyit mondott: micsoda szándoka van, micsoda politikát vall a kormány ezen kérdésre nézve. Azt mondja a ministerelnök ur, hogy a vám- és kereskedelmi szövetségnél a kölcsönös repressaliákat és az ezekből eredendő kereskedelmi harczot akarja elháritani. Igen helyes. De hát ki fenyegetődzik repressaliákkal? A kereskedésben repressaliákkal élni nem igen szoktak, csak akkor: ha ezen repressaliák hasznot hajtanak, mert a kere?kedelmi és közgazdászati kérdések nem indulatok, nem szenvedélyek által, hanem hideg megfontolás és számolás utján szoktak elintéztetni. Ha a lajtántuli tartományok lakosai minálunk valamely áruczikket olcsóbban vehetnek meg: higyje el a t. ministerelnök ur, hogy tovább nem mennek; de mihelyt más országban az illető áruczikket egy fillérrel olcsóbban vehetik meg: meg vagyok róla győződve, hogy bármily politikát követünk mi irányukban, ott fogják vásárolni megszerzendő készleteiket. A bankkérdésben a t. ministerelnök ur a harczot, a zavart, mely a kereskedésben előidéztetnék, kivan ja kerülni. Méltóztassanak megengedni, hogy nagyobb zavarban, nagyobb tespedésben a hitel- és pénzügyi viszonyok alig lehetnek mint vannak Magyarországban két év óta, és ha ezen idő alatt valami történt volna és a kérdés megoldatott volna, bizonyosan kevesebbet fogott volna Magyarország veszteni, mint vesztene azok repressaliái, vagy rósz indulata által, a kiknek a terveit a ministerium a haza érdekében elfogadni nem tartja tanácsosnak. Én azt szerettem volna hallani a t. ministerelnöktől, hogy ezen kérdés már legközelebb megoldatik, hogy egy önálló magyar nemzeti bank felállitása már a legközelebbi időben várható. Az, hogy kivel fog ezen bank iránti szerződés megköttetni, előttem mellékes dolog. Én főkérdésnek, főfeltételnek azt tekintem, hogy egyedül és tisztán Magyarország érdekeinek szempontjából intézkedjék a kormány e kérdésben. Kivel egyezkedjék, kivel szemben tegye intézkedéseit: az igen közönyös dolog; a fő az: hogy az ország érdekeiből egy hajszálnyit sem szabad feláldozni. (Helyeslés a szélső balról.) A mi a kormány által benyújtandó törvényjavaslatokat illeti, ezekről, igen természetesen, én nem szólhatok addig, a mig azokat nem látom. Ha, a miként a t. ministerelnök ur jelezte, azok az ország ügyei rendezéséi*e alkalmasak lesznek és a mi meggyőződésünkkel is találkozik azon megoldási mód, melyet a kormány fog ajánlani: meg lehet győződve a t. ministerelnök ur, hogy mi azokat ellenezni nem, sőt mindenben támogatni fogjuk. Ellenezni csak azt fogjuk, amit mi hazánkra, az ország lakosaj jogainak, szabadságának kárára lévőnek gondolunk és vélünk. Meg lehet győződve a kormány, hogy mi támogatni fogjuk mindenben, mi a haza érdekeit előmozditandja ; de ellenezni fogunk mindent, a mi azokkal nézetünk és meggyőződésünk szerint ellentétben van. Ezeket akartam megjegyezni a ministerelnök ur előtérj esztéséi*e vonatkozólag. Elnök: Kötelességem szerint az utolsó ülés óta btérkezeít beadványokat leszek bátor beterjeszteni. B. Wenkheim Béla volt ministerelnök múlt september 23-án kelt levelében arról értesít, hogy az országgyűlést megnyitó legmagasabb trónbeszédre a képviselőház által intézett válaszfeliratot ő cs. és apostoli kir. Felsége kedves tudomásul venni méltóztatott. — Ugyan csak a volt ministerelnök b. Wenckheim Béla múlt september 22-én kelt levelében arról értesít, hogy dicső emlékű Ferdinánd császár és apostoli király elhunyta fölött a képviselőház által kifejezett hódolatteljes részvét-nyilatkozatot ő cs. és ap. kir. Felsége kedves tudomásul vette, és ugyanazt az özvegy császárné és királyné is kegyelmesen elfogadván, azért a képviselőháznak meleg köszönetét fejezte ki. A volt ministerelnök urnák ezen két rendbeli értesitését, ugy hiszem, a t. ház kedves tudomásul veszi. (Helyeslés) Torda, Doboka, Árva, Krassó, Küküllő, Sopronmegyék és Arad sz kir. város feliratot intéztek a képviselőházhoz a lóállitási kísérlet tárgyában a m. kir. honvédelmi minister által f. é. april 24-én kiadott rendelet ellen. Esztergommegye és Hódmezővásárhely sz. kir. városa a kereskedelmi és üzleti könyveknek magyar nyelven leendő vezetését elrendeltetni kérik. Esztergom, Zólyom és Torontál megyék feliratot adtak be a képviselő választásról szóló 1874. évi 33. t. ez. 42 és 52. §-ainak módosítása iránt.